Feleségek harca az idillinek látszó kertvárosban: az Anyai ösztön szépen fényképezett, izgalmas beállításokkal teli mozi lett, ami azonban végig a felszínen mozog. Kár, mert Anne Hathaway és Jessica Chastain egyaránt remekel benne.
Nyitó- és jelenetkép: Forum Hungary
***
Német Dániel írása
Az Anyai ösztön valahol a tökéletes randifilm: súlyos témákat boncolgat ugyan, de olyan felszínesen és felejthetően, hogy garantáltan nem mérgezi meg a vetítést követő estét. Kár érte, mert Anne Hathaway és Jessica Chastain a lelkét is kijátssza benne.
Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy rendező egyben az operatőre is egy adott filmnek. Benoît Delhomme utóbbi területről érkezett, ő fényképezte mások mellett a Tom Hardy és Shia LaBeouf főszereplésével készült westernt (Fékezhetetlen) vagy a Neflix-féle Lady Chatterley szeretőjét. Első direktori bemutatkozásából is jól érezhető, hogy kiváló a vizuális érzéke, a képsorokat azonban nem képes megtölteni tartalommal.
Noha, ha van olyan alkotás, amely már az alapkoncepciója okán is számos súlyos kérdést mélyrehatóan feszegethetne, az az Anyai ösztön, de végül a felszínt is alig-alig sikerült megkapargatnia.
Az 1960-as évek amerikai kertvárosában játszódó történet középpontjában két, egymás szomszédságában élő, már-már testvéri viszonyt ápoló feleség áll: a nők segítenek egymásnak a gyerekeik nevelésében és felügyeletében, gyakran átjárnak a másikhoz vacsorázni vagy éppen iszogatni. Az idillt váratlanul romba dönti, amikor egyikük fia balesetben meghal. A kapcsolatuk ezután hamar elmérgesedik, az áldozat édesanyja a másik asszonyt hibáztatja, aki pedig egyre inkább gyanítani kezdi, hogy a tragédiát elszenvedett barátnője bosszút akar állni rajta;
a mind paranoidabb helyzet mindkét család életét szépen-lassan teljesen megfertőzi.
Anne Hathaway két hónapja a Vanity Fairnek adott interjújában beszélt arról, hogy 2015-ben elveszítette a kisbabáját, a trauma pedig a saját megfogalmazása szerint csaknem őrületbe kergette, komoly alkoholproblémákkal is szembe kellett nézni akkoriban. Épp ezért tűnik bátor és egyben furcsa döntésnek a részéről, hogy elvállalta egy olyan nő szerepét, aki szintén elveszti a gyerekét.
Mondhatnánk, hogy ez biztosan egyfajta traumafeldolgozás, ám a karaktere enyhén szólva sem éppen hétköznapi módon kezeli a gyászt. Lényegében egy fenyegető szörnyeteg jelenik meg a vásznon; korábban mindenesetre el sem tudtuk volna képzelni, hogy az őzikeszemű, a világ legszelídebb és legártalmatlanabb teremtésnek tűnő sztár egyszer majd a frászt hozza ránk. A barátnőjét megformáló Jessica Chastain nem kevésbé kiváló és drámai, meg sem érdemel a film két ilyen első osztályú alakítást.
Az Anyai ösztön egyébként a nemzetközileg szinte teljesen ismeretlen, azonos című belga–francia dráma-thriller remake-je, és ha megnézzük a 2018-as produkció előzetesét, akkor látszólag igen szolgai feldogozásról van szó:
az új verzió a helyszíneiben, beállításaiban, de még a karakterek külseje tekintetében is kísértetiesen hasonlít az elődjére.
És teljesen felesleges volt a sztorit a hatvanas évekbe átültetni, mert a rádióadások és beszélgetések révén beszűrődő aktuálpolitikai hangulat ugyan bír némi atmoszférateremtő jelleggel, más funkciója nincsen; a konfliktusok és a drámai események elkerülésében nem segítene például, ha a szereplők a modern technológia eszközeivel élhetnének.
Miként annak sincs jelentősége, hogy ez a változat az Egyesült Államokban játszódik; hasonló események bárhol, bármikor ugyanígy megtörténhettek volna az elmúlt száz évben, bár az amerikai kertvárosok a kissé képmutató, hamiskás álidilljükkel, a látszólag boldog felszín alatt megbújó titkaikkal és bűneikkel mindig izgalmas helyszínek.
A külsőségek tekintetében Benoît Delhomme több mint tisztességes munkát végzett, a beállítások izgalmasak, kár, hogy ahogy említettük, nem volt képes mélyre ásni a pszichológiai kérdésfelvetések tekintetében. A forgatókönyv a nyolcvanas-kilencvenes évek tipikus amerikai thrillerjeit idézi, azok minden közhelyével. A hasonló tucatprodukciók közül az Anyai ösztön csupán a valóban kiváló színészi játékokkal és a míves vizualitásával emelkedik ki.
A ma kezdődő 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak magyar szempontból is erős a felhozatala. Itt debütál Nemes Jeles László és Deák Kristóf új mozija, és egész estés portréfilm rajzolja fel Bölöni László és Dargay Attila életét.
Vérgőzös akcióvígjáték a család, a feleség, a gyerekek és persze a nagypapa fontosságáról. Senki 2. – kritika.
Pedig az a remény költözött a szívekbe, hogy egy ilyen összetartó, egyet akaró közösség tartósan, társadalmi méretekben is megteremthető.
Kényes témát csomagolt nevetős-megható road movie-ba első játékfilmjében a francia Enya Baroux. A Jó utat, Marie inkább a családi összetartozás fontosságáról, mintsem arról beszél, van-e joga az embernek megmondani, mikor óhajtja befejezni a földi pályafutását.
A Többesélyes szerelem lehetett volna egy izgalmas, a jelen társadalmára reflektáló, okos film – sőt, az Előző életek után pontosan ezt vártuk. Ehelyett egy kliséhalmazt kapunk. Igaz, beszélgetésindítóként még így is működik.
Egy, a helyszínen talált írás szerint gázlopásban érintett bűnszövetkezetek csaptak össze.
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy hajléktalan férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint beköltözött egy látássérült férfi lakásába, majd kifosztotta azt.
Drámai nyilatkozat érkezett a frontról.
