„Egy életre belém égett a magyar animáció iránti szeretet” – mondja Demeter Szilárd, aki első magyar nyelvű filmélményét idézi fel a Ceaușesu-diktatúra idejéből.
„A Ceaușesu-diktatúrában születtem és nőttem fel Székelyföldön, így anyanyelvi filmtartalmakat nem igazán kaphattunk. Internet még nem volt, a televízión keresztül pedig nem jutottak el hozzánk a magyar alkotások. Magyar nyelvű mozgóképet egyedül a mozikban láthattunk nagy ritkán, mivel a baráti szocialista cserekereskedelem jegyében pár magyar film eljutott Romániába.
Az első nagy élményem a magyar animációhoz köthető, ez pedig a Szaffi című rajzfilm volt. A szentegyházi művelődési ház mozijában láttam először.
Ráadásul román fordítás sem volt alatta, pedig a kommunista Romániában az volt a szokás, hogy pár katonaviselt fiatal hangosan fordította románról magyarra a szöveget. Az animáció, a színes film és a magyar nyelv hármasa akkora élmény volt számomra, hogy egy életre belém égett a magyar rajzfilmek iránti szeretet. Azóta is nagy rajongója vagyok a műfajnak.
Szaffi (Dargay Attila, 1984)
Az egész estés mesék palettáján számomra a csúcs a Sárkány és papucs. Egyszerűen zseniális film! Már középiskolás voltam, amikor először láttam. ’90 után Székelyudvarhelyre jártam líceumba, és ott hívta fel rá a figyelmemet egy lány, akibe akkoriban szerelmes voltam. »Csajozós rajzfilmként« indult tehát nálam. (Nevet) Arra is emlékszem, hogy nagyon rossz minőségben tudtuk csak megnézni. Ez az egyetlen olyan rajzfilm, amit különböző korszakaimban – átlag 5-7 évente – mindig újranézek. Nem tudok betelni a poénokkal, a gegekkel, a rajzokkal, azzal, amilyen hangulatot áraszt, ahogyan ironizál, vagy ahogyan belehelyezkedik egy kultúrtörténeti utalásrendszerbe, miközben mesetoposzokkal operál. Ha az irodalomban keresnék hasonlót, talán olyan, mintha Rejtőt olvasnék. Ugyanaz az érzet. Rejtőt is hétévente újraolvasom egyébként.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Hogy sikerül-e neki megtalálnia, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont igen, hogy Deák Kristóf egész estés kamaradrámája, az Egykutya alaposan feltörli velünk a padlót.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
Egy újabb vámot említett az amerikai elnök.
A harmadik Downton Abbey-mozi elsősorban a rajongóknak szól, de nekik nagyon.
Nagy Attila Tibor még a kulisszák mögé sem tudott bekukkantani.
„Vadászgatunk mindenfélére, mint Zsolti bácsi. Erre-arra, csak fiatal legyen” – mondta a színésznő.
