„A szerkezeti tisztaság a gondolati tisztaság lenyomata” – Skardelli György építész a Mandinernek

Móré Levente interjúja

Skardelli György (Budapest, 1955) magyar építész, érdemes művész. A diploma megszerzése után, 1980-ban a Köztibe került. 1990-ben önálló műtermet kapott a Köztiben. Többek között a pécsi Gandhi Alapítványi Gimnázium (2002), a budapesti Sportaréna (2003), a pannonhalmi főapátsági fogadóépület (2004), valamint az új Puskás Ferenc Stadion koncepció, építésengedélyezési és kiviteli terveinek (2013-15) megalkotója. 1997-ben Ybl-díjat kapott, 2009-ben ő kapta az építészeti Prima Primissima kitüntetést, 2020-ban Kossuth-díjat kapott.

***

Mi vezette az építészet felé?

Nem olyan ember vagyok, aki már az óvodában is tudta, mi akar lenni. Engem alapvetően a sportok érdekeltek. Egyrészt persze állandóan fociztam, majd általános iskolában elvitt a testnevelő tanárom egy patinás egyesülethez kosárlabdázni, ahol sokáig ott is ragadtam, majd egy másik MB1-es csapatnál játszottam vagy tíz évet. Elég jó jegyeim voltak általános iskolában, amit egyébként nagyon szerettem, a tanáraim pedig próbáltak a matematika felé irányítani. Édesanyám nagyon korán meghalt, ötödikes voltam akkor és az iskolában próbáltak segíteni, bár nem voltam egy elveszett gyerek. A budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium matematika tagozatára vettek fel, ahol a zseniális Némethy Katalin tanárnőhöz kerültem. A matematika szellemiségét, logikai rendjét tanultam meg nála. Legendásan szigorú asszony volt egyébként, minden órán dolgozatot írtunk – akkor is, ha egy nap több óránk volt vele. A matematika nagyon szisztematikus munkára nevel, a mindennapi dolgozatírásból pedig megtanultam, hogy apró lépésekkel nagyon messzire lehet jutni – és ez így van az építészetben is. 

Hogyan született a végső döntés az építészet mellett?

Kizárásos alapon. Hozzá kell tennem: nagyapám kőműves, édesapám pedig kivitelezésben dolgozó építész volt.

Tízéves voltam, amikor meghalt, de addig minden nyarat nála töltöttem. Nagyon sajnáltam, hogy nem jutott nekünk több idő. Harmincfokos melegben is öltönyben, mellénnyel, fényesre suvickolt cipővel lépett csak ki az utcára. Büszke volt arra, amit elért, és sokat mesélt arról, hogyan tűnt el az ő szakmájának rangja a szocialista központosítás és a sztahanovista mozgalom szorításában. Édesapám, miután elvégezte a középiskolát, letette a kőműves vizsgát is, mielőtt továbbtanult volna építésznek. Tőlük tanultam el az építés szeretetét, ugyanakkor gimnazistaként még nem gondoltam, hogy építész lesz belőlem. A mi osztályunkból mindenki bejutott bárhová, ahol matematika felvételi volt. Építőmérnöknek, közgazdásznak, építésznek kerültünk el. Én őszintén szólva nem gondoltam át komolyabban, hogy mivel jár, ha építész leszek. Nagyon szerettem az irodalmat és a történelmet is, így arra gondoltam, az építészet a humán- és a reáltudományok találkozása, elmegyek hát építésznek.

Mennyi volt ebben a tudatosság?

