A rózsaszín köd leszállt Magyarországra is, mint 1952-ben „a nagy londoni szmog” az Egyesült Királyságban. Nemcsak fiatalok, de ötvenes éveikben járó érett asszonyok is komplett rózsaszínre cserélték a polgári jóízlést. Mondhatjuk persze, hogy „ez a trendek világa, majd kifut”, de az LMBTQ-mozgalom tapasztalata is azt mutatja, hogy ezeknek a kulturális termékeknek a hatása jóval súlyosabb annál, mint ahogy azt a konzervatív világ hitte. A film készítői ugyanis nem kisebbre vállalkoztak, mint az emberi természet és az emberi teremtettség megértésére. Margot Robbie a saját teremtőjével, Ruth Hendler-rel, a Barbie babák „anyjával” beszélget a transzcendens távlatát megidéző, térből és időből kilépést jelképező végtelen fehér helyen arról, hogy mit jelent embernek lenni.
Ha más miatt nem is, talán ezért érdemes figyelmet szentelni az alkotásnak,
mely újabb próbálkozása a posztkeresztény nyugati világnak, hogy megtalálja a válaszokat az élet nagy kérdéseire.
A film dióhéjban a következő: Barbieországban tombol a matriarchátus, a nők töltenek be minden vezetői pozíciót. Ők a viszonyítási pontok a társadalomban, míg a férfiak (Ken babák) csak utánuk sóvárgó, üresfejű oldalkocsik. A főszereplő Barbie ráébred halandóságára (tulajdonképpen emberi öntudatra ébred), így Kennel az oldalán el kell látogatnia a való világba, ahol Kent megfertőzi a patriarchátus. Ezt követően a korábbi oldalkocsi visszaviszi a „toxikus maszkulinitást” Barbieországba, és abból egy macsó társadalmat kreál, miközben kimossa a feminista ideált megtestesítő Barbie-k agyát.
A film végén persze helyreáll a „rend”, és a nők győzedelmeskednek a férfiak felett.
A főhős Barbie azonban emberré válik ezen események során, melynek a filozófiai alapjait lényegében Freudtól kölcsönözték az alkotók.
Mivel ezen publicisztika célja nem egy terjengős filmismertető megírása, ezért csak pár lényeges jelenetre szeretném felhívni az olvasó figyelmét, invitálva ezzel egy közös gondolkozására.
A film során Barbie és Ken nem alkot egy párt. Nagyon fontos üzenete a filmnek, hogy meg kell bontani a férfi-női egymásrautaltságot, lényegében a keresztény „egy test” tézist. Ken azt tanulja meg Barbi iránymutatásával, hogy a férfiaknak és a nőknek nem a boldog és harmonikus együttélés megtalálása a metafizikai célja, hanem annak elismerése, hogy semmilyen szükségszerű kapcsolat nincs közöttük. A férfi-nő kapcsolat kegyetlen lefejezését láthatjuk ebben.
Nem a kapcsolat természetének építő vagy éppen romboló kritikájáról van szó, hanem annak végleges felszámolásáról.
A mű a jelennel kapcsolatban is orientáló üzenetet tartogat a nők számára. Amikor a matriarchátus visszaállítása után egy butácska Ken megkérdezi, lehetséges-e férfinak beülni az új Legfelsőbb Bíróságba Barbieországban, a válasz egyértelmű nem. Az elutasító Barbie kijelenti, hogy ez akkor lesz lehetséges, ha a való világban is lesznek ilyen magas pozíciókban nők. Vagyis egy ideális feminista világban a válasz a jogos vagy jogosnak vélt sérelmekre egyértelmű: szemet szemért, fogat fogért. Talio-elv.