Nincs már szükség rá, hogy megbocsássunk Szendrey Júliának – Gyimesi Emese a Mandinernek

Nyitóképen: Barabás Miklós litográfiája Szendrey Júliáról, 1848. Fotó: Mandiner-archív

***

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor voltak az első „hivatalos” álompár? 
Először is érdemes belegondolni, mi kell ahhoz, hogy bármelyik párból álompár legyen. Mindenek­előtt: sajtó, vagyis olyan lapok sokasága, amelyek széles körben közvetítik ezt az imázst. Álompárnak lenni akkor is szerepet jelent, ha valóban lángoló és mély szerelemről van szó. A magyar közéletben az 1840-es években vált meghatározó véleményformáló, széles hatókörű erővé a sajtó, vagyis ekkor állt készen az álompárjelenség kitermelésére. Ha belegondolunk, nem is olyan meglepő, hogy éppen egy olyan költőhöz kötődik ez a fogalom is, aki magát a művészi hivatást, létformát is forradalmasította azáltal, hogy példátlanul tudatosan építette az imázsát, és így folyamatosan jelen volt a sajtóban.

Júliának hogy tetszett férje valóban jó ön­marketingje és az állandó reflektorfény?
Egészen máshogy élte meg a költőfeleség szerepét, mint az addigi alkotók hitvesei vagy mondjuk Arany János felesége, Ercsey Julianna. Nem maradt a háttérben passzív szereplőként, hanem nagyon is aktív társ és önálló gondolkodó volt. Ehhez biztosan hozzájárult az, hogy a nyilvánosság őt is megismerte alkotóként. Mindemellett egész életében fontosabbnak tartotta a belső világot, az önreflexiót, a mélyen megélt érzelmeket a külső látványosságoknál.

Hogyan, mikor lépett elő a saját jogán a köz elé?
Petőfi az Életképekben és a győri Hazánk című lapban publikálta Szendrey Júlia egyes naplórészle­teit. Közel sem mindet, hanem kifejezetten azokat, amelyek hozzá és a szerelmükhöz kötődtek. Az ötlet egyébként Jókai Mórtól származhatott, aki ekkoriban az Életképek főszerkesztője volt. Ha összevetjük az ő változatukat az eredetivel, rögtön szembetűnik, hogy Petőfi stilisztikai szempontból módosított a szövegen, Jókai pedig egy csomó olyan reklámfogást alkalmazott a kiadás során, ami megváltoztatta a naplók értelmezési lehetőségét. A félrehangolt marketinghadjáratnak kettős célja volt: a nagy érdeklődésre számot tartó szerelmi történetet vonzóvá tenni az olvasóközönségnek, közben pedig a Petőfi-imázshoz jól jött egy vele párhuzamosan publikáló feleség.

Mit tudunk erről a szerelmi történetről Júlia oldaláról? A nagykárolyi megyebálon ő is rögtön és végzetesen beleszeretett a lánglelkű ifjú poétába?
Azonnal nagy hatást gyakorolt rá Petőfi, de sokáig küzdött az érzelmeivel, nehezen engedte bele magát a szerelembe, mert félt, hogy a költő szenvedélyes érzései mennyire lesznek tartósak: a naplófeljegyzései tanúskodnak a belső vívódásairól. Verseket csak később, az 1850-es években kezdett írni. Mélyen érezte azt is, milyen felelősséget jelent az az élet, ami vár rá Petőfi hitveseként. De nyilván azt nem lehetett előre tudni, hogy lesz egy vesztes szabadságharc, amelyben eltűnik a férje, és ezután olyan, korábban sosem tapasztalt kultusz épül köré, ami elviselhetetlen terhet jelent minden hozzátartozója számára.

Azt tudjuk, miként teltek az ifjú házaspár napjai már Pesten, különös tekintettel a forradalom, majd a szabadságharc időszakára?
Kezdetben hárman éltek együtt, Jókai volt a lakótársuk a Dohány utcai albérletükben, ott érte őket március 15. reggele is. Igazi pezsgő, szellemdús, vitáktól szikrázó légkör lehetett náluk. Szendrey Júlia nem vált klasszikus háziasszonnyá, az ebédet sem ő főzte, hanem a közeli Arany Sasból hozatták. A szabadságharc azonban szétroppantotta ezt az életformát. Onnantól kezdve, hogy Petőfi beállt katonának, a családja folyamatosan zaklatott vándoréletet élt.

