„Egy életre belém égett a magyar animáció iránti szeretet” – mondja Demeter Szilárd, aki első magyar nyelvű filmélményét idézi fel a Ceaușesu-diktatúra idejéből.
„A Ceaușesu-diktatúrában születtem és nőttem fel Székelyföldön, így anyanyelvi filmtartalmakat nem igazán kaphattunk. Internet még nem volt, a televízión keresztül pedig nem jutottak el hozzánk a magyar alkotások. Magyar nyelvű mozgóképet egyedül a mozikban láthattunk nagy ritkán, mivel a baráti szocialista cserekereskedelem jegyében pár magyar film eljutott Romániába.
Az első nagy élményem a magyar animációhoz köthető, ez pedig a Szaffi című rajzfilm volt. A szentegyházi művelődési ház mozijában láttam először.
Ráadásul román fordítás sem volt alatta, pedig a kommunista Romániában az volt a szokás, hogy pár katonaviselt fiatal hangosan fordította románról magyarra a szöveget. Az animáció, a színes film és a magyar nyelv hármasa akkora élmény volt számomra, hogy egy életre belém égett a magyar rajzfilmek iránti szeretet. Azóta is nagy rajongója vagyok a műfajnak.
Szaffi (Dargay Attila, 1984)
Az egész estés mesék palettáján számomra a csúcs a Sárkány és papucs. Egyszerűen zseniális film! Már középiskolás voltam, amikor először láttam. ’90 után Székelyudvarhelyre jártam líceumba, és ott hívta fel rá a figyelmemet egy lány, akibe akkoriban szerelmes voltam. »Csajozós rajzfilmként« indult tehát nálam. (Nevet) Arra is emlékszem, hogy nagyon rossz minőségben tudtuk csak megnézni. Ez az egyetlen olyan rajzfilm, amit különböző korszakaimban – átlag 5-7 évente – mindig újranézek. Nem tudok betelni a poénokkal, a gegekkel, a rajzokkal, azzal, amilyen hangulatot áraszt, ahogyan ironizál, vagy ahogyan belehelyezkedik egy kultúrtörténeti utalásrendszerbe, miközben mesetoposzokkal operál. Ha az irodalomban keresnék hasonlót, talán olyan, mintha Rejtőt olvasnék. Ugyanaz az érzet. Rejtőt is hétévente újraolvasom egyébként.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
A magyar párton fog múlni Románia fejlődése is.
Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.
