„Jé, a kereszténység ilyen is lehet?” – a Shoeshine alapítói a keresztény partikultúráról

Mit lehet tudni a shoeshine.hu-ról? Hogyan és miért indult ez a weboldal, ahol kisfilmektől kezdve bulikon át minden a kereszténységről szól?

Major Péter (MP): Egy ismerősömnek úgy fogalmaztam meg röviden, hogy a shoeshine.hu olyan önkéntesek közössége, akik azért vannak, hogy az emberek ne gondoljanak hülyeséget Istenről. Ellenkezőleg, hogy egy kreatív és progresszív Istent mutassunk be az embereknek, aki nem csak a templomokban van.

Bazsik Ádám (BÁ): 2006-ban jött létre az oldal mögött álló közösség, akkor még teljesen más célokkal, identitással. Huszár Domonkos, Petróczki András, Gazdag Balázs barátaimmal együtt Gödöllőn tagjai voltunk a helyi plébánia ifiközösségének a gimnázium elvégzése után, 2004-ben. Korábban a keresztény lét nem nagyon jelentett számomra komoly elköteleződést. Ott (Gödöllőn – a szerk.) nagyon jó lelkipásztorok vettek körül minket, akik tényleg szerették volna, hogy közösségi alapon, természetesen történjen meg a hit átadása, ne közhelyesen és frontálisan. Hirtelen azt vettem észre, hogy életem egyik legintenzívebb, legmeghatározóbb időszaka indult el.

Ebben a közösségben egy élhető krisztusi valóságot mutattak meg, tártak elénk, és ezt mi úgy gondoltuk, hogy fontos lenne továbbadni: milyen jó lenne, ha azokat a közösségi élményeket, azokat az Isten-élményeket, amely ezekben az években számomra meghatározók voltak, át tudnám adni másoknak az online térben, abban a közegben, ahová egyébként nem biztos, hogy eljut.

Arra gondoltam, hogy mindezt tegyük olyan formában, ahogy eddig ezt még itthon senki sem csinálta. Mivel érdekelt az információtechnológia, és mivel technikai ember voltam mindig is, ezért arra gondoltam, hogy miért ne tehetnénk fel megannyi élményünket új és fogyasztható formában a netre.

Megindult, és kibontakoztunk: ahogy átléptük a saját határainkat, abból a fajta vágyból, hogy ha tényleg létezik egy végtelen kreatív teremtő Isten, aki sokkal szabadabb, mint mi, emberi létbe csomagolt kis valóságok, akkor rendkívül izgalmas dolog lenne ezt megismerni, ebből még többet tudni.

És azokat a találkozásokat, amelyekben részünk lehetett, melyeket átértünk a keresztény ifjúsági közösségek, kulturális csoport gyűjtőhalmazából, azokból rövidfilmeket, cikkeket csináltunk.

Tulajdonképpen néhány év alatt létrehoztunk 800-1000 online riportfilmet, amolyan kis kreatív, szórakoztató anyagokat, amivel anno még az Indexen nyomult TGB… Csak mi más témákat vettünk elő.

Major Péter (MP): Az ősidőkben.

BÁ: Így indult és ment előre a történet, egészen odáig, hogy egy önkéntes szerkesztőség formálódott, és akkor lett egy fajta vlog, blog, majd később bulik, tehát offline térben is szerveződő rendezvényeink lettek. Az ország különböző keresztény ifjúsági közösségeivel utóbbiak révén nagyon jó kapcsolatokat építhettünk ki, nagyon sok embert megismertünk, és nagyon sok mindennel találkoztunk, mely élményeket talán egy teljesen újfajta megközelítésben tudtuk átadni anno humoros formában. Ma már ezek az anyagok megmosolyogtatók.

Az utóbbi négy-öt évben átfordult ez a tartalomgenerálási forma, és a hangsúly a rövid riportokról a mélyebb, hosszabb témákat feldolgozó filmek felé tolódott. Így jutottunk el 2016-ban Manilába, egy magyar származású szerzetesnővér révén, aki közösségével szegény sorsú fiatalokat karol fel. Szerencsére nemcsak mi élhettük át azokat az élményeket: közösségi finanszírozás segítségével sikerült létrehozni egy dokumentumfilmet a manilai útról történetéből, a misszióról. Ez a film 2017-ben végig járta az országot, és egy egészen megrendítő történet bemutatásával talán sok kényelmes európai szemét nyitotta fel. Sok pozitív visszacsatolás kaptunk erről a filmről, mély és megrendítő alkotás lett.

