Leimeiszter Barnabás írása
A Magyar Mozgókép Fesztivál kisfilmprogramjának egyik legérdekesebb darabja volt a Bánszki Kristóf által rendezett, harmincperces Szelfi Egyetem.
A címben megnevezett intézmény egyfajta influenszerképző, amelynek Rómeó nevű hallgatója és frissen eljegyzett menyasszonya, Anabell
egyik pillanatról a másikra a nagy posztmodern semmiben találják magukat,
törlik ugyanis a fiú Instagram-fiókját, s vele ugrik a munkával megszerzett egymillió követő. Ugranak a látszatélet luxuskellékei, a szponzorációk, a menő esküvőszervező cég támogatásával megvalósuló álomlagzi is, hacsak – hozakodik elő a Szelfi Egyetem vezetője az ördögi ajánlattal – nem szánják rá magukat, hogy élő adásban közvetítsék nászéjszakájukat, ezzel visszaépítve a közönséget.
Szelfi Egyetem - előzetes
Bánszki jól idézi meg a figyelemkultúra epileptikus, videóklipekhez hasonuló képi világát a jelenetekre ráömlő reakcióemodzsikkal meg a parodisztikusan túltolt drónfelvételekkel, ahogyan pontos az énkapitalizmus nyelvi reprodukálása is. Még a hallgatók által beszélt, hiperkurrensnek szánt szleng is többé-kevésbé valóságosnak hat, pedig ezt hitelesen visszaadni szinte a lehetetlenséggel határos.
Kár, hogy az alkotóknak nem volt módjuk hosszabban kifejteni a történetet, részletesebben kibontakoztatni a Szelfi Egyetem világát.
Kisülhetne ebből afféle magyar Black Mirror,
s az alkotás lendületét nem törné meg a sztori felgyorsításának kényszerűsége.
A film ügyesen utal a tömeg- és magaskultúra közötti különbségre, illetve annak elmosódására, magával a színészválasztásával is: a főszereplő Pribelszki Norbert a való életben is influenszer, illetve egykoron a Barátok közt szereplője, a szappanoperából ismerős Varga Izabella is, de szerepet kapnak a filmben modellek, celebek, köztük a bulvársajtó aktuális kedvence, a kamera előtt színészként is meglepően természetesen mozgó Tóth Andi; mellettük pedig a par excellence elitszínház Katona művészeit, Elek Ferencet, Tasnádi Bencét és Csoma Juditot láthatjuk a filmben.
Az már sokkal erőltettebb, életszerűtlen megoldás, hogy Anabellnek egy másik, kifinomultabb ént is írtak a forgatókönyvírók, csak hogy ezzel emeljék az alku tétjét: üres perceiben verseket ír, s fejből idéz Balzacot – ahogyan suta az a fordulat is, ami a film végén választás elé állítja a lányt.