Lakossági szolgáltatásként indult útjára decemberben a Kézai Simon-program, amelynek célja, hogy a családoknál fellelhető régi fotográfiákat a közösségi térbe emelje, s így tegye személyes múltunk mikrotörténelmi vonatkozású darabjait a kollektív emlékezet részévé.
Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.
Elfogult vagyok, amikor belépek a Baross utcai Főfotóba – amely nem azonos és nem jogfolytonos az egykori Fővárosi Fotó Vállalattal –, hiszen a kilencvenes évek sűrű éveit a Kisképző, a Tilos az Á, valamint a Vörösmarty mozi Bermudaháromszögében húztam le; pontosan ott, ahol e tavaly megnyitott műintézet kávézót, labort, fotókereskedést és kiállítóteret működtet. A kifogástalan ristretto mellől igazából csak a fotóvegyszerek jellegzetes szaga hiányzik még, amelytől egy magamfajta, az analóg fotográfián szocializálódott alkotó azonnal a laborlámpa Xanaxszal felérő vörös fényében érzi magát. Mindamellett némileg pótolja az élményt az egykori váci Forte gyár homlokzatáról megmentett embléma gigantikus neonváza, amely a fotócikkek fölött kapott helyet. A közel másfél éve megnyitott Főfotó az analóg fotográfia iránt elkötelezett profik és amatőrök kultikus helyévé nőtte ki magát, ám nem kell fényképezőgéppel a nyakunkban témákra vadászni, hiszen szakmán kívüliként is megtalálja itt bárki a számítását – a helynek ugyanis határozottan szerethető atmoszférája van.
A Főfotó létrehozóival, Krasznai Jánossal és Zsigmond Gáborral beszélgettünk a kávézóban a Kézai Simon-programról, amelynek komplett szakmai hátterét biztosítja a két fotós. (A pandémia alatt átmenetileg alapjáraton ketyegő műintézetben a fiatal gyakornokok beszélgetésünk közben is régi családi fotóalbumokat digitalizáltak.) Munkásságuk két emblematikus album nyomán is ismerősen csenghet: Magyarok címen 1994-ben, majd 2014-ben egy-egy reprezentatív portréalbumot jelentettek meg szubjektív, átfogó korképet rajzolva az aktuális Magyarországról művészek, sportolók, tudósok és hétköznapi emberek kreatív attribútumportréin keresztül. Számukra amúgy sem ismeretlen terep az archívumok gondozása: Krasznai például feleségével, Prokopp Dórával az ezredfordulón alapítója és működtetője volt annak a nagy sikerű Filmmúzeum tévécsatornának, amely a rendszerváltozás előtti magyar filmek teljes spektrumából merített.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
Idén emlékezik meg a hazai tudománytörténet Xántus János születésének kétszázadik évfordulójáról. A polihisztor négy kontinensen szerzett tapasztalatai, több száz cikke, könyvei és gyűjteményei okán kora megbecsült tudósai közé tartozott.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Novemberhez képest számottevően javultak az üzleti szféra és a fogyasztók várakozásai.
A beruházásoknak köszönhetően új munkahelyek jönnek létre Magyarországon.
