Büszkén képviselik Magyarországot – új néven folytatja a Honvéd Férfikar

2024. szeptember 11. 19:12

A Honvéd Férfikar a hetvenöt éves jubileumát ünneplő Honvéd Együttes tagjaként az idei évadtól Magyar Nemzeti Férfikarként jelenik meg. A világ második legnagyobb létszámú férfikara Bécsben kezdi az évadot.

2024. szeptember 11. 19:12
null

Nyitókép: Magyar Nemzeti Férfikar honlapja

 

Az eredetileg a Honvéd Központi Művészegyüttes kórusa néven alapított kar 1949 óta működik. Az abban az időben még a még katonai állományból kiállított énekesekkel megalakított kórus tagjai az elmúlt évtizedek alatt szakmailag magasan képzett, hivatásos énekművészekre cserélődtek, többek közülük itthon és világszerte is keresett szólisták. 

A Honvéd Férfikar mint név számunkra komoly identitást jelentett, mégis úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy az énekkar nevével közvetlenül is kommunikáljuk: a kórus tagjai professzionális civil énekművészek, 

akik a világ második legnagyobb létszámú hivatásos férfikaraként büszkén képviselik Magyarországot” 

– indokolta meg a névváltoztatás okát Riederauer Richárd karigazgató. 

A zenekar Európa legrangosabb koncerttermében, a bécsi Musikvereinban nyitja a szezont, ahol szeptember 13–14-én a százötven éve született zeneszerző, Arnold Schönberg Gurre-Lieder című monumentális művét szólaltatják meg neves előadók társaságában, a Bécsi Szimfonikusok közreműködésével, Petr Popelka vezényletével.

Itthon egy ajándékkoncerttel kezdenek szeptember 23-án, a regisztrációhoz kötött BÉKÉRŐL, ÉLETRŐL, HALÁLRÓL című hangversenyre a Budapesti Országúti Szent István első vértanú templomban kerül sor mások mellett Dobszay-Meskó Ilona, Orbán György, Liszt, Poulenc és Rachmaninov műveiből válogatva. 

A Honvéd Együttes 75. jubileumának egész éven át tartó ünneplése mellett két másik fontos évfordulón is közreműködik a férfikar: 

októberben a Fischer Ádám 75. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepi hangversenyen láthatjuk őket a Müpában, januárban pedig Szörényi Levente 80. születésnapjának ünneplésén a Zeneakadémián.

Folytatódnak a rendkívül népszerű interaktív énekóráik is: a Petőfi Kulturális Program keretében a Magyar Nemzeti Férfikar évről évre több kistérségi település általános iskolájával együttműködve tart foglalkozásokat gyermekeknek. 

Ugyancsak nem maradnak el a férfikar közkedvelt tematikus koncertjei a Pesti Vigadóban, valamint jó néhány koprodukcióban is részt vesznek mások mellett a Szegedi Szimfonikus Zenekarral és a MÁV Szimfonikus Zenekarral közösen. Januárban a Zeneakadémián a Magyar remekművek című koncerten Vajda János és Orbán György az első világháború századik évfordulójára komponált kantátáit szólaltatják meg Hontvári Gábor vezényletével. A koncerten közreműködik Kevin Chen zongoraművész.

Tudatosan tervezett és következetes szakmai munkával, sokoldalú műsorpolitikával eljutottunk odáig, hogy a klasszikus koncertélet meghatározó részévé váltunk. Magyarországon és külföldön egyre szélesebb körű együttműködéseink vannak a legkiemelkedőbb zenei együttesekkel, hiszen nagyon kevés professzionális férfikar létezik a világon. A férfikari irodalom igen gazdag, a repertoár a kortárs zeneszerzőknek köszönhetően egyre bővül, amire folyamatosan inspiráljuk is őket. Nem titkolt vágyam egy olyan zeneszerzőverseny szervezése, melyen kifejezetten a Magyar Nemzeti Férfikar számára komponálnak műveket a szerzők

hisz nem túlzás azt állítani, hogy ez a férfikar nemzeti kincs

 – vázolta még a közeljövő terveit a karigazgató.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2024. szeptember 11. 23:13
Orbán György Kossuth díjas zeneszerző modern hangvételű kórusműveit Európától Brazíliág kedvelik és előadják, Vajda János pedig nagyszabású oratórikus kompozícióiról ismert.
kokrowatz-0
2024. szeptember 11. 19:21
szerencsétlen névválasztás. bese atya és a többiek ugranak be róla...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!