Ők tudják, mi a szerelem! – közösen forgat Udvaros Dorottya és Blaskó Péter

„Itt maradnak hajnali háromig?” – teszi fel a kérdést a szép számban összegyűlt újságírónak Udvaros Dorottya a ráckeresztúri Pázmándy–Brauch-kastély nagypolgári szalonjában. Maradnánk, ha lehetne, ebben a miliőben különösen, ám most csak egy rövid forgatási jelenet kedvéért gyűltünk itt össze ennyien. A filmesek között egyre népszerűbb helyszínen ugyanis éppen az Ők tudják, mi a szerelem című tévéfilm felvétele zajlik. A Nemzeti Színházban egy ideje nagy sikerrel futó, azonos című előadás, hála a Nemzeti Filmintézet és az MTVA első ilyen jellegű összefogásának, most mozgóképes változatban kel még újabb életre Udvaros Dorottya mellett Blaskó Péterrel a főszerepben, a rendező Rátóti Zoltán, a technikai rendező Tősér Ádám, az operatőr Nagy András, a producer Lajos Tamás.

„...süssön belőlem a…az Eros!”

Hubay Miklós darabjának története – két egykori szerelmes kései egymásra találása – pedig pont olyan regényes, mint a ráckeresztúri kastély körülötte az óriási parkkal. Vagy az, amilyen körülmények között megszületett ez a mű az 1950-es évek végén. „Nézze, milyen szép asszony most is az anyám, fehér hajjal. Őt szeretném eljátszani!”, mondta az akkoriban a negyvenes éveiben járó Tolnay Klári az őt a szerepálmairól faggató író-műfordítónak. Majd hozzátette: „Tudja, én olyan szerepet szeretnék, amelyben öregen is vonzom a férfiakat, süssön belőlem a…az Eros!”

E beszélgetés és a francia romantikus zeneszerző Hector Berlioz emlékiratai nyomán jött végül létre Hubay talán legsikerültebb drámája, a kifejezetten Tolnaynak szánt Ők tudják, mi a szerelem. A színésznő partnere a harmincegy éves Sinkovits Imre lett, akivel aztán negyven évig játszották az előadást – két filmes változat is készült belőle a hatvanas, majd a nyolcvanas években –, szép lassan „beleöregedve” Estella és Hektor karaktereibe.

Nem is vehette volna át tőlük méltóbb páros a stafétabotot, mint a mai kor legendái: 

Pedig, ahogyan Lajos Tamás is mondja, sem nekik, sem a többi szereplőnek, illetve a stábtagoknak sincs könnyű dolga. Mivel a sztori egyetlen este, illetve éjszaka játszódik, a felvételeket kénytelenek ezekhez a napszakokhoz igazítani, arról nem is beszélve, hogy a színészek egyeztethetősége miatt összesen kilenc nap alatt kell elkészülnie az összes jelenetnek. Rátóti Zoltán szerint ez ugyanakkor egy pluszt is ad a szokásos színházi körülményekhez vagy ahhoz képest, mintha nappal, mesterségesen elsötétített szobában dolgoznának; „három helyszínt is bejárhatunk, és meg tudjuk mutatni teljes valójában például azt a fáklyás szerenádot, amit Berlioz ad a szerelmének”.

Egyszerre bohózat és tragédia – akárcsak az életünk

A jelenetek közül mi most az egyik legfontosabbat láthatjuk, azt a részt, amikor Berlioz felidézi az Estellával való első találkozásukat, megvallva, hogy azóta sem tudott szabadulni az ezt a gondolatot a jelenben meglehetősen kétkedve fogadó nő emlékétől. Kettejük szelíd-ironikus évődésében minden benne van, amitől ez az előadás annyira népszerű évtizedek óta; Hubay eleve egyszerre bohózatként és tragédiaként aposztrofálta a művet, ami olyan, mint maga a hétköznapi élet, ám végső soron mégiscsak a szenvedély és a szerelem győzelmét hirdeti a kérlelhetetlenül múló idő fölött.

„Azért annyira nagyszerű ezt a szerepet játszani, mert az emberről szól. Az öregedő testben fiatalnak maradó, ha kell, szerelmes, ha kell, rajongó, tinédzser lélekről” – mondja Blaskó Péter is Hektor Berlioz figurájáról. Szerinte pont emiatt szeretik a nézők is annyira ezt a történetet, mert ugyan néha nevetnek a látottakon, időnként mégis elszorul a torkuk, milyen furcsa is az élet.

És rácsodálkoznak arra, hogy tényleg, vannak ilyen naivan szenvedélyes és öntörvényű emberek? És ha lenne hozzá bátorságom, lehetnék ilyen én is? Mernék-e az álmaim után menni? Nemcsak a szerelem után, hanem a vágyaim, mániám után? Egyáltalán érdemes-e ezek nélkül élni? Minden gondolatnak és érzésnek egyszer ki kell teljesedni, mondja Berlioz is a darabban, és én egyetértek vele.”

Hasonlóan vélekedik Udvaros Dorottya is, aki több okból is nagyon szereti Estellát játszani.

„Egyáltalán nem nehéz azonosulni egy olyan nővel, aki ennyire szépen és bölcsen élte az életét. Ilyen megadóan, mégis derűsen, vidáman, rengeteg szeretettel a szívében. Aki a veszteségei ellenére is nagyon szerethető, boldog ember maradt, teljesnek érzett sorssal. Ennek érvényessége nem vész el akkor sem, amikor a szenvedély újra berobban az életébe, és ezt értelemszerűen nem olyan könnyű feldolgozni” – mondja a színésznő.

Másik indokként a színházi bemutatót megelőző remek próbafolyamatot említi, amit bizonyos szempontból egyenértékűen fontosnak tart egy produktum sikerével.

„Ha egy próbafolyamat nagyon jó, és még sincs dübörgő sikere az előadásnak, akkor sem szoktam szomorú lenni, mert a készülés során kapott élmények – a partnereimtől, a rendezőmtől, magától a darabtól –, mind belém ivódnak, gazdagabb leszek tőlük. Most is így történt. Amellett, hogy mindig nagyon örülök, amikor kiderül, hogy Blaskó Péter lesz valamiben a partnerem. Sokszor játszottunk már együtt, és szerencsére nem tudom őt megunni. Olyan a kapcsolatunk, mint egy hosszú házasság. Méghozzá jó házasság. Viharok nem voltak benne soha.”

Arra a kérdésre, hogy, bár erre a darab sem ad egyértelmű választ, a történet végén sikerül-e a társadalmi elvárásokat átlépni, és győz-e a szerelem, teljes természetességgel rávágja:

Hektor és Estella már csak tudják, hogy így van. Az eredményről pedig hamarosan mi is meggyőződhetünk: az Ők tudják, mi a szerelem az utómunkákat követően, a tervek szerint az év második felében kerülhet majd képernyőre, mintegy születésnapi ajándékként is az augusztusban kerek évfordulót ünneplő Udvaros Dorottya számára.

Nyitókép:  Udvaros Dorottya az Ők tudják, mi a szerelem tévéfilmes adaptációjának forgatásán, a ráckeresztúri Pázmándy–Brauch-kastélyban (Fotó: Film Positive)