Egyetlen közös gyermekük, Zoltán a legenda szerint éppen 1848. március 15-én fogant. Szép gondolat, de vajon igaz is?
Mivel a gyermek pontosan kilenc hónappal később, december 15-én jött világra, minden esély megvan rá, de nyilván ma sem tudjuk senkiről óramű­pontossággal megállapítani, hogy mikor fogant. Felte­hetően azért annyira népszerű ez a történet, mert a magyarok nemzeti identitását simogatja az a tudat, hogy ezen a napon a szabadság és a szerelem ilyen tökéletesen összeért annak a költőnek az életében, aki erre a két jelszóra fűzte fel egész pályafutását.

Júlia 1850 júliusában, nem egész egy évvel Sándor eltűnése után titokban újra férjhez ment. A hirtelen döntés okai is lekövethetők a naplóiban?
Ezekben „csak” a kétségbeesés, a felfokozott szenvedés nyomai érzékelhetők; a második házasságkötésének okait konkrétan soha nem magyarázta meg. 1849–50 fordulóján még az öngyilkosság gondolata is kísértette. 1850 nyarára juthatott el odáig, hogy ha boldogtalanul is, de tovább akar élni. Erre pedig nem nagyon volt más lehetősége egy új házasságon kívül, amit a pesti egyetem tanára, a történész Horvát Árpád kínált fel neki. Az egykori barátoknak, többek között Arany Jánosnak fogalma sem volt arról, milyen körülmények között él Szendrey Júlia, milyen nehézségekkel kell szembenéznie, így hidegzuhanyként érte őket a hír. Nemcsak igazságtalanul, hanem kifejezetten kegyetlenül reagáltak rá.

Ekkor Júlia már írt és fordított is rendszeresen, esélye sem lett volna a fiával ebből megélni valahogy?
Nem, ekkoriban a kulturális közélet még közel sem tartott ott, hogy erre legyen lehetőség. A szabadságharc során és után a jól működő reformkori sajtó is összeroppant, mindent újra kellett építeni az 1850-es években. Az önálló szellemi munkából, például lapszerkesztésből megélhetést teremtő nők csak jóval később, az 1860-as években kezdtek el elvétve feltűnni.

Milyen volt Szendrey második házassága, amelyből további négy gyermek született?
Eleinte úgy tűnt, hogy hasonló a gondolkodásmódjuk és az értékrendjük, de Horvát Árpád később egész más arcát mutatta meg. Kiderült, hogy egészen eltérően gondolkodnak a szexua­litásról, a boldogságról, a női és férfiszerepekről. Szendrey Júlia tizenhét év együttélés után költözött külön, de ekkor sem váltak el. A házasság megromlásának okaira vonatkozóan egyetlen eredeti forrás maradt fenn: Szendrey Júlia búcsúlevele, amelyet a halála előtt hat nappal küldött el Horvát Árpádnak. Ebben azt írta, hogy „benne megmentőmre véltem találhatni, s nem másra csak egy kéjenc állatra találtam”.

Még életében megbocsátotta neki legalább Arany, hogy olyan hamar eldobta az özvegyi fátyolt? És a nemzet?
Arany az 1850-es évek végére enyhült meg, amikor barátja, Gyulai Pál feleségül vette Szendrey Júlia húgát, Máriát; igazán jó, közeli viszony azonban ekkor sem alakult ki köztük. A nagybetűs nemzet pedig soha nem „bocsátotta meg” az új házasságot. Éppen emiatt volt jelentős sok évtizeddel később a nyugatosok Szendrey Júlia-diskurzusa, amelyben felszabadították az alakját az ítélkező nemzeti narratívák súlya alól, és egészen más szempontból kezdtek vele foglalkozni. Szinte az összes nyugatos írt róla, köztük Hatvany Lajos, Ady Endre, Schöpflin Aladár több alkalommal is. És bár nem ehhez a körhöz tartozott, Herczeg Ferenc szintén hangsúlyosan rajzolta újra az alakját Szendrey Júlia című drámájában, amelynek címszerepét Bajor Gizi játszotta. Ez az egész hirtelen feltámadó érdeklődés ráadásul egybeesett az újságíró Mikes Lajos nagy felfedezésével. Őt 1925-ben keresték meg egy nagy adag kézirattal, amelyben akadtak Petőfi- és Arany-írások is, de a legnagyobb rész Szendrey Júliáé volt, köztük a naplói, amelyeket kisebb-nagyobb megszakításokkal egész életében írt.

