Így tombol a woke fiatalság az egyetemen - Ben Shapiro új könyvéről

A magyar olvasó számára tanulságos kötettel jelentkezett a Hetek kiadó, Ben Shapiro amerikai szerkesztő és kommentátor A történelem jobb oldala. Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot? címmel.

A könyv olyan értelemben hasonlít Rod Dreher Szent Benedek válaszútján című munkájához, hogy többet mond el az amerikai társadalom belső feszültségeiről – és átvitt értelemben a magyar társadalom egészséges állapotáról –, mint a nyugat történelmi nagyságáról vagy annak okairól.

Shapiro könyve didaktikus egyszerűséggel íródott, munkájának első felében a nyugati kultúra nagyságának gyökereit keresi, második felében pedig a mai amerikai kultúrharcot mutatja be. A kötet premisszája, hogy

Évtizedek óta a legmagasabb az öngyilkosságok aránya, egekbe szökött a depressziós betegek száma. „Valami nyilvánvalóan megváltozott. Valami változik. Valamit elveszítettünk”. (25. oldal). A szerző megpróbálja bemutatni a nyugati civilizáció alapjait, hogy rátaláljon, mit veszített el Amerika az utóbbi évtizedekben.

Shapiro nem túl meglepő módon Jeruzsálemet és Athént nevezi meg, mint a nyugati civilizáció bölcsőit. Mint írja, „a szellemi zsenialitás két gyémántja építette fel a civilizációnkat, és épített fel bennünket személyesen is külön-külön. Ha valaki hisz abban, hogy az élet több, mint a materialista élvezetek megszerzésének és a szenvedés elkerülésének az összessége, akkor az illető Jeruzsálem és Athén szülöttje”.

Mint a szerző érvel,

márpedig Amerika nem mentes a felforgató forradalmak veszélyétől. Téves a tétel, hogy „mi Amerika vagyunk, mi mások vagyunk”, mert „a széthullás elleni harc sohasem ér véget”. (26-27.). 

Shapiro kötete első felében az egyéni és közösségi morális céloktól kezdve a boldogság elemein át Isten emberrel szembeni elvárásaiig bezárólag egy életvezetés-tanácsadó és egy középiskolai történelem- és filozófia-szakos tanár egyvelegeként rágja végig a zsidó és a görög hagyományt. A hasonlat nem túlzó, hiszen amikor a szerző az Ószövetséget, a poliszt, vagy éppen Copernicust és Newtont mutatja be, akkor tényleg olyan dolgokat magyaráz el, amelyeket egy érettségi előtt álló magyar középiskolás is legalább egyszer meghallgatott életében. (53-92.).

Maga Shapiro is utal rá könyvében, milyen nagy gond, hogy nem tanítanak klasszikus műveltséget az Egyesült Államokban, még egyetemi szinten is csak elvétve. (76.). Ilyen probléma viszont Magyarországot nem érinti, nálunk a klasszikus műveltségnek legalább az alapjai a közoktatás részét képezik. A kötetet a magyar olvasó már egészen egyfajta ínyencségként, oktatástörténeti kuriózumként kezdi kezelni, amikor Shapiro arról értekezik, hogy Marx írt egy bizonyos Kommunista kiáltványt, és hogy Sztálin gulágra küldött embereket, illetve sok embert ölt meg ő és Mao Ce-tung. (190-191.). A magyar olvasó ezzel nyilván tisztában van, és csak

A könyv nem is feltétlenül ezen gyorstalpalóért értékes – a jegyzetek nélkül 270 oldalas könyv 236. oldalánál még mindig Marxnál és Marcuse-nél járunk –, hanem Shapiro személyes élményeiért, amiket az amerikai woke fiatalság őrjöngő tüntetéseivel kapcsolatban szerezett. Mint leírja, 2016. február 25-én a Los Angeles-i Állami Egyetem adott volna elő, ahol megfenyegették baloldali diákok, mire az egyetem vezetése lemondta az előadását. Ennek ellenére Shapiro – biztonsági személyzetével oldalán – elment az egyetemre, melynek elnöke az utolsó pillanatban mégis engedélyezte az eseményt.

„Az előre meghirdetett esemény napján a biztonsági szolgálatunk hírt kapott arról, hogy erőszakra készülnek az eseményen. A kezdés előtt egy órával az egyetem elnöke bejelentette, hogy mégis engedélyezi a rendezvényt, és a rendőrség biztosítani fogja a beszédet. Amikor az egyetemhez közeledtünk, láttuk, hogy helikopterek köröznek a levegőben. Bekanyarodtunk az előadóterem mögötti parkolóba, ahol egy tucat fegyveres, egyenruhás rendőr gyorsan sorfalat formált és egy hátsó ajtón keresztül betuszkolt az épületbe. (...) Az előadóterem melletti folyosón több száz tüntető zsúfolódott össze, akik elállták az összes bejáratot. Egyes tiltakozók fizikailag is bántalmazták azokat a diákokat, akik be akartak menni az előadásra. A rendőrség kialakított egy hátsó útvonalat, de egyszerre csak két diákot tudtak bekísérni. Odaérintettem a fülemet a terem bejárati ajtajához: kívülről olyan hangok jöttek, mintha elkezdődött volna a zombiapokalipszis. (...) Miközben a beszéd tartott, a diákok megszólaltatták a tűzjelzőt, a fények kialudtak és a riasztó elkezdett hangosan szirénázni.”

Beszéde után a rendőrök figyelmeztették, hogy ne menjen ki találkozni az ellentüntetőkkel, mert nem tudják megvédeni. Mint kiderült, egy tanár azt mondta a diákoknak, hogy egy neonáci jön előadni (Shapiro egyébként ortodox zsidó). „A szólásszabadság értékét megtaposták egy olyan szubjektív indulat nevében, amelynek semmi köze nem volt a tényekhez” – vonta le a konklúziót a szerző. (22-23.).

Sorai megdöbbentők:

legyen a szóban forgó előadó jobb- vagy baloldali.

Ben Shapiro álláspontja bizonyos értelemben kényelmes. A szerző semmilyen közösséget nem vállal korunk fő amerikai jobboldali hangadóival, viszont sűrű elhatárolódásokkal helyezi magát a jobb- és baloldal közé: látványosan ellene van Donald Trumpnak, de a demokratáknak is. (17-18.).

Így a morálisan teljesen igazolható pozíciót foglalja el, nem kell „szégyenkeznie” a jobboldal szerinte nem „vállalható” szélsőségeiért, igaz, így pozíciója is erősen individualista marad: ő önmagát és a lapját képviseli, nem pedig az amerikai jobboldalt. Könyve mindenesetre értékes olvasmány azon magyar konzervatívoknak, akik szeretnék megtudni, milyen is a woke fiatalság tombolása az egyetemeken – vagy azoknak, akik nem figyeltek Platónnál a filozófiaórán. 

Fotó: Gage Skidmore, Creative Commons