És ilyen és ehhez hasonló projektek mezsgyéjén haladva most például egy fiatalkorúak börtönében forgattunk egy szituatív-obszervatív dokumentumfilmet: egy református lelkész bűnelkövető lányok között végzett szeretetszolgálata számunkra is nagyon izgalmas dokumentumfilm megszületését eredményezte, ennek a bemutatója tavasszal lehet. Egy évig követtük a lelkész és a lányok munkáját kapcsolatát, izgalmas és egyben nagyon életszerű film születik most ebből a történetből.

Azért kezdtünk el nyitni pár éve akár cigánytéma, akár a melegkérdés – volt egy ilyen riportfilmünk is korábban – akár az állami gondozottak felé, mert a keresztények többsége nem kifejezetten keresné itt az Istent. Mi igen. 

A Biblia szerint Isten mindenhol és mindenben ott van.

BÁ: Teljesen igazad van, egy korábbi filmbemutatónk végén az egyik kerekasztal beszélgetésben hangzott el az, hogy ha igazán elhisszük, ha igazán komolyan vesszük az evangéliumot, hogy Krisztus mindannyiunkban jelen van, és hogy Isten valahol mindannyiukban ott él, akkor biztosan megtalálható egy olyan emberben is, akiről sosem gondolnánk, hogy ott van benne. Ez a legizgalmasabb ezekben a témákban, találkozásokban. Annyira építők ezek a személyes találkozások számunkra is, hogy hihetetlen. Hiszen mi magunk is személyes kapcsolatba lépünk a sztorijainkkal, a projektjeink karakterivel, áteresztjük őket magunkon, és így születik meg végül a tartalom. Ez elképesztően gazdagító, elképesztően jó ezt meg- és átélni.

És hogyan lett ennyi minden után buli?

BÁ: Az első bulik szintén Gödöllőn lettek megtartva, 2010 környékén, elsősorban a helyi és a regionális keresztény ifjúságnak. És hogy miért? Azért, mert én szeretek bulizni: Hyperspace-n, Dj Rush-on, Complexen, Loveparaden nőttem fel, szeretem az underground elektronikus zenét, az ezt körbevevő kultúrát. Szeretünk szórakozni: hiszen,

Ezen túlmenően volt bennünk egy vágy, hogy miért ne lehetne valóban felszabadultan szórakozni, táncolni egy jót, élvezni a zenét, akár úgy is, hogy folyik rólad a víz.

És az is, hogy miért ne lehetne ezt egyfajta tiszta környezetben megtenni? Egy olyan party-kultúrában, ahol nem a tudatmódosítás a cél, hanem a közösség, a másik tisztelete, a szép felismerése, a kikapcsolódás, a felüdülés.  Hogy ne kelljen attól félni, hogy a lányokat zaklatják, begináztatják őket, kipakolják a vendégek cuccait, vagy hazafele megverik őket. A mi meghívásunk arra szól, hogy egyszerűen tartsuk tiszteletben egymást, és úgy szórakozunk közösen együtt. Gyere emberként közénk, legyél ugyanaz az ember, aki a templomban és a munkahelyén is ugyan az az ember, gyere közénk, érezd magad szabadon, és közben tartsd tiszteletben a másikat. Ez a cél. És azt láttuk 2008-2010, óta, hogy ez nagyon tetszik fiataloknak, és nagyon sokan jönnek. Vevők lettek erre a megközelítésre, erre a meghívásra. És ez volt a kiindulópont.

Mikor kezdődtek el a bulik Heavens Garden néven?

BÁ: A bulik ugye 2010-ben, Gödöllőn indultak, egy saját klubhelyiségben, aztán az igények miatt „felhoztuk” őket Budapestre: Párbeszéd Háza, A38, Hypnotik, Liget Klub és végül most a Trip hajó ad otthont a rendezvényeknek, ahol most novemberben volt a második bulink ilyen néven.

Volt valami különleges oka annak, hogy pont a Trip nevű hajóra vittétek a bulit? Gondolok itt arra, hogy a hajó neve a fizikailag megvalósult utazás mellett jelenthet egy belső utazást is.

MP: Sajnos nem, annak, hogy itt vagyunk, nincs ilyen mögöttes háttere, csupán azért esett a választásunk erre, mert ez egy tök jó hely és a hajó munkatársai jó partnerek. Kedvesek és meg lehet velük beszélni a felmerülő kérdéseket. Emellett jó a térelosztás is ami nekünk fontos. A mi bulijainknak ugyanis része – sőt, ezt el is várják a vendégek – hogy ne csak tánctér legyen, hanem legyen egy beszélgetős kávéházi része is. Mindenfajta pejoratív gondolat nélkül, a rendezvényeinknek egy fontos eleme, hogy itt az vendégek nem csak tombolni jönnek, hanem sokkal komplexebb témában gondolkoznak. Szeretnének ismerkedni, és valóban beszélgetni is.