Jól látszik talán abból, mennyire nem tudatosan választottam, hogy a felvételi végén – ami egyébként nagyon simán ment – megkértek: mondjak egy épületet, amit szeretek. Megakadtam. Ma sem értem, de nem is gondoltam arra, hogy egy ilyen kérdés felmerülhet. Közvetlenül a Városmajor mellett, a Csaba utca sarkán a Postapalotával szemben laktunk. A park bejáratában áll a csodálatos, Árkay-féle templom. Azóta is szégyenkezem, hogy nem ezt mondtam, hanem a Postapalotát, ami egy becsületes eklektikus ház, de nem jellegzetes (és bevallom őszintén, nem is igazán szeretem). Teljesen éretlen voltam, az az igazság. Egy gangos ház hátsó lakásában laktunk, elég rossz körülmények között. Még az első év végén sem volt rendes felszerelésem. Nagyon sokat kínlódtam elsőben, és nem csak az ilyen kellemetlenségek miatt – nem is voltam abban biztos, hogy nekem való-e az építészet. A második évben a lakóépület tantárgyra készített féléves tervem ötös lett. Tanos Márta volt a külsős konzulensem, akivel nagyon élveztem a közös munkát, vele a Némethy Katalintól tanult tiszta matematikai gondolkodást is át tudtam vinni az építészetbe; ráéreztem.

Harmadéves koromra, amikor a középület-tantárgyak következtek,

Sokat merengtem Ludwig Mies van der Rohe munkáin, negyedikben pedig már Carlo Scarpáért rajongtam, de persze követtem a japánokat és a posztmoderneket is Hiába lett azonban ötös a műegyetemi diplomatervem, igazából a kétéves Mesteriskolán lettem építész. Akkoriban minden feladatra kaptunk egy-egy nagytudású építészt, akivel közösen dolgoztunk, így lett az én első mesterem Dobó János, a második és harmadik feladatomnál Janáky István, negyediknél Turányi Gábor, majd Roth János és Varga Levente. Hét pályázatot készítettem itt, amiből hatot megnyertem. Itt kaptam meg azt a képzést, amire még szüksgem volt, itt kaptam az igazi diplomámat. A Mesteriskola talán legfontosabb hozadéka volt, hogy a nagy tervezővállalatoktól kiszabadultunk egy kis közösségbe. Nagyon mélyen meghatározta az építészeti gondolkodásom és a személyes kapcsolataim alakulását ez a képzés. Rendszeresen tartottak itt előadásokat, Janáky István óráit azóta emlegetem, Turányi Gáborral itt kötött barátságom pedig egy életre szól. A mesterek előadása mellett Konrád György írótól, Jelenits István teológusig sokan megfordultak az iskolán. Nagyon színes előadásokat hallottunk, amiknek mind az volt a célja, hogy szélesedjen a látóterünk, ki tudjunk tekinteni az építészetből és tágabb spektrumon láthassuk meg a világ összefüggéseit. 

Az új Puskás Ferenc Stadion

Ha jól tudom, egész munkássága a Köztihez kötődik. Hogyan indult a pályája?

A Köztihez egy barátom, Ulrich Tamás segítségével kerültem be az egyetem első évében. Az ő édesapja, Ulrich Ferenc műszaki igazgató volt itt. Tamással együtt voltunk katonák, egy tankörbe is jártunk, jól ismertük egymást. A Köztivel köthető tanulmányi szerződés nagyon jól jött akkoriban: egyrészt havonta kaptam száz forintot, ami ugyan nem tűnik soknak, de nagy segítség volt; másrészt ebben az időben budapesti tervezőirodánál nehéz volt elhelyezkedni, a Közti ráadásul nagyon jó nevű tervezőcég volt.
Egyetlen apró hiba volt a dologban: a tartószerkezeti tervezőkhöz kerültem, bár nem ezzel szerettem volna foglalkozni. Végül csak egy évet töltöttem itt, mert

a fiatalokat pedig kivitték rajzolni. Akkoriban még pauszpapíron rajzoltunk, nem számítógépen – hatalmas munka volt egy stadion tervezése. Az építkezést kezdetben Hübner Tibor, az én irodavezetőm tartotta kézben, akivel itt kerültem közvetlen kapcsolatba. Látta, hogy szeretek dolgozni és lelkiismeretesen csinálom a feladataimat, így beajánlott a szintén alá tartozó, Dobozi Miklós által vezetett építészstúdióba. Így kerültem Dobozi Miklós műtermébe, ahol ott is ragadtam.