Miket írt még? És ezek közül mi jelent meg még életében?
A női szerzőknek pontosan kijelölt helyük volt a korabeli irodalmi életben: leginkább a mesék írását és a fordítói tevékenységet fogadták el tőlük, az öncélúnak tekintett versírást jóval kevésbé tolerálták. Szendrey Júlia ezért csak műveinek töredékét publikálta életében, de mivel ezek éppen az anyaszerepre hangsúlyt helyező alkotások, a mesék és a fordítások voltak, jelentős sikereket aratott – főként az 1857 karácsonyán kiadott Andersen-fordításaival. Mikes Lajos 1930-ban sajtó alá rendezte a naplókat, és Szendrey Júlia alakjának rehabilitálását tűzte ki célul. A szépirodalmi műveivel azonban nem foglalkozott, így a versei, elbeszélései, meséi és fordításai továbbra is kiadatlanul maradtak.

Mennyire sikerült ez a rehabilitáció?
Mikes mindenekelőtt azt akarta bizonyítani, hogy Szendrey méltó párja volt Petőfinek. Úgy gondolom, hogy ma már jócskán túlléphetünk ezen a fázison: kimondhatjuk, hogy Szendrey Júlia izgalmas, különleges ember és önálló alkotó volt. Mélyen érző, árnyaltan gondolkodó, a külsőségek helyett a belső világra figyelő, erős jellem, aki annak ellenére is tudott sorsfordító, bátor döntéseket hozni, hogy egyszerre volt sokat gyötrődő, tépelődő alkat és lázasan szenvedélyes, szikrázóan szellemdús személyiség. Nincs már szükség arra, hogy nagyvonalúan „megbocsássunk” neki vagy mentegessük. Egyértelmű, hogy Petőfivel kölcsönösen méltó és egyenrangú párjai voltak egymásnak.

Szépíróként hol a helye a kánonban?
A kánon rendkívül merev és lassan változó rendszernek tekinthető, és a legkevésbé sem csak esztétikai szempontok szerint, hanem ezernyi más tényező alapján képződik. Nem gondolom, hogy erőszakosan kellene kanonizálni Szendrey Júlia műveit, mert nem a felcímkézésben van a lényeg. Nagy örömmel tapasztalom, milyen természetesen működik az a folyamat, ahogyan a művei egyre szélesebb körben eljutnak az emberekhez, és mennyire jelentős az, hogy egyre többen olvassák az írásait. Szendrey Júlia kétségtelenül az 1850–60-as évek egyik fontos alkotója volt, művei a szó eredeti értelmében véve romantikusak, vagyis nem rózsaszínűek, hanem mindenféle szempontból szélsőséges erejű érzelmeket mutatnak be, olykor a szimbolizmus határait súrolják, olykor pedig meglepően realisták. Az elbeszéléstechnikája is izgalmas: nem „mindentudó” narrátor, hanem sokat bíz az olvasók fantáziájára.

A 19. századi női írókat milyen választások feszítették? És miben lehetnek a döntéseik példák a ma szintén sokszor többféle szereppel küszködő nőknek?
Mai szemmel megdöbbentő, de ebben a korszakban még olyan szinten illetlennek, magamutogatónak tartották a nők nyilvánosság elé lépését, hogy nagyon meg kellett gondolniuk, milyen tartalmat és milyen műfajban publikálnak. Mivel az írástudás a polgári és a nemesi réteghez tartozó emberek kiváltsága volt, a női szerzők társadalmi státuszukból fakadóan nem annyira a „munkahely” és a család összeegyeztetésének gondjával küzdöttek, már csak azért sem, mert jellemzően cselédek vették körül őket, mai értelemben vett munkahelyen pedig nem is dolgozhattak. Sokkal inkább azzal a határátlépéssel kellett tudatosan megharcolniuk, amit az jelentett, hogy az írással és főként a publikálással kiléptek a hagyományos női szerepek keretrendszeréből, vagyis óhatatlanul ellenszegültek a velük szemben támasztott társadalmi elvárásoknak. Mai szemmel nézve a leginkább azért lehetnek útmutatók, mert felhívják a figyelmet arra, hogy a legfontosabb és legizgalmasabb eredmények akkor születnek, amikor valaki nem az aktuálisan propagált nőképnek akar megfelelni, hanem van bátorsága ahhoz, hogy a saját útját járja.