Táncolnak, buliznak, de szükségük van arra is, hogy előtte, közben vagy utána leüljenek, beszélgessenek, ismerkedjenek. Ezért kell, hogy legyen mindennek külön tere.

BÁ: Ez nagyon fontos, amit Péter mondott: ha lemész egy hasonló szórakozást nyújtó szolgáltatási egységbe, akkor nagyjából két verzió van, vagy táncolsz… vagy ordibálsz valaki fülébe, hogy a wcben találkozzunk… kellemetlen. Ezzel azt akarom mondani, hogy mennyire nehéz offline, valódi interakciót létesíteni, odalépni valakihez, ismerkedni. Arra teret, lehetőséget kell adni, hogy megismerj új embereket, a párodat…

Feleségedet…

BÁ: Igen.

MP: És az szerintem nagyon fontos, mert pusztán ilyen csendes-ülős, beszélgetős hely nem képes létezni önmagában. Tehát ezt valamihez csatolni kell, legyen egy koncert, egy színházélmény, egy mozi, hogy utána vagy előtte tudjanak beszélni az emberek. A moziban, színházban is nagyon fontos, hogy ne csak beüljünk, és kijöjjünk, és egyből hazamenjünk. Szerintem az egy nagyon fontos dolog, hogy utána földolgozzuk azt az élményt, azt az eseményt, amit kaptunk, átéltünk, és tudjunk akár hülyeségekről is beszélni. Szerintem a keresztény életnek nagyon fontos része az, amit egy atya mondott nekem még nagyon régen: „Az létfontosságú, hogy ne mindig létfontosságú dolgokat csináljunk.” Merjünk időnként kikapcsolni, hülyeségeket is csinálni.

Mitől keresztény egy buli? Most itt nem látok kereszteket, nem látok fiatal papokat, sem fiatal apácákat sem, nincsenek keresztény szimbólumok.

MP: Szerintem az a nagyon fontos, hogy mi szándékosan nem egy kívülről kereszténynek tűnő, keresztény bulit akartunk, amire az első másodperctől rá lehet sütni, hogy keresztény. Hogy pl. kiteszünk egy keresztet, és csak keresztény dalok szólnak vagy ilyesmi. Ez egy kicsit idejét múlt, azt hiszem. Vagy felesleges önmagában. Ez szerintem egy olyan közeg, ahová a nem hívő barátokat is el lehet hozni. Tehát egy ilyen első találkozás is lehet. És azért sem láthatsz ilyeneket, mert nem ez a fő hangsúly.

Mi nem azt a táblát sem akarjuk kitenni, hogy „csak keresztényeknek”.  Mi a kereszténységet ebben a buliban úgy akarjuk képviselni, hogy ez befogadó közeg, ez egy olyan közeg, ami nyitott nagyon sok mindenkire, nem csak keresztényekre, hanem a másik emberre is.

BÁ: Más véleményre.

MP: Igen, mert a kereszténység nem azt jelenti, hogy bezárkózunk a saját nézeteinkkel a saját kis várainkba, hanem azt jelenti, hogy együtt tudunk létezni, gondolkozni más nézeteket valló emberekkel is és meg tudjuk hallgatni a másik gondolatait is.

BÁ: Nagyon jól mondja Péter: tulajdonképpen ez egy hely, többségében keresztény fiatalok számára – kilencven százalékban –, és mindenki más számára is persze, aki ebben részt szeretne venni, aki nyitott, akit érdekel, aki szeretne a fentiek alapján együtt bulizni velünk. Erről nekem mindig a szimbólum szó jut eszembe. Tehát addig amíg próbálunk az egyházban keresztényként létezni, rendkívül erősen meghatároz minket a közeg. És rendkívül erősen meghatározza a kommunikációnkat, ezáltal a szimbolikánkat. Ha tehát bármilyen missziós területben gondolkodunk, ha bármit a misszió vonatkozásában tenni szeretnénk – jó értelemben megmutatni azt, hogy mit jelent számomra az Isten, mi az én szeretetkapcsolatom, mi az a szeretetélményem az Istennel – akkor hiába kezdem el ezt kommunikálni a saját keresztény szimbólumrendszeremmel olyan ember számára, aki meg sem érti ezeket a szavakat, szimbolikákat, amelyeket használok.

