Ilyen volt Kádár vidéki Magyarországa – fotókon a tüzépbarokk korszak!

Írta: Kéri Gáspár

Évtizedekig lappangó szenzációs fotográfiai leletből tárul fel a nyolcvanas évek vidéki Magyarországa; az a Makovecz Imre által tüzépbarokként illetett falukép, mely mostanra a néprajz, az építészettörténet és a szociológia meghatározó kutatási területévé vált. A Street View korszakát megelőző hetven-nyolcvanezer dokumentumfelvétel válogatásából izgalmas kiállítás nyílt Budapesten, a teljes képanyag egy része pedig már online is elérhető.

Évfordulós ünnepre készült a Pozsgay Imre vezette Hazafias Népfront az 1980-as évek derekán, hogy megünnepelje „hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját”. A Kádár-korszak ellentmondásos politikai-társadalmi ernyőszervezete fotóamatőrök bevonásával az egész országra kiterjedő akciót hirdetett:

vele a szocializmus fejlődésének vidéki vívmányait és eredményeit!

Az 1984-85-ben lezajlott akció végül félbemaradt, a grandiózus kiállítás terve sosem valósult meg. Az okok között bizonyára sokat nyomott a latban, hogy a fotókról inkább a létező szocializmus rögvalósága, semmint a kollektívnek szánt profán üdvösség köszönt vissza.

Ennek ellenére az ország háromszáz településén – jellemzően falvakban és kisvárosokban – a fotóamatőrök elvégezték az aprómunkát, aminek eredményeként 70-80 ezer felvétel érkezett a kiírókhoz. A kimondva is tetemes mennyiségű, mintegy kilencvenegy doboznyi képanyag végül a Magyar Nemzeti Levéltár jogelődjéhez került, ahol a felvételek az elmúlt évekig raktárban várták napvilágra kerülésüket.

Már jelenleg is több mint tizenötezer fotó között böngészhetünk a Falufotó adatbázisában. Az archívum hamarosan újabb fotókkal, mai helyszínfotókkal, böngészhető térképpel és interjúkkal fog bővülni.

Hogy a fotókat jellemzően amatőrök készítették, nem egyszer tükröződik technikai minőségükön, bár meggyőződésem, hogy ez adja egyik erejüket. A hol gyalogszerrel, hol kerékpárról, hol autóból, sőt lovaskocsi bakján ülve a ló fülét óvatlanul a képbe komponáló felvételek sajátos bája sem hanyagolható el, ám igazi karakterük a tisztán dokumentációs szándékokban tükröződik.

mely ma értékes forrásként szolgál a kutatók számára.

Nem véletlen, hogy a kiíráshoz illeszkedve tömegével látjuk azokat a hatvanas-hetvenes években épült kockaházakat, melyek máig meghatározzák a magyar faluképet.

Ám a nyolcvanas évtized egyre individuálisabb időszakában megérkeztek a posztmodern építészet falusi vadhajtásai, valamint azok az alpesiként illetett háztípusok is, amik ugyan köszönő viszonyban nem voltak az osztrák és bajor piros muskátlis bukolikus hajlékokkal, ám büszkén hirdették lakóik helyi közösségekben elfoglalt státuszát.

Az egységes, az adott táj topográfiai viszonyaihoz illeszkedő, az ott élő közösségek szociokulturális sajátosságaiból kifejlődő falukép felbomlásának idején járunk, amikor a házak már nem szó szerint a földből – a közeli téglavetőből, kőbányából, vagy vályogból – épültek, hanem a Tüzelő- és Építőanyag-kereskedelmi Vállalat szűkös választékú és bizonytalan minőségű építőanyagaiból – valamint a gyárakból és termelőszövetkezetekből hazahordott anyagokból.