Nagyon örültem a váltásnak, már csak azért is, mert szerettem Dobozi Miklós munkáit, de általa megismerhettem Zalaváry Lajos mérnök urat, ami egyértelműen meghatározta a pályám. Ha Zalaváry mérnök úr pályázatot készített, mindig kikért engem Dobozi Miklóstól, így aztán sokat dolgoztam vele is – nagy élmény volt. A rengeteg magyar pályázat mellett három nemzetközi tervpályázatának elkészítésében is részt vettem akkoriban: két párizsi épületen és az Egyiptomi Nemzeti Múzeumon dolgoztunk. Volt ezek között olyan, amire ezer pályamű érkezett, egy ilyet elnyerni hatalmas dicsőség lett volna. Persze, a pályázatokra ráment egy csomó hétvége, mert csak munkaidőn kívül rajzolhattuk a pályamunkákat, de nem bántam. Négy órakor felálltunk a műtermünkből, átmentünk Zalaváry Lajoshoz, és este hétig (és persze hétvégén) nála dolgozunk – hétkor ugyanis áramtalanították az épületet.

Mi volt az első önálló munkája?

Egy iskolabővítést tervezhettem meg az egyetem után hat évvel, 1986 körül. Az egri Gépi és Műszaki Szakközépiskolának új műhelyekre volt szüksége, amit senki nem akart elvállalni, így jutott hozzám. Az eredeti épületet Kis István tervezte, aki remek építész volt – ő építette a leégett Budapesti Sportcsarnokot is. Nem szerettem volna egy sportpályát beépíteni, így azzal a javaslattal éltem, hogy annak tetejére kerüljön egy ráépítés, emeljük fel a műhelyeket; ami így ráadásul elég jó tömegkapcsolatot adott a meglévő épülettel. Elmentünk Kis Istvánhoz is egyeztetni, aki rábólintott a tervre. Sajnos nagyon kevés pénz volt az építkezésre, ami egy kicsit a rovására ment az új épület anyaghasználatának. Hiába terveztem én mettlachival – nagyon szűkében álltunk akkor a választható anyagoknak – az épületet, végül a legsilányabb burkolat került be; ezzel együtt én szerettem azt az épületet. 

SOS Gyermekfalu, Kőszeg

Mikor lett saját stúdiója a Köztiben?

Az egri iskolát sikeresnek találták a Közti vezetői. Ezt követően egy ausztrál építész próbált a belvárosban, az Úttörőáruház helyén építeni valamit és engem állítottak mellé. Sajnos nem volt jó együttműködés, az idős építész halála után ráadásul egyedül vittem tovább a projektet, amiből végül nem lett semmi. Ezzel párhuzamosan azonban megnyertem a kőszegi SOS Gyermekfalu pályázatát, ezzel indult el a stúdióm 1990-ben. Kezdetben hárman voltunk, két építész és egy rajzoló, bár természetesen mindenki rajzolt. Innen aztán hamar elkezdett bővülni a létszám.

Úgy vettem észre, nagyon szigorú rend van az épületeiben.

Azt gondolom,

Nem bizonytalanodik el, hogy merre kéne elindulnia – ezt tartom a legfontosabbnak egy struktúra megalkotásánál. Egy áttekinthető épület pozitív érzést, kellemes hangulatot vált ki a szemlélőből. Nagyon fontos, hogy egy óriási tömegeket befogadó építménynél – mint a Budapest Aréna vagy a Puskás Aréna – nem szabad bizonytalanságot kelteni.

