A Szent István körúton sok minden megtörtént már

FOTÓ: MTVA / BIZOMÁNYOSI: RÓKA LÁSZLÓ 

„Nehéz dolgunk volt, amikor úgy döntöttünk, hogy a 125 éves történetünket filmre visszük, nem véletlen, hogy az eredetileg tervezett kettő helyett csak négy hosszú részben sikerült. És még ez is kevés, hiszen a Víg története nemcsak egy teátrumé, hanem egy városé, Budapesté, sőt bizonyos szempontból az egész országé” – valahogy így fogalmazott az igazgató Rudolf Péter a Víg125 című, közel három és fél órás alkotás május 1-jei díszbemutatóján. Azt is elmondta, akad azért némi turpisság a dologban, hiszen a Vígszínház idén valójában már a 128. születésnapját ünnepli, ám 2020-2021 környéke nem igazán volt alkalmas rá, hogy egy ilyen volumenű vállalkozásba belekezdjenek. Mert hogy ez, már csak a befogni készült időtáv miatt is, valóban nagy vállalás volt, nem kétség, ahogyan az sem, hogy egy ilyen műhely nagyon is megérdemli, hogy a színház mint a pillanat művészetéből kiszabadulva legalább részben átmasírozzon a filmes forma kínálta relatív örökké­valóságba. Annál inkább is, mert a Szent István körúti intézménynek – már ami a régóta tartó és folyamatos működést illeti – kevés párja akad az országban. A kevesek egyike az abszolút rekorder Miskolci Nemzeti Színház, amely a mai Magyarország első kőszínházaként 1823-ban nyitotta meg kapuit, méghozzá Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabjával.