Indulnak az Örökhétfők

Decemberben lett volna nyolcvanéves Petri György. Lett volna, hiszen már nagyon régen, 2000-ben távozott közülünk. Fiatalon, ahogy mondani szokás, bár ötvenhét év azért nem olyan kevés. Ebbe az ötvenhét évbe sok minden belefért, Petri esetében pedig különösen sok volt ez a sok minden. Két végén égette a gyertyát, nem vitás, és a létezésnek arra a perspektívájára, amit ő birtokolt, a legpontosabban maga világít rá életében megjelent utolsó, Amíg lehet című kötetének Nélkül versében: „Nehéz nélkülem / elképzelni a világot. / De ki mondta, / hogy muszáj elképzelnem? // (Mellesleg, el tudom képzelni: / egy tányér tejszín / macska nélkül.)” A halála óta eltelt bő két évtizedben mintha a helyét keresné az életműve, s egyelőre úgy látszik, nem igazán találja. Vannak, akik szerint a verseinek zömét átjáró közéleti és aktuálpolitikai reflexiók miatt ez a költészet túlságosan erősen kötődött ahhoz a korhoz, amelyben megszületett. E sorok írója is részben így látja, de csak részben. Mert van Petri költészetének egy másik vonulata is.