A szerkezeti tisztaság mindig a gondolati tisztaság lenyomata. Ezért szoktam mondani, hogy amikor egy épület szerkezetkészen is szép, abból már nem születhet rossz ház. Nyilván minden épületet fel is kell öltöztetni, hiszen az átlagember a padlót veszi észre leginkább egy épületben, amin jár; a kilincset, amit megfog; a falburkolatot, ami körülveszi. Ezzekkel ugyanakkor nem lehet elfedni a strukturális tisztátalanságokat. Úgy is mondhatnám, alapvető cél a tisztaság kilúgozása, amiben benne van a funkció elsődlegessége is. A szerkezeti és a funkcionális tisztaság szerintem szorosan összefügg. A funkcionális tisztaság a legalapvetőbb elvárás egy épülettel szemben, mert egy épületnek jól kell tudnia működni.

Mitől jó egy középület?

Egy középület mindig nagyobb tömeget fogad, a „köznek” készül. Az, hogy ezer vagy hetvenezer emberről beszélünk, csak léptékbeli kérdés, a lényeg ugyanaz: nagy tömegű embert kell mozgatni. Ebből következik, hogy

Vegyük példának a pannonhalmi apátság fogadóépületét, ami mindössze 660 négyzetméter, de évente több mint százezer embert fogad. A legfontosabb elvárás egy ilyen épület felé, hogy ezt az embermennyiséget – ha nem is egyszerre – kezelni tudja. 

Más lapra tartozik, hogy a téri, szerkezeti és funkcionális tisztaságot az ember hogyan fogalmazza meg. Egy kultikus épület „előszobájaként” a fogadóépület feladata, hogy felkészítse arra a látogatót, ami a főtémánál fogadja majd, ezért is szükséges a fogadóépületet az apátsághoz vezető erdei úttal együtt szemlélni. A Budapest Arénánál szinte ugyanerről van szó, csak a felkészítést egy nagy, szabad tér képezi az épület előtt. Minden gépjárműforgalmat levittünk a tér alá, hogy az ide érkező emberek szellős, szinte panorámát adó téren készülhessenek az eseményre, ami bent várja őket, esetleg onnan kijőve legyen egy ingerektől mentes környezet, ahol az élményeikre koncentrálhatnak. Minden esetben szükségesek az átmeneti terek.

Funkciósémákat állít először?

Mindenképpen ez az első lépés, de közben az ember fejében állandóan forognak a gondolatok. Minél idősebb egy építész – ezt így tapasztaltam meg –, annál jobban alakul ezzel párhuzamosan az épület formája is. A legfontosabb talán, hogy

Ezek persze nem zárják ki egymást: tisztán szerkesztett épületből következik egy tiszta szerkezet, ebből pedig egy tiszta forma.

Talán jó példa erre a Budapest Aréna, ahol a koncepciónkat alapvetően határozta meg, hogy a Thököly út és a Hungária körút találkozása különböző városarculatok találkozása is. Itt áll üveg irodaház éppúgy, mint eklektikus lakóház vagy épp sportcsarnok. Ezért döntöttünk úgy, hogy üveghasábok, gránit és zöldfelületek határolják le a kavicsformájú épületet, amelyet már e természeti metafora is kiemel. elkülönít a környezetétől. Nagyon lényeges ugyanis egy középület a formálásnál, hogy emlékezetes legyen. Megesik, hogy valaki életében egyszer látja a házat, de fontos, hogy az annak képét, emlékét elvigye magával – könnyen befogadható de emblematikus képnek kell tehát lennie. Ha ez sikerül, a látogató bárhol látja is később az épületet, emlékszik majd arra, hogy ott járt és arra, melyik városhoz, országhoz kötődik. Ezért kell az ilyen nagyléptékű építményeket karakteresre, de gyorsan befogadhatóra tervezni. A csak divatos elemekből formált épületeket pedig ezért tartom reménytelennek. A modern építészet századeleji alapgondolatától (a kevesebb több – Frank Lloyd Wright) az én épületeim is távol állnak már, de a dolog lényege nem változik: egyszerű, kevés anyagból felépült forma a cél. 

