Karácsonyi trauma 1918-ból: így szállta meg a román hadsereg Kolozsvárt

Volt egyszer egy magyar-román háború a nagy háború után, 1918-1919-ben, miután az első világháborúban összeomlott a Monarchia hadserege: ennek a szomszédháborúnak a közvetlen előzménye az volt, hogy 

végét pedig a Tanácsköztársaság bukása, valamint Budapest és hazánk jelentős területeinek román megszállása jelezte 1919 nyarán-őszén. A román csapatokat csak 1920 márciusában vonták vissza Magyarországról, aztán jött Trianon.

A tágan értelmezett háború első szakaszában a románok az Erdélyi-középhegységig nyomultak előre, lényegében komoly ellenállás nélkül, akkor foglalták el Kolozsvárt is. A második szakaszban a román hadsereg legyőzte a Vörös Hadsereget, és eljutott a Tiszáig. A harmadik szakaszban a románok megszállták és kirabolták Budapestet, megbuktatva így Kun Bélát és kommunista rendszerét. 

Most inkább ne gondoljunk bele.

Az időszak a modern magyar történelem legsötétebb napjai közé számít, megalázó és ostoba döntések, cselekmények tömegével, olyan eseményekkel, amelyek bevésődtek a magyar történelmi tudatba, illetve a kollektív tudattalanba – 

egyedül a borzalmak kibeszélése, feltárása, sok szempontú elemzése adhat alkalmat a felülemelkedésre és a továbblépésre. 

Jelen cikkünkben erre nem vállalkozhatunk, csupán a tragikus kolozsvári karácsonyról villantunk fel pár képet, 1918-ból: ekkor a románok még nem léptek a mai Magyarország területére, de Erdély bekebelezését megkezdték. 

Nem mint ellenség, hanem mint jó barát?

Leszámítva az őszirózsás forradalmat követő dermedt, katonai tehetetlenséget, amit Károlyi Mihály személyesen idézett elő a magyar hadsereg leszerelésével s így mások agressziójának a kiszolgálásával, a kolozsvári román bevonulást a következők tették lehetővé, előzték meg: 

miközben, ahogy említettük, az erdélyi románok kimondták Erdély csatlakozását Romániához. Végül az is kellett, hogy a franciák megadják az engedélyt a Marosnál húzódó demarkációs vonal átlépésére, vagyis a Székelyföld utáni további román területszerzéshez, előre nyomuláshoz. Megadták. (Bonyolult, de ez a lényeg.)

Nézzük a tényeket: 

A magyar hadsereg által kiürített városba egy bizonyos Gherescu ezredes 4 ezer fős hadereje vonult be. A bevonulás alkalmával az első találkozás a megszállók és a város vezetői között a Honvéd utcai vámnál zajlott le, ahol a polgármester udvarias, fogadó szavaira a megszálló ezredes így válaszolt: „Meggyőződhet róla Kolozsvár városa, hogy 

hanem mint a lakosság jó barátja. Hangsúlyozom, hogy én és a királyi csapatok csak békét teremteni és a rend fenntartására jöttünk.”

Három nap múlva az ezredes 13 pontból álló rendeletet tett nyilvánosan közzé: korlátozták a sajtó- és gyülekezési jogot, a postaforgalom szabadságát, elrendelték a polgári személyeknél maradt fegyverek beszolgáltatását, majd a magyar hadseregbe történő bevonulást is megtiltották, a nem kolozsváriaknak és magyar katonatiszteknek el kellett hagyniuk a várost, végül betiltották a magyar katonaruha viseletét.

Ne felejtsük el rögzíteni: Kolozsváron az 1910-es népszámlálás adatai szerint 

1678 (2,8%) német, 977 (1,4%) egyéb nemzetiségű ember élt. 

„A magyarok szíve majd megszakadt a fájdalomtól”

Janovics Jenő Kolozsvár kulturális életének meghatározó alakja volt: a Nemzeti Színház igazgatója, mozitulajdonos, filmes. A román hadsereg kolozsvári bevonulásáról írt naplója érzékletesen mutatja be a megszállás döbbenetét:

„Az 1918. év karácsonyi ünnepének estéjén jöttek be a románok Kolozsvárra. Emlékezetes, fájdalmas, soha el nem felejthető Karácsony. 

A magyarok szíve pedig majd megszakadt a fájdalomtól, a Megváltó születésének örömünnepén.

Virrasztottam én is a színház irodájában, ahová besikoltott a lövöldözés zaja, az eszeveszett kurjongatás furcsa, idegenszerű hangja. A fejem majd szétpattant az egymást kergető gondolatok forgatagától. Hajnalra elfogyott a töltény a puskákból, lehervadtak a dáridózók, a virrasztók lelkét pedig furcsa nyomasztó csend ülte meg. Hajnalra bennem is fogadalommá erősödött a gondolatok áradata, acéllá keményedett az akarat, hitté magasodott a kötelesség szava: bármi törjön reánk, nem szabad elhagynom őrhelyemet (…).

Jön az áldozathozatal szent kötelessége, vállalom boldogan, minden javammal. Felszegett fejjel, kitárt mellel fogom védeni a magyar színészek jogait ezen a földön. Reánk szakadnak majd a szenvedések órái, viselem őket feljajdulás nélkül. Szívünkbe fúródnak a megalázás nyilai, tudom, hogy kegyetlenek és istentelenek lesznek, meghajtom fejemet, de őrhelyemről el nem mozdulok. 

ha jön majd a zivataros orkán, engem el ne fújhasson. Ahová a magyar sors kegyelme állított, itt maradok fedetlen fővel, erős szívvel, bízó lélekkel.”

Kolozsvár lényegében örökre elveszett a magyar államiság számára

Antal Róbert István arról ír az Erdélyi Krónikában, hogy a visszaemlékező Janovics naplójának későbbi részeiből „a helyzet bizonytalansága, a tétlenség tükröződik. A város vezetősége szembesült azzal, hogy a világháború elvesztését követően a Rákosi Jenő-féle 30 milliós Magyarország és balkáni birodalom/nagyhatalom ábrándja elveszett. Sőt mi több, színmagyar területek kerültek idegen fennhatóság alá.”

Kezdetben a polgármester és a tisztviselők megtarthatták állásukat, de hűségeskü letételét követelték Ferdinánd román királyra a békeszerződés aláírása előtt: ellenkező esetben állásukból elbocsátották őket. „A román állampolgárság megszerzése évekig tartó folyamatnak bizonyult, intézményesült a cenzúra, átvettek különböző állami intézményeket (egyetem, kórházak, laktanyák, iskolák stb.). A kolozsvári és erdélyi magyar lakosság pedig egy új államban találta magát, ahol idővel meg kellett szervezze társadalmát, politikai érdekképviseletét, kulturális életét”.

*

Felhasznált irodalom:

https://erdelyikronika.net/2018/12/24/megszallt-karacsony/

https://trianon100.hu/blog-cikk/a-torteneti-erdely-roman-megszallasa-1918-1919-ben

https://epa.oszk.hu/00400/00462/00006/6.htm

https://mult-kor.hu/kolozsvar-roman-megszallasa-20150124

https://hu.wikipedia.org/wiki/1919-es_magyar%E2%80%93rom%C3%A1n_h%C3%A1bor%C3%BA

Nyitókép: Kolozsvár, 1914. Forrás: Fortepan