Minden friss kutatási eredmény arra utal, hogy a magyarok nem évszázadok, hanem évtizedek alatt jutottak el keleti szállásaikról a Kárpát-medencébe, tudjuk meg a téma kiváló szakértőjétől.
Interjúalanyunk Horváth Ciprián (1975), régész, a Magyarságkutató Intézet megbízott igazgatója, akivel nemrég megjelent, a nagyközönség számára is kiemelten érdekes tanulmánya kapcsán beszélgettünk.
*
Első generációs honfoglalóknak a kutatás azokat a személyeket nevezi, akik még a Kárpátoktól keletre születtek, de már részesei voltak az új hazába költözés folyamatának – a téma lenyűgözi a tágabb közönséget is. Kezdjük a végén. Valóban a honfoglaló magyarok Kárpát-medencébe költöző generációjának sírjait találhatták meg a dunántúli Szakonyban? Mi utal erre a kutatások nyomán?
Az első generáció kérdését a kutatás napjainkig különböző módszerekkel vizsgálta, ilyen volt a leletek tipokronológiai elemzése vagy a természettudományos kormeghatározás eredményeinek bevonása, sőt, az utóbbi időszakban az archeogenetikai vizsgálatok is hozzájárultak eredményeikkel ehhez. Úgy gondolom, hogy a mai Szakony mellett eltemetett személyek közül az idősebb generáció tagjait illetően is nagy a valószínűsége ennek. Három felnőtt és négy gyermek sírját tárta fel Dienes István és Nováki Gyula 1961-ben: több sírból kerültek elő olyan leletek, amelyekhez
hasonlókat azokról a Kárpátoktól keletre fekvő területekről ismerünk, ahol a magyarság egykori jelenléte feltételezhető.
Ezekből rajzolódik ki az a horizont, amelyek kapcsán felmerült azok kori magyarsághoz kötésének lehetősége.
Milyen bizonyítékokról beszélhetünk?
A szakonyi temetőben a legnagyobb számban különböző fémveretek képviselik ezt, hozzájuk igazán jó párhuzamokat eddig – tudomásom szerint – csak a keleti területekről ismerünk. Megfigyelhető, hogy míg a Kárpátoktól keletre egyes veretformák és díszítőelemek együtt fordulnak elő, addig a Kárpát-medencében ezek közös megjelenése szinte ismeretlen. A változás mögött bizonyára különböző okok húzódnak meg, de a területi elkülönülés rámutat a különbségekre. A temető leleteinek egy másik csoportja ugyanakkor a magyar szállásterülettől nyugati irányba mutat kapcsolódási pontokat. Ezek között olyanok is vannak, melyek típusai és azok kombinált használata főként a cseh-morva területeken volt megfigyelhető ekkor. Természetesen nem minden keleti párhuzamokkal rendelkező lelet jelenti azt, hogy azok keleten a Kárpát-medencei daraboknál feltétlenül korábbiak, hiszen a két terület között megfigyelhető hasonlóságok az adott korszakban fennálló kétirányú kapcsolatok hatásaként is értelmezhetők.
A szakonyi temető esetében azonban az említett forma és díszítés együttese mellett
az ékszerek egy részének használata – a kutatás jelen állása szerint – a 10. század első harmadában lezárult.
Milyen információk érkeztek még a sírokból?
Az 1. sírból vett minta természettudományos kormeghatározása legnagyobb valószínűséggel a 810–900 közti időszakot határozta meg az elhunyt eltemetésének idejeként. Ennek a szűk évszázadnak természetesen csak a második felét, utolsó harmadát vehetjük figyelembe, ekkor – a Kárpát-medencébe költözés időpontjaként tekintett 895. évet néhány évtizeddel megelőzően – azonban már vannak adataink a magyarság jelenlétére, még ha ekkor csupán valamilyen jellegű fegyveres jelenléttel számolhatunk is.
Ha a fentiekhez hozzászámítjuk azt is, hogy az 1. számú férfi mellett a 6. jelű női temetkezésben is 50–60 éves korukban elhunyt személyek nyugodtak, akkor megengedhető a feltételezés, hogy ők
valamikor a 9. század második felében, utolsó évtizedeiben, feltehetően még a keleti területeken született személyek lehettek,
akik talán a velük eltemetett tárgyak egy részéhez is ott jutottak hozzá. Külön érdekességet ad a lelőhelynek, hogy az a Kárpát-medence nyugati részén található, ami a kutatás mai álláspontja szerint csak 900-ban került magyar fennhatóság alá.
Mi tette lehetővé az új következtetéseket a több évtizede feltárt sírok esetében?
