Az kételkedik a párbeszédben, akinek érdeke az ellenállás fenntartása – Rátóti Zoltán a Mandinernek

Kezdjük az elején a kellemetlen kérdésekkel.

Jaj nekem, rendben, kezdjük. (Nevet) 

„Rátóti Zoltán nem lehetne rektor a világ egyetlen valamirevaló egyetemén sem” – írta Sándor Erzsi a Népszava hasábjain, ahol a végzettsége hiányát rója fel önnek. Pontosan milyen feltételeknek kell megfelenie a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának?

Ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa az egyetem honlapján a rektori pályázat kiírását, láthatja, hogy minden feltételnek megfeleltem.

Egyedül indult, nyert. Nem volt semmiféle összeférhetetlenséggel kapcsolatos akadály?

Nem. Ha kuratóriumi elnök lettem volna, akkor beszélhetnénk összeférhetetlenségről, hiszen a kuratórium elnöke nem lehet rektor. Több olyan egyetem van, ahol a rektor kuratóriumi tag is, akárcsak az én esetemben.

Azt nyilatkozta, művészeti vetélytársakból politikai ellenfelekké váltak a szakma bizonyos szereplői azóta, hogy Gyurcsány megfenyegette önöket, hogy földönfutóvá válhatnak, ha új vezetése lesz az országnak.

Nyilván már korábban is voltak ilyen jellegű különbségek vagy konfliktusok. De mostanra nagyon megmerevedtek a határok, teljesen elmélyültek az árkok, illetve bebetonozódtak az álláspontok. Sokan a hallgatással is beleálltak, amikor elfogadták a fenyegetőzést. Éppen a szakma védelmében kellett volna megszólalnia a másik oldalnak is, amikor ez az ominózus mondat elhangzott. Azt gondolom, a művészeknek illett volna egységesen reagálniuk erre, annak ellenére, hogy szakmailag bizonyos dolgokban vagy döntésekben nem értünk egyet. Senki nem emelte fel a szavát és

Ez a fajta hallgatás egyetértést jelent az én értelmezésemben.

Nem naivság azt várni, hogy csupán művészeti vetélytársak maradjanak, miközben egyes szakmabéli szereplők a legnagyobb kulturális intézmények (akár színházak, akár egyetemek) vezetőiként óhatatlanul is átkerülnek a kultúrpolitika dimenziójába?

De, ebben teljesen igaza van, valóban naivság, hiszen családok is mentek már tönkre amiatt, hogy valaki mást gondolt politikailag. Ha családokon belül megtörténhetnek ilyen törések, akkor persze, szakmán belül miért ne történhetnének meg?

Azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy nincs szükség irányított világnézeti nevelésre, de azzal valószínűleg egyetért, hogy a művészet értékkérdésekről is szól. Hogyan tervezi majd megtalálni az egyensúlyt?

Szerintem önmagáért beszél, hogy mindazok a tanárok itt maradhattak az egyetemen, akik már korábban is itt tanítottak. Semmi akadályát nem látom, hogy továbbra is maradjanak és végig vigyék az osztályaikat. Irányított világnézeti nevelésben nem hiszek, a személyes példa, a személyes cselekvés a legfontosabb, az formálja leginkább a világnézetet.

Sokan tartanak attól, hogy most majd átesnek a ló túloldalára, esetleg bosszút állnak, amiért jobboldali-konzervatív szemléletű tanárok eddig nem taníthattak az egyetemen. Valami megnyugtatót kíván mondani erre?

Föltette valaki valaha azt a kérdést, hogy miért kell ettől tartani? Mégis milyen jelekből látják ennek a veszélyét? Lehet ezeket a félelmeket alapvetésként unásig szajkózni, de attól még nem válnak valósággá.

Ha valóban ennyire nehézzé vált a párbeszéd, ahogy fent említette, akkor hogyan próbálnak majd ebből kimozdulni?

Tervezem, hogy felajánlok az egyetem minden művészoktatójának két-három időpontot, ami közül választhat, és megkérem, hogy jöjjenek el egy személyes találkozóra. Nyilván a pozícióból adódóan, mint az egyetem rektora fogok velük leülni. Nagyon fontos, hogy nem a múlton szeretnék rágódni, hiszen annak nem látom értelmét, rengeteg seb keletkezett mindkét oldalon. Most azonban nem az a feladatunk, hogy ezeket elemezzük, hanem az, hogy rájöjjünk, tudunk-e együtt dolgozni a jövőben, vagy sem. Fölösleges lenne továbbra is arról vitatkozni, hogy abban a háborús helyzetben ki mit és miért mondott. Akik a párbeszédet kétségbe vonják – mert most is rengeteg ilyen reakcióval találkozom –,érdekes módon mindig azok, akiknek

Lássuk a jelent. Másfél éve vették át az intézményt. Milyen változásokról tud beszámolni? Talán bontsuk ketté: mi változott az oktatás területén, és mi az egyetem infrastruktúrájában?