***

„Sorsom megáldott boldog szerelemmel”

E címmel nyílt meg tavaly októberben a koltói Teleki-kastély új állandó kiállítása; az idézet Szendrey Júlia Ábránd című írásából való. Koltó nemcsak Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hathetes nászútjának helyszíne volt, hanem különleges műhely is, ahol az ifjú férj és feleség egyaránt írt és alkotott, miközben egymástól függetlenül hasonlóan élték meg a beteljesült boldogság tetőfokán az öröm elillanásának és a társ elvesztésének félelmét. A kurátor Gyimesi Emese koncepciójának ezért fontos része volt, hogy ne a kultusz jegyében közelítse meg a témát, hanem valóban személyes írásokon keresztül: Petőfitől huszonkét vers maradt fenn a mézeshetek idejéből, valamint az Úti levelek két darabja, Szendrey Júliától pedig hét naplófeljegyzés – ezen írások között különleges összjáték van. 

A tárlat hét kiemelt téma köré épül, szintén egy-egy szuggesztív idézettel felvezetve. Az első a koltói nászút közvetlen előzményeit mutatja be: megismerhetjük a szerelmi történet fő- és mellékszereplőit, a vegyes házasság megkötéséhez kapcsolódó levéltári dokumentumokat és az erdődi esküvőt érintő vissza­emlékezéseket. Lauka Gusztáv és törökfalvi Pap Zsigmond leírásai, valamint a korabeli divatlapok illusztrációi alapján két különleges ruharekonstrukció – Szendrey menyasszonyi és Petőfi vőlegényi ruhája – is látható itt. A második téma magát Koltót mutatja be Teleki Sándor gróf és Petőfi Sándor kapcsolatán keresztül, rövid kitekintéssel a költő korábbi ott-tartózkodásaira. A harmadik szakasz a friss házaspár koltói hétköznapjaira koncentrál, két ikonikus, nem eredeti, de fotó, valamint festmény alapján hűen rekonstruált tárggyal, a karosszékkel és a pipával. Ezután a koltói kastély mint közös alkotói műhely kerül két részen át fókuszba, ahol más érdekességek mellett Szendrey Júlia fekete és piros selyemszálakkal összefűzött koltói naplójának kézirata digitális formában is lapozgatható. Majd az egyetlen eredeti tárgy, a rózsafából készült ágy lesz a tér középpontja, az utolsó nagy téma pedig a Szeptember végén utóéletét öleli fel: költők, írók, irodalomtörténészek, festők, zenészek, színészek reflexiói, feldolgozásai sorakoznak egymás mellett, például Hatvany Lajos, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Bereményi Géza, Margócsy István, Szálinger Balázs írásai, Székely Bertalan és Horthy Béla festményei, Huszka Jenő, a Kávészünet és a Red Bull Pilvaker zenei feldolgozásai.

***

Szendrey Júlia

Gondolataim, érzeményeim…

Gondolatim, érzeményim
Szárnyra keltenek,
Nyitva hagytam kalitkájok
S elröpültenek.

Ne szálljatok a világba
Ne hagyjatok el,
Nem vár ott barát ti rátok
Nem meleg kebel.

Nem leltek ott rokonszívre,
Hova szálljatok,
Részvétlenség hidegétől
Meg kell halnotok.

Örömimnek, bánatomnak
Édes gyermeki,
Szívem rejtett világának
Kis szülöttei.

Ugy jártok, mint a pillangó,
Mely a tűzbe száll,
S az égető lángok közt ott
Vár rá a halál.

A gúny éles hahotája
Fog köszönteni,
S minden illatos virágról
Elrezzenteni.

S addig szálltok ágról ágra,
Míg a tövisek
Szárnyatokból minden tollat
Ki nem tépdesnek.

S összezúzva, összetépve
Földre hullotok,
S a feledés nehéz lába
Átmegy rajtatok. –

Ne szálljatok a világba,
Ott csak bú talál;
Nálam élet, ott keserű
Szomorú halál!

(Pest, marc. 21. 1856)

***