Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Szent-Györgyi Albert hagyatékának egy részét Gőbel József budapesti gyógyszerész őrzi, ő mesélt nekünk a talán legkalandosabb életű magyar tudósról.

Hogyan kerültek önhöz Szent-Györgyi Albert személyes tárgyai, iratai?
Ez hosszú és fordulatos történet, és nem is velem, hanem édesapámmal kezdődik. Szent-Györgyi Albert 1937-ben nyerte el a Nobel-díjat, majd egy évre rá a feleségével, egyetlen gyermekének az édesanyjával, Demény Kornéliával előadó körútra ment az Egyesült Államokba. Onnan 1938 szeptemberében már egyedül tért haza, a házasságuk néhány éven belül hivatalosan is véget ért. Nem várt sokáig az újranősüléssel. 1941. október 18-án feleségül vette Borbíró Mártát, akinek korábban a szegedi egyetemi tanár Miskolczy Dezső volt a férje. Együtt vészelték át a második világháborút, 1944 őszén Szent-Györgyinek, Nobel-díj ide vagy oda, bujkálnia kellett a Gestapo elől. Ki tudja, mi történt volna vele, ha Mártával együtt nem kapnak oltalomlevelet a svéd követtől.