Nem volt olyan jellegű tervünk, hogy az oktatás struktúráját megváltoztassuk. Amit változtattunk egyébként, az a színészek felvételijével kapcsolatos újítás, mely szerintem régóta indokolt lépés volt. Fontosnak tartottuk, hogy ne öt percben próbáljunk meggyőződni egy felvételiző alkalmasságáról, hanem már a legelső alkalommal, amikor több száz diák érkezik az első rostára, legalább tizenöt- húsz percet adjunk mindenkinek. Időben be lehet szorozni, hogy micsoda rátartással kellett megszervezni ezt. Szarvas tanár úr is sokszor hangoztatja, hogy az odafigyelés az egyik legfontosabb pedagógiai módszer.

. Még azoknak is megadjuk a nekik járó minőségi időt, akikről esetleg már két perc után látszik, hogy biztosan nem alkalmasak. Az oktatás minősége és az oktatás széleskörűsége nagyon egyedivé teszi a Színművészeti Egyetemet. Rengeteg egyéni óra van, ez más egyetemeken nem jellemző. Jellegzetesség, hogy kiscsoportokban is sokat dolgozunk, ami szintén azt feltételezi, hogy mindenkire jut idő. Ami még az oktatást illeti, szeretnénk visszahozni olyan órákat, képzéseket, amelyek az utóbbi években elmaradtak. Nagyon sokat táplálkozom a saját korábbi főiskolás emlékeimből. Meglepetés volt számomra, hogy mára kikopott a lovaglás vagy az akrobatika oktatás, ami szerintem hozzátartozik egy színész képzettségéhez. Ezeket a lehetőségeket újra építjük.

Mielőtt az infrastrukturális változásokra rátérnénk, hadd ékeljek be még egy kérdést a fentiekkel kapcsolatban. „Horvai István és Kapás Dezső szellemi hagyatékát igyekszünk tovább vinni” – hangoztatják Szarvas Józseffel gyakran. Talán nem mindenkinek világos ez elsőre. Kifejtené, ez mit jelent majd a gyakorlatban?

Egyrészt, a már fent említett odafigyelést. Sajnos Horvainak és Kapásnak nem született módszertani könyve, ezért csak az emlékeinkre támaszkodhatunk. Fantasztikus névsort tudnék felsorolni, akik a tanárpárosnál végeztek – mindenkiből rangos művész vált. Amikor Szarvas Józseffel egyeztettük a tanmenetet azokat a helyzetgyakorlatokat vettük elő, amikkel mi magunk is megkínlódtunk annak idején. De újra hangsúlyoznám: nagyon fontos, hogy minél több időt töltsünk a diákokkal, és ne csak feladatokat adjunk. Kellőképpen szigorúak voltunk magunkkal és a diákokkal szemben is, amikor a legutóbbi félév értékelése volt. Ez szintén a Horvai-féle metódus jellemzője, ő nagyon szigorúan és határozottan rostált év közben is. Mi például tizenöten kezdtünk, és heten végeztünk.

No, és akkor az infrastruktúra…

Számok bizonyítják, hogy több százmilliós beruházások történtek a campusokon. Az egyetem egyik nehézsége, ami egyébként egyben a különlegessége is, hogy több helyszínen folyik az oktatás. A sokat emlegetett Rákóczi úton megmaradt a színészképzés az Uránia épületében, színész- és drámaelméleti képzés folyik a Szentkirályi utcában, valamint kibővültünk egy új oktatási helyszínnel, a Mészáros utcai épülettel, hiszen az egyetem megkapta az egykori Duna televízió épületét. A felsorolt épületek felújítása és felszerelése óriási összeget jelentett. Nem csupán festésről vagy nyílászárók cseréjéről volt ugyanis szó, hanem komplett függöny-rendszerek, takarások, színpadok kialakításáról, hang- és fénytechnika beszerzéséről vagy a filmes eszközpark bővítéséről is. Hála Istennek minderre az egyetem gazdálkodásában megvolt a pénz. Nagyon fontos volt ezeket meglépni, hiszen a célunkhoz, amelyet már oly sokszor hangoztattunk, hogy egy európai szintű egyetemmé váljunk, ezek elengedhetetlenek voltak.

Az ezekhez szükséges összeg a modellváltásnak köszönhetően volt meg az egyetem gazdálkodásában?

Igen. A költségvetésünk megháromszorozódott.

Viszonylag friss hír, hogy Anatolij Vasziljev, legendás orosz rendező is tanítani fog az SZFE-n. Hogy sikerült „leigazolni”?

Minden a személyes kapcsolaton múlik.

A Szolnoki Színházban és a mostani Thália Színház helyén működő egykori Művész Színházban is rendezett már. Az pedig tudvalevő, hogy Törőcsik Marival legendás művészbarátság alakult ki köztük. Ezeknek is köszönhető, hogy az orosz rendező szereti és respektálja a magyar színházi életet.

Hogyan próbálják majd elérni, hogy az SZFE jobban beágyazódjon a nemzetközi közegbe? Ennek hiánya gyakran kritikaként merült föl.