Papp László Budapest Sportaréna

Van olyan épület, ami befolyásolta a tervezési szemléletmódját?

Nagyon sokáig két építmény volt, ami igazán lenyűgözött. Persze az egyetemen nagyon szerettem Frank Lloyd Wright és Ludwig Mies van der Rohe munkáit. Meggyőződésem, hogyha Wright Guggenheim múzeuma ma épülne meg, akkor is címlapokra kerülne. Mies van der Rohe szerkesztett tisztasága, az általa tervezett berlini múzeum vagy a New York-i felhőkarcolók részleteinek kidolgozása elképesztő. A skandináv kísérletek is nagyban hatottak rám, én is próbáltam természeti formákkal kísérletezni az építészetben, így született a Budapest Aréna terve is. Erősen befolyásolt, mikor láttam, hogy a skandinávok az egyes épületekhez milyen egyszerű maketteket készítettek.

Ezek nagyon tetszettek nekem, de a két kimagasló kedvencem igazán kis építmény. 

Egy darabig egyedül állt Carlo Scarpa, a Brion család megbízásából 1978-ban készült San Vito-i temetőkápolnája. Zalaváry Lajos sűrűn hangoztatta, hogy „az építészet költészet”. Ezzel a mondattal nem minden aspektusból értek egyet, de itt igazán át lehet élni, amire gondolt. Kétszer jártam ott és mindkétszer ki akartak már dobni, annyit időztem az épület körül. Milyen érdekes, hogy az építészetre szobrászatként tekintő, gondolatokkal teleszőtt épületeiről híres építész évtizedeket töltött el Mies van der Rohe mellett, akinek a világ legtisztább épületeit köszönhetjük.

A San Vito-i temetőkápolna (Carlo Scarpa)

Berlini krematórium (Axel Schultes és Charlotte Frank)

Axel Schultes és Charlotte Frank Berlinben, az ezredfordulón épített krematóriuma a másik ilyen épület. A krematórium előtti meditációs tér lenyűgözött. Egészen más, mint a Scarpa-féle temetőkápolna, sokkal tisztább, „németesebb”. Ez egy vasbeton doboz, ahol a közbülső, nagyon magas pillérek szinte rendetlenségben állnak és úgy kapcsolódnak a felső szerkezethez, hogy minden pillér fölött egy környíláson jön be a fény. Teljesen szerkezetellenes, hiszen nyilván a pillér tartja a födémet, de pont ettől válik transzcendens térré.

Persze rám is nagyon sok épület hat, Frank O’Gehry Guggenheim múzeuma is ilyen, ami egy gigantikus épületszobor. Én persze nem így működöm, nem is tudnék ilyet tervezni, de nagyon inspirálóan hat rám. Ugyanígy lelkesítő volt a linzi Lentos múzeum épülete, ahová külön bementünk egy kollégámmal azért, hogy megnézzük: milyen az az épület belülről, ami kívülről ennyire egyszerű. 

Egy-egy ilyen kiemelt épületnél azt figyeli az ember, hogy a problémákat hogyan oldotta meg a kollégája, mert minden feladatot meg lehet oldani úgy, hogy tiszteletben tartjuk a funkciót és a szerkezetiséget – még O’Gehrynél is így van. Ez a vizsgálódás nem csak szórakoztató és tanulságos, de erőt és bátorságot is ad; az igazán jó épületek ugyanis kicsit mindig eltérnek a divatos trendektől.

Mely épületeit tartja a kedvenceinek?