A falukép gyökeres megváltozásához azok a szocmodern típustervek járultak hozzá a leghatározottabban, amik az urbanizáció ígéretét hozták el a falvakba. A minőségibb életet ígérő terveket többnyire az OTP kölcsönök felvételekor a takarékpénztárakban található prospektusokból választották ki az építkezni szándékozók. A hétvégente kalákában és brigádok közreműködésével tömegével felépült házak lakói gyakorta nem elégedtek meg a készen kapottal, ezért idővel dekorálásba, természetes igényeik változásával bővítésbe fogtak, sőt

Az évszázadok során többnyire organikusan fejlődő hagyományos paraszti társadalom és életforma tragikus felbomlása tükröződik a tüzépbarokk magyar faluképen, a folyamat pedig nagyon rövid idő alatt zajlott le. Amíg az ország egészében, főként az Alföld települései esetében tömegével változott meg a hagyományos falukép, addig bizonyos nyugat-dunántúli, veszprémi, baranyai, nógrádi, de akár borsodi falvak reliktumként őrizték meg a hagyományos faluképet. Sőt a magyarországi németek erőszakos kitelepítésével kiüresedő sváb falvak beköltöztetett lakossága ugyancsak gyakorta tartotta meg a jó minőségben megépült eredeti parasztportákat.

Ma már nonszensz arra gondolni, hogy a falukép új elemeként megjelenő hidroglóbuszok – a közművesítés üdvös szándékán túl – ideológiai tartalmat is hordoztak, hiszen

Az 1947-től induló szocialista iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a nyomában ma is keveset emlegetett öngyilkossági hullám a vidék Magyarországán; továbbá az 1956 után megkötött gazdasági alku a vidéki társadalommal – főként a szelepként is remekül funkcionáló háztáji gazdaságok engedélyezése – mind előidézte a gyors átalakulásokat.

November végén Túl a kockaházakon. Tüzépbarokk faluképek a nyolcvanas évekből címen nyílt kiállítás a Magyar Építőművészek Szövetsége Ötpacsirta utcai székházában, s ez a második tárlat, mely a nemrég feltárt, azóta pedig folyamatosan kutatott gazdag fotódokumentációból válogat. Ám szerencsénkre az előző kiállítás – Kockaház. A vidék 20. századi háztípusa – tablóit is megtekinthetjük.

A tárlat kurátora Tamáska Máté építészetszociológus, aki elhivatottan kutatja a korszak társadalmi, építészeti és szociológiai összefüggéseit, sőt szakmai szerkesztőként a nevéhez köthető a TérTár könyvsorozat gondozása is.

A most megjelent legújabb kötetnek pedig éppen a kiállítás az egyik kísérőrendezvénye. A TérTár szakmai műhelyként számos tudományterületet fog egybe, így teremtve meg a hazai építészeti kutatások humán fórumát. A kötetetek szakmai előkészítése mellett kiállítások, konferenciák, kerekasztal-beszélgetések formájában találkozhatunk a legújabb kutatási eredményekkel. A mostani kiállításhoz izgalmas koncepciót rendelt a kurátor: a felvételeket a Körkép antológiából vett korabeli tematikus szövegrészletek egészítik ki Ács Margittól Dobai Péterig, Galgóczi Erzsébettől Mészöly Miklósig.

A kiállítás és maga a kutatómunka, valamint az ennek nyomán született kötet a Magyar Nemzeti Levéltár és a Szentendrei Néprajzi Múzeum szoros intézményi együttműködésére, valamint a projektben dolgozó kutatók munkájára is rávilágít. Sőt a Skanzen középtávú kutatási tervei között szerepel egy 20. századi épületegyüttes megvalósítása is.

ám a rendszerváltozás óta megállíthatatlanul bővül, formálódik, alakul ez a kép. A toszkán háztípusok és latin-amerikai haciendák sajátos és öntörvényű értelmezései, az agglomerációs településekhez hozzácsapott lakóparkok léte idővel ugyancsak kutatásra érdemes újabb fejezetét fogják megnyitni a folyamatosan változó magyar falukép történetének.

Túl a kockaházakon. Tüzépbarokk faluképek a nyolcvanas évekből.

A kiállítás december 9-éig tekinthető meg munkanapokon a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában (Budapest, Ötpacsirta u. 2, 1088)