Létrehoztuk a Nemzetközi Intézetet, ami korábban nem létezett. Voltak nemzetközi kapcsolatai az egyetemnek és voltak nemzetközi fesztiválok is, de most egy külön intézmény is létesült, amelynek az lesz a feladata, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyköveteit megkeresse és megszólítsa. A nagyköveteknek többoldalú feladatuk lesz: egyrészt, hogy olyan egyetemekhez ajánljanak be bennünket, amelyekkel kapcsolatban álltak/állnak. Másrészt szeretnénk meghívni oktatókat és diákokat egy-egy kurzusra; Tervezzük, hogy a diákjaink és oktatóink is megismerjék ezeket az egyetemeket. Mivel mindez nyelvi nehézségeket is felvet, komoly hangsúlyt fogunk fektetni az angol- és más idegen nyelvi képzésre. Ez már csak azért is szükséges, mert rengeteg külföldi filmes jön mostanában Magyarországra forgatni.

Tehát például érdemes lesz oroszul is megtanulni előbb-utóbb, ha Vasziljev kurzusaira szeretne járni az ember?

Nem kell oroszul tudni, hiszen lesz tolmács, de az biztos, hogy az évek alatt fog az orosz nyelvből is ráragadni valami a diákokra, és az sem kizárt, hogy fel kell majd venniük a képzésben újra az orosz nyelvet.

A kaposvári egyetemisták gyakran sérelmezték, hogy például Vidnyánszky Attilának – egyéb elfoglaltságai miatt – kevés ideje maradt rájuk. Érdekelne ennek fényében, hogy Vasziljev esetében ezt hogyan kell majd elképzelni? Magyarországra költözik?

Biztosan nem fog ideköltözni. A terv az, hogy havonta egy hetet itt tölt majd. Vasziljevnek lesznek segítői, akik felügyelik a munkát, amíg ő nem tartózkodik itt. Illetve a covid-helyzet bebizonyította, hogy sok mindent lehet kontrollálni és felügyelni online is, tehát biztosan erre is lesz majd példa.

Ha már felhozta a filmdömpinget, terveznek filmszínész szakot indítani? Sok filmes szerint volna rá igény…

Ez egy összetett kérdés. Érdekes módon Fábry Zoltánnak, Makk Károlynak vagy Szabó Istvánnak megfeleltek a régi nagy színészek, akik ugyanúgy játszottak a filmvásznon, mint a színházban. Mostanában divatos állítás, hogy a színészeink túl teátrálisan játszanak. Megjegyzem, megfelelő színészvezetési tudással ez kiküszöbölhető. Volt szó a filmszínész szak indításáról, de egyelőre ez a kérdés nincs napirenden. Sokkal hasznosabbnak tartjuk, hogyha a prózai-, a zenés- vagy a bábszínész osztály hallgatóit már az oktatás ideje alatt összekötjük egy-egy filmkészítő osztállyal, a közös munkára.

Egyébként adja az Ég, hogy úgy felfejlődjön a magyar filmgyártás, hogy érdemes legyen indítani filmszínész szakot, Káel Csabáék munkáját látva erre van esély, tehát a kérdésre vissza kell majd térni idővel. 

Mik a tervek a közeljövőre nézve?

Most talán az oktatókkal való személyes találkozást és beszélgetést érzem a legfontosabbnak – amint azt az interjú elején említettem. És természetesen a felsőoktatásba való jelentkezések lezárultával hamarosan következik a felvételi időszak, ami remélem, legalább olyan sikeres lesz, mint az előző évben.

Ha már felvételi… második alkalommal tart az egyetem pályaorientációs napot a Nemzeti Színházban. Nyilván a rossz hangok azt suttogják, biztosan azért, „mert úgy kell lasszóval összefogdosni a diákokat”. Tegyük ezt helyre!

Akik ezt mondják, azoknak úgysem fogja megváltoztatni a véleményét az én nyilatkozatom. Nincs olyan illúzióm, hogy bármiféle tényszerűség átformálná a gondolkodásukat. A pályaorientációs napok az egyetem nyitottságát hivatottak tükrözni, már középiskolás korban felvesszük a kapcsolatot a diákokkal. Éppen a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumból érkezett az első kérés a Nemzeti Színházhoz, hogy a művészeti osztályok 1-4-ig eljönnek a Nemzetibe, megnézik az ott folyó munkát, mi pedig tarthatnánk bemutatót az egyetemen zajló oktatásról, illetve tájékoztatót a felvételi elvárásokról. Fantasztikus napot töltöttünk velük. Ebből indult ki az ötlet, látva, hogy milyen nagy fogadókészség van erre a középiskolások részéről. Abban pedig semmi kivetnivalót nem látok, hogy valaki azon dolgozik, hogy minél több jelentkező legyen az egyetemen. A tények kedvéért azért hozzáteszem, tavaly a legnagyobb támadások közepette is több mint tízszeres volt a jelentkezések száma a meghirdetett felvételi kerethez képest.