Tudom, hogy megúszós válasznak hangzik, de minden épületemet nagyon szeretem. Nyilván másképp csinálnék bizonyos részleteket, de lényegüket tekintve mindegyikhez ma is így nyúlnék, és ez nagyon jó érzés. Az egri iskolából rengeteget tanultam, de talán a ’90-ben épült kőszegi SOS Gyermekfalu volt az, amire elsőként büszke voltam. Elég nagy területet kellett belakni a pályázati kiírás szerint, én pedig ehelyett mindent felhúztam a telek közepén álló domb tetejére. Olyan közel helyeztem egymáshoz a nagyjából nyolc, különböző funkciójú épületet, amennyire csak lehetett, Kőszeg kisvárosi hangulatát akartam ugyanis megidézni. A fennmaradt, nagy területet pedig szabadon hagytam, hogy mindenki arra használhassa, amire szeretné.

Ugyanúgy szeretem a pécsi Gandhi gimnázium épületét – ez is országos pályázat volt. Az alapítvány célja, hogy a tehetséges cigánygyerekeket kiemelje a közegükből és olyan oktatást adjanak nekik, ahonnan értelmiségi pályára tudnak majd továbbmenni. Azt szeretnék elérni, hogy az innen kikerülők segíteni tudjanak a cigányságnak – nagyon szimpatikus társaságot ismertem meg ott. Additív tömegkapcsolatokból igyekeztem kialakítani, hogy a külső és a belső térben is legyenek nagy, közepes és kis terek egyaránt. Nagyon ráérzett az alapítvány is a gondolatmenetemre: én csak teret akartam létrehozni és a használókra akartam bízni a részleteket. Évekkel később visszamentem és

Az volt az elképzelésem, hogy az osztályok ne a folyosóra nyíljanak, hanem egy-egy előtérbe, amit minden osztály magára formálhat. Jó volt látni, hogy remekül működött.

Kevesen ismerik, hiszen nem kapott nagy közfigyelmet, de a fékekkel foglalkozó hatalmas Knorr-Bremse cég budapesti fejlesztési központjára kaptam Pro Architectura-díjat. A vállalat mérnökei korábban a BME épületeiben dolgoztak és szerettek volna egy itteni, saját központot. Erre a cégnek voltak már típustervei, így egy tervadaptációra kértek fel csupán, de én megkérdeztem, hogy amennyiben összeállítok egy új koncepciót, hajlandóak-e foglalkozni vele. Igent mondtak, kivitték a tervet a tulajdonoshoz és egy hét múlva visszaszóltak, hogy az én tervem szeretnék megépíteni. Óriási dolog volt és nagyon szép épület lett. Aztán persze jött a Budapest Aréna, ami a leégett Sportcsarnokot pótolta, ezzel párhuzamosan pedig terveztem a pannonhalmi apátság fogadóépületét is. Mindkét épület nagyon kedves a számomra. 

A pannonhalmi apátság fogadóépülete

És melyiket a legfontosabbnak?

Talán a legfontosabb pályaművemnek a Nemzeti Színház meghívásos pályázatára készült tervem tartom. Volt egy mag, amit Siklós Mária tervezett, a feladat pedig az volt, hogy e magra készüljön új forma. Én persze nem követtem a koncepciót és kitettem a Dunára a színházat egy egyedi, kagylóhéj-szerű formával. A Duna nagyon meghatározó Budapest életében, számos ikonikus épület áll mellette. A hatalom ikonja a Várpalota, a vallás ikonja a Mátyás-templom, a demokráciáé a Parlament. Arra gondoltam, hogy a kultúráé pedig legyen a Nemzeti Színház – nem kerülhetett tehát távol a Dunától. Budapesti szakaszán itt a legszélesebb a Duna, úgyhogy abszolút alkalmas lehetett volna arra, hogy a vízre épület kerüljön. Olyan helyzetet hozott volna létre, ami már az egyedisége révén megadja azt a tiszteletet a Nemzeti Színháznak, amit a funkciójában hordoz. 

