Anne Hathaway így próbálta meg feldolgozni élete legnagyobb traumáját

Nyitó- és jelenetkép: Forum Hungary

***

Német Dániel írása

Az Anyai ösztön valahol a tökéletes randifilm: súlyos témákat boncolgat ugyan, de olyan felszínesen és felejthetően, hogy garantáltan nem mérgezi meg a vetítést követő estét. Kár érte, mert Anne Hathaway és Jessica Chastain a lelkét is kijátssza benne.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy rendező egyben az operatőre is egy adott filmnek. Benoît Delhomme utóbbi területről érkezett, ő fényképezte mások mellett a Tom Hardy és Shia LaBeouf főszereplésével készült westernt (Fékezhetetlen) vagy a Neflix-féle Lady Chatterley szeretőjét. Első direktori bemutatkozásából is jól érezhető, hogy kiváló a vizuális érzéke, a képsorokat azonban nem képes megtölteni tartalommal. 

Az 1960-as évek amerikai kertvárosában játszódó történet középpontjában két, egymás szomszédságában élő, már-már testvéri viszonyt ápoló feleség áll: a nők segítenek egymásnak a gyerekeik nevelésében és felügyeletében, gyakran átjárnak a másikhoz vacsorázni vagy éppen iszogatni. Az idillt váratlanul romba dönti, amikor egyikük fia balesetben meghal. A kapcsolatuk ezután hamar elmérgesedik, az áldozat édesanyja a másik asszonyt hibáztatja, aki pedig egyre inkább gyanítani kezdi, hogy a tragédiát elszenvedett barátnője bosszút akar állni rajta;

Anne Hathaway két hónapja a Vanity Fairnek adott interjújában beszélt arról, hogy 2015-ben elveszítette a kisbabáját, a trauma pedig a saját megfogalmazása szerint csaknem őrületbe kergette, komoly alkoholproblémákkal is szembe kellett nézni akkoriban. Épp ezért tűnik bátor és egyben furcsa döntésnek a részéről, hogy elvállalta egy olyan nő szerepét, aki szintén elveszti a gyerekét. 

Mondhatnánk, hogy ez biztosan egyfajta traumafeldolgozás, ám a karaktere enyhén szólva sem éppen hétköznapi módon kezeli a gyászt. Lényegében egy fenyegető szörnyeteg jelenik meg a vásznon; korábban mindenesetre el sem tudtuk volna képzelni, hogy az őzikeszemű, a világ legszelídebb és legártalmatlanabb teremtésnek tűnő sztár egyszer majd a frászt hozza ránk. A barátnőjét megformáló Jessica Chastain nem kevésbé kiváló és drámai, meg sem érdemel a film két ilyen első osztályú alakítást.

Az Anyai ösztön egyébként a nemzetközileg szinte teljesen ismeretlen, azonos című belga–francia dráma-thriller remake-je, és ha megnézzük a 2018-as produkció előzetesét, akkor látszólag igen szolgai feldogozásról van szó:

És teljesen felesleges volt a sztorit a hatvanas évekbe átültetni, mert a rádióadások és beszélgetések révén beszűrődő aktuálpolitikai hangulat ugyan bír némi atmoszférateremtő jelleggel, más funkciója nincsen; a konfliktusok és a drámai események elkerülésében nem segítene például, ha a szereplők a modern technológia eszközeivel élhetnének. 

Miként annak sincs jelentősége, hogy ez a változat az Egyesült Államokban játszódik; hasonló események bárhol, bármikor ugyanígy megtörténhettek volna az elmúlt száz évben, bár az amerikai kertvárosok a kissé képmutató, hamiskás álidilljükkel, a látszólag boldog felszín alatt megbújó titkaikkal és bűneikkel mindig izgalmas helyszínek. 

A külsőségek tekintetében Benoît Delhomme több mint tisztességes munkát végzett, a beállítások izgalmasak, kár, hogy ahogy említettük, nem volt képes mélyre ásni a pszichológiai kérdésfelvetések tekintetében. A forgatókönyv a nyolcvanas-kilencvenes évek tipikus amerikai thrillerjeit idézi, azok minden közhelyével. A hasonló tucatprodukciók közül az Anyai ösztön csupán a valóban kiváló színészi játékokkal és a míves vizualitásával emelkedik ki.