Balhé Ukrajnában: hajtépéssel végződött a vita az orosz zene hallgatásáról egy étteremben

Az eset várhatóan közigazgatási szabálysértésnek minősül, ami pénzbírsággal, közmunkával vagy akár 15 napos elzárással is büntethető.

Zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus és akadémikus. Kodály Zoltán elképesztő örökségére emlékezünk!
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”
Kodály Zoltán Kecskeméten született, 1882. december 16-án. Háromszoros Kossuth-díjas, valamint kiváló művész címmel kitüntetett magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja, majd 1946-tól 1949-ig elnöke. Budapesten, 1967. március 6-án hunyt el.
A galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesre érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, ahol beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem magyar-német szakára,
Az egyetem mellett jelentkezett az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is, zenei tanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták C-moll nyitányát és Esz-dúr trióját. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.
1906 október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután féléves bonni és párizsi tanulmányútra indult, ahol megismerkedett Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.
1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája vagy gordonkára írt Szólószonátája.
Kodály diplomamunkája, a Nyári este
Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi, Kölcsey, Csokonai Vitéz Mihály és Balassi verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még e költők életében nem létezett.
1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartókkal és Dohnányival együtt a zenei direktórium tagja volt.
1920-1923 között nem írt új műveket, következő alkotása a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricus volt, amelyet két hónap alatt készített el. Kodály ettől fogva pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.
Miután tanulmányozta a korábban megjelent népdalgyűjteményeket és Vikár Béla első fonográfos felvételeit, 1905 augusztusában útnak indult, hogy a helyszínen személyesen jegyezze le a paraszt-énekesek – úgynevezett „nótafák” – ajkáról a népdalokat. Munkáját Galántán kezdte, a környékbeli falvakban folytatta. Egy hónap alatt 150 dallamot gyűjtött a Kis-Duna és Vág közti területen. Közülük tizenhármat közreadott Mátyusföldi gyűjtés címmel az Ethnographia című folyóiratban. Azután a hozzáférhető teljes anyag ismeretében elkészült disszertációja: A magyar népdal strófaszerkezete.
1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva.
Csáth Géza 1910-ben a Nyugat folyóiratban a következőket írja Kodályról és Bartókról: „Sajátságos játéka a sorsnak, vagy a véletlennek, hogy a nagy művészi tehetségeket gyakran párosával adja. Gondoljunk csak Goethére és Schillerre, Arany Jánosra és Petőfire, Adyra és Babitsra. A kettős naprendszerekhez hasonló berendezés ez. Valami kölcsönhatás, valami hasonlóság, valami egymást kiegészítés észlelhető a két egyéniség természetében. Valami gravitáció, centripetális és centrifugális erőhatások, a művészi energiák interferenciája. Így vannak Bartók Béla és Kodály Zoltán is. Majdnem egykorúak, Koesslernél tanultak, együtt gyűjtöttek székely és tót népdalokat, valószínűleg együtt álmodoztak a magyar szimfonikus zenéről.”
A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalokra épül. Az 1932-ben bemutatott Székely fonó több szempontból is ikonikus alkotás. A zeneszerző nemcsak a magyar népdalt idézi meg benne, hanem annak hamisítatlan légkörét is színpadra varázsolta. Mindezt ráadásul a klasszikus zene egyik legnagyobb tradícióra visszatekintő műfajával, az operával ötvözi.
Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz,
Kodály: Székely fonó
Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.
Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze:
1. kiművelt hallás
2. kiművelt értelem
3. kiművelt szív
4. kiművelt kéz.
„Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van”
– fogalmazta meg.
A Kodály-módszer nemzetközi sikeréről szóló dokumentumfilm
Ettől fogva a Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében és felvetette az óvodai zeneoktatás ötletét is. E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica látott napvilágot.
„Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját. Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége” – értekezik Kodály 1929-ben a Gyermekkarokban.
A Kodály-módszer egy zenepedagógiai koncepció, ami Kodály Zoltán zenepedagógiai módszereit foglalja össze. Kodály mindössze a nevelési elveit foglalta össze, és nem épített fel szisztematikus tantervet vagy tanegységeket. Az elveket tanítványaival beszélgetve utólag gyűjtötte össze, miután 1925-től kezdődően zenepedagógiával kezdett foglalkozni. Elképzeléseit egy csapat osztálykiránduláson éneklő lánnyal való találkozás hatására gondolta át. Ez akkora hatással volt rá, hogy ezután mindenütt zenei analfabétákat látott. Ennek a hatására ismerte fel, hogy egy falusi énektanár fontosabb, mint egy operaigazgató, és ettől kezdve vált számára olyan fontossá az egész nép zenei nevelése. Célja eléréséhez a továbbiakban összekapcsolta zenepedagógiai és zeneszerzői tevékenységét. A Kodály-koncepció bevezetése 1945 szeptemberében indult Pécsett, három előképzős szolfézs csoporttal, 2016-ban a módszert az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította.
1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen.1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. Budapest ostroma alatt ő is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült. Ott keletkezett békéért könyörgő, zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje, a Missa brevis, amelyet végül az 1945 februári ostrom utáni a főváros első bemutatójaként, 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.
A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot.
Kodály ekkortájt úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. Ekkor született a Háry János daljáték, a Marosszéki táncok vagy a Galántai táncok.
Kodály: Háry János nyitánya
Kevesen tudják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia II. világháború utáni megújítása is Kodály Zoltán nevéhez fűződik. Kodály néhány évig az MTA elnöke volt, ráadásul igen nehéz körülmények között kellett helytállnia:
„Nagyon nagy harc alakult ki akörül, hogy tagja lehessen a Magyar Tudományos Akadémiának. Már 1941-ben javasolták tagnak, de akkor nem sikerült megválasztani, többen ellene szavaztak. Végül két évvel később, 1943-ban sikerült nagyon jó aránnyal bekerülnie a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé” – mondta Dalos Anna zenetörténész, az MTA BTK zenetudományi intézetének kutatója egy, az Infostartnak adott interjúban.
Hozzátette: „A progresszív értelmiségiek nagyon támogatták őt,
hiszen nagyon fontos dolgot tett Magyarországon: a népi kultúrát beemelte a magas kultúrába.
Ezt a konzervatívabb körök nem nézték jó szemmel, sőt, ebben az időben politikai támadások is érték Kodályt és tanítványait emiatt. De 1943 táján a tudományos munkássága már olyan elfogadottá vált, hogy teljesen természetes volt az, hogy mégiscsak tagja lehet a tudományos akadémiának.”
Kodálynak más szempontból sem volt könnyű dolga az Akadémia élén, ugyanis ekkoriban volt még egy nagyon komoly konfliktus az MTA-n belül, amely majdnem az akadémia kettészakadásához vezetett: a humán tudományok és a természettudományok közötti konfliktus. Így végül nagyon szerencsésen alakult,
Ez ugyanis létrehozta az egyes tudományágak közötti egyensúlyt.
A Zeneakadémia szimfonikus zenekara a Székely fonó bemutatásával tiszteleg Kodály Zoltán elképesztő munkássága előtt. Illetve szülővárosa, Kecskemét is gazdag programsorozattal készül az évforduló alkalmából.
Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Fortepan, 1957. / Adományozó: Kutas Anna