Nagyon szerettem a Dávid Károly-féle eredeti épületet, sokszor voltam benne focimeccsen vagy épp rockkoncerten. Szomorúan láttam, hogy folyamatosan tönkremegy: szétfagyott a betonszerkezet; a benti, kiváló közlekedőrendszert fokozatosan lezárták és belakták spontán raktárként. Amikor belevágtam a tervezésbe, tudtam, hogy abból az épületből semmit nem lehet megtartani. Abban reménykedtem, a pilonok talán maradhatnak, de a statikusok azt is elbontásra ítélték. Jobb is volt végül így, mert a visszaépített pilonok most a tetőt is tartják, sokkal jelentősebb funkciójuk van. Sokan mondják, hogy mostani épület arányai szebbek, mint az elődjéé, de fontos megjegyezni, hogy a régit sosem fejezték be. 1952-ben kellett volna átadni Rákosi Mátyás 50. születésnapjára és egy évet csúszott. Nagyon feszült volt a helyzet az építkezés körül, Dávid Károlyt ki sem engedték az építkezésre az utolsó időkben, nehogy akadékoskodjon – nem is tartották be a terveit teljesen.

Az volt a célom, hogy a stadion megidézze a régi épületet, de ne legyen eklektikus hangulatú, önmagában megálló karakterrel akartam ellátni. Több olyan részlet van benne, amivel nem találkoztam máshol, pedig sok stadiont megnéztem személyesen is. Az ember egy ekkora munka előtt alaposan megvizsgálja, ki hogyan nyúlt a témához. Igyekeztünk tehát egyedit létrehozni és bízom benne, hogy sikerült. A megépülése óta annyi mindenesetre kiderült, hogy az épület funkcionálisan működik: több külföldi csapat idehozta a meccseit, a Puskásban tartják majd az Eucharisztikus világkongresszust, és 80 ezer fős koncertet is be tud fogadni, így Budapest újra felkerült a nagy együttesek turnéinak térképére.

A Puskás Ferenc Stadion és pilonjai

Az ön sikerei összefonódnak a Köztivel. Miért maradt az első munkahelyén?

Az itt töltött 41 év alatt egyetlen olyan időszak volt, amikor nagyon el voltam keseredve, borzalmas munkák jutottak rám. Ekkoriban megkeresett valaki, hogy nem lenne-e kedvem nála dolgozni. Még ekkor sem gondolkodtam el komolyan a váltáson. Csodálatos, hogy itt volt Zalaváry mérnök úr és az ő pályázatai. Ezek tartották bennem a lelket.

A Gyermekfalut követően már egymást érték a jó feladatok, amelyeket mind pályázaton sikerült elnyerni. Mindig szerettem pályázatokra dolgozni, a Közti pedig partner volt abban, hogy indulhassak rajtuk. Az első tíz évemben munkaidőben nem dolgoztunk pályázatokon, amikor azonban odaadták a Gyermekfalu-pályázatot, nagyon kevés idő volt rá. Úgy mondtam igent, hogy munkaidőben is csináljuk majd – innentől már a hétköznapjaink része lehetett a pályaművek készítése is. A Príma- és az Ybl-díjam is jó visszajelzés volt a vállalatnak, hogy érdemes a pályázatokba munkát fektetni. A sikerek segítették a pályázatok elismertségét, és ma már a munkánk fontos része, hogy indulunk ilyen megmérettetéseken. 

javában épül a népligeti multifunkcionális stadion, nemrég pedig elindult a Vadász utcai sportközpont próbaüzeme.

Hálás vagyok azért, hogy számos házat tervezhettem, ennek ellenére ma is minden munkám egy teljesen üres papírral indul. Minden terv az építészetről eddig szerzett ismereteink újrafogalmazása. Rutinból nem érdemes tervezni, ha ugyanis az ember valóban frisset, maradandót akar alkotni, mindig a nulláról kell kezdenie. Az eltelt évek és a tapasztalat azt jelentik csupán, hogy felismerem a vargabetűket, és már nem megyek bele felesleges körökbe. De csak ennyi.

Interjúfotók és a Puskás Ferenc Stadion fotói: Földházi Árpád