Ebben az esetben a legfontosabb a leletanyag egységben történő vizsgálatának lehetősége volt, hiszen így vált láthatóvá, hogy ez az anyag az addig ismert darabok mellett olyan további leleteket is tartalmaz, melyek jelentősen befolyásolják a lelőhely egészének értékelését. Mindez ismételten felhívja a figyelmet a leletanyag publikálásának szükségszerűségére, hiszen ennek hiányában a kutatás mozgástere korlátozott. Ha visszatekintünk a keleti magyarság emlékanyagának vizsgálatára, még az 1990-es években is megtalálható vélekedés volt, hogy – a régészeti kutatások ellenére – sincs a magyarság anyagi kultúrájához hasonló régészeti horizont a kelet-európai sztyeppén. A 2000-es évektől szerencsés módon meginduló szisztematikus kutatások azonban rávilágítottak, hogy
ennek oka nem volt más, mint a rendszeres kutatás hiánya.
Az elmúlt két évtized nem csupán a forrásbázist növelte, de megváltoztatta a vándorlásról alkotott korábbi képünket, valamint a Kárpát-medencében megtelepedett magyarság kapcsolatrendszereinek, területi integritásának kérdésében is új adatokat hozott.
Tényleg ennyire gyors lehetett a magyarok eljutása az Uráltól a Kárpát-medencéig? Miben változhat így a honfoglalásról és az ősmagyarok vándorlásáról alkotott képünk nagyvonalakban?
A forrásbázis gyarapodása ma már valóban arra utal, hogy
a vándorlás időtartama lényegesen rövidebb lehetett, mint azt korábban feltételezték.
A régészeti elemzés, természettudományos kormeghatározás mellett erre az egyre nagyobb számban elvégzett archeogenetikai vizsgálatok eredményei alapján is következtethetünk. A korábban feltételezett évszázadok helyett ma már megfelelőbbnek tűnik egyes állomások között évtizedekben számolni.
Várható további, vélhetőleg első generációs honfoglaló azonosítása a közeljövőben? Milyen új kutatások lesznek a témában?
Bizonyára várható, hiszen őket már az új hazában temették el, így sírjaik is előkerülhetnek. Sőt, feltehetően
nagyobb számban kerültek már elő eddig is, legfeljebb azonosításuk nem teljesen megoldott ma még.
Ebben a kérdésben is fontos szerepet játszhatnak a jövőben a természettudományos vizsgálatok, hiszen amikor a sír leletei vagy a temetkezési szokások nem utalnak erre, akkor előbbieket hívhatjuk segítségül. Archeogenetikai vizsgálat a szakonyi temető több elhunytja esetében is valószínűsítette ezt. Ugyanakkor nem csupán az ő hagyatékuk meghatározása fontos feladata a kutatásnak,
lényeges annak az elemzése is, hogy az újonnan érkezők és az itt élők kapcsolatai milyen formát öltöttek,
s ez idővel hogyan változott, hiszen mindkét csoport részesévé vált a későbbiekben megszülető Magyar Királyságnak.
Nyitókép: Másodlagosan, egy nagyobb Karoling-kori tárgyból kivágott lószerszámdísz és fűrészfog alakú csüngő a temetőből
Gyarmati-Paor Zoltán történelmi krimije fölhasználja a modern tudományos eredményeket, és meglovagolja az Árpád-kor iránti érdeklődést egy filmszerű jelenetekkel tűzdelt mai történet formájában.
„Ne nézzetek ferde szemmel a mi Kárpátaljánkra, nincs itt nektek semmiféle jogotok!”
A nagy vihart kavaró tanulmányban a honfoglaló minták helyett neolitikus egyéneket vizsgáltak, pedig Árpád magyarjainak nincs közvetlen genetikai kapcsolata a neolitikus Kárpát-medencei lakossággal.
Az etnikai identitás kulturális jelenség, így se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható, vallja Somfai Kara Dávid, aki nyelvek és népek kapcsolatáról is beszélt.
Az Abák és Árpád-házi királyaink közös őshazából, az ázsiai hun birodalom területéről származnak, Aba Sámuel felesége pedig Szent István testvére lehetett – tudjuk meg a tanulmány szerzőitől.
Lesz-e végre sírja az igazságos Mátyásnak? Igencsak ránk fér, nemzeti egységet teremtene. Ungváry Zsolt írása.
A nyár második felére égető kérdés lett a vaddisznóhelyzet Hegyvidék területén: a XII. kerületben egyre több vaddisznó tűnik fel, amit az önkormányzat altatólövedékekkel próbál kezelni. Az állatvédők szerint ez embertelen, petíció indult a vaddisznók védelmében.
31 évesen, két gyerek apjaként mártírrá vált, ami sokkal rosszabb az ellenzői számára, mintha még száz évig beszélgethetett volna diákokkal.
