Ki ne emlékezne a régi Sissi filmre? Az 1955-ben készült német-osztrák filmre, amit olyan sokan imádtak annak idején, s aminek máig rajongói vannak főleg az idősebb, de akár a mai fiatalabb nemzedékek körében is. Romy Schneiderrel a főszerepben a Sissi film egyszerre történelmi játékfilm és a készítés idejének kordokumentuma: báj és szépelgés, kedvesség és cukormáz, a világháborúban romokba dőlt, majd darabjaira szakított Közép-Európa, azon belül is
a meghasonlott germán világ kissé suta, de nagyon szerethető válasza a kor Hollywoodjára, annak minden kliséjére.
Az bizonyos, hogy a Mozart-golyóval megspékelt Sacher-szeletnél is édeskésebb Sissi elvágyódást jelentett egy megerőszakolt korból a legboldogabb békeidők felé, s a már akkor is óriási nosztalgiafaktora csak tovább erősödött, ahogy a hidegháborús, majd azt követő, európai-egyesülős évtizedek következtek térségünkbe. Szikár történelmi hűséget nem kellett várni a filmtől, de hát nem is ez volt a cél.
De mihez kezd Sisivel (mert a császárné beceneve valójában egy s-sel írandó) a mi korunk? A történelem dekonstruálásának, a mítoszok lebontásának, a (pop)kulturális ikonok kikezdésének és a dolgok talpukról a fejükre állításának kora?