Csornai premontrei Márton apát úr fogalmazta meg egyszer ezt kiválóan, hogy „dumával mi nem tudunk semmit sem csinálni, eléjük kell élni”. Ezek a bulik

tud vele talán kezdeni valamit, és el tud indulni egy úton.

Tudjuk, hogy Magyarországon tilos a drogfogyasztás, mégis szórakozóhelyek környékén rendszeresen tapasztalható könnyű, party- és nehézdrogok fogyasztása. Számomra a sorok közötti rész azt mondatja, hogy ti zéró toleranciával vagytok a drogok ellen. Tesztek is valamit ezért, tehát ha valaki minden törvényi és helyi tiltás ellenére drogot fogyaszt, akkor őt kikíséritek? Kiemelten figyeltek erre?

BÁ: Természetesen igen. Bejöhet ide bárki, fogyaszthat bármit, ami Magyarországon legálisan lehet fogyasztani 18 éven felül. Fogyasszon felelősséggel, úgy, ahogy mi is tesszük.

Tehát a részegek számára is zéró tolerancia…

MP: Aközött, hogy valaki iszik alkoholt, és hogy nagyon részeg, van különbség.

BÁ: Nagyon érdekes dolog, de nálunk nem nagyon fordul elő a részegség. Persze volt már arra precedens többször, hogy valaki többet ivott a kelleténél, de mindenekelőtt a hozzáállás a fontos… és tapasztalataink szerint azért a vendégek többsége nálunk mértékkel fogyaszt.

Szerintetek mennyire fontos ebben az esetben is az egyéni felelősség kérdése?

BÁ: Azért van itt egy olyan közeg – elnézést, hogy csak ilyen közhelyesen tudok fogalmazni – aki ebben mértéktartó tud lenni, hogy azok számára, akik nem erősek és fegyelmezettek annyira, egy jó példát tudjanak adni ebben. Korábban a bulikon sok önkéntes vett részt a szervezésben, ők a szervezés mellett egyfajta „host”-ként is közreműködtek, otthont adó, befogadó szereplőként voltak jelen ezeken a bulikon. Nekik ugyanis az volt a feladatuk, hogy akinek valamilyen problémája volt akár az alkohollal, akkor segítsen. Nem erkölcsrendészetként, csupán jelenlévő barátként.

MP: Ezt szerintem magával vonzza az atmoszféra is: ha az emberek 99 százaléka normális, akkor te is normálisan fogsz viselkedni, mert visz magával a közeg, visz magával a lendület. Egy másik helyen ez fordítva lehet: ha az emberek nyolcvan százaléka szétcsapja magát, akkor az visz magával – szerencsére nálunk pont az ellenkezője valósul meg. Fogyasztanak, de nem hányják össze a mosdót és nincs inzultus, ez tetszik a helyeknek is.

BÁ: A shoeshine-os bulik az utóbbi években „brandekké” váltak, tehát nyilván azok, akik ide lejönnek, már tudják, hogy ez miről szól: nem egy Hyper lesz a Complexben, hanem egy másfajta történet, ettől függetlenül jót lehet bulizni. Az is a célunk volt ezekkel a bulikkal, hogy a kereszténységről ne a gyerekesség, ne az ócska és ne a feminim jelzők jussanak az emberek eszébe.

MP: Ehhez még hozzátartozik, hogy a helyszínek tökre meglepődnek azon, hogy „ti keresztények vagytok, ti isztok alkoholt”? Vagy „lehet nálatok alkoholt kiszolgálni”? Vagy „van fogyasztás”? Évek alatt, a bulik végeztével pedig többször az szokott érdekes kérdés lenni, hogy „te, ez tök jó buli volt”.

Sokszor egyébként meg is lepődnek: „Jé, a kereszténység ilyen is lehet?”

Mennyire lehet igény ilyen bulikra, nem csak Budapesten és vonzáskörzetében? Gondolkodtatok már vidéki Heavens Gardenekben?

BÁ: Hozzám nagyon sok megkeresés érkezett, hogy legyenek vidéki bulik is. Ez jelenleg most erőforrás hiányában még csak igény. Természetesen nagyon jó lenne, de egyelőre nincsen rájuk kapacitásunk. A filmjeinknél nagy segítség, hogy mindig helyi szervezésben történik a vetítésük, szerintem egy ehhez hasonló franchise-rendszerben a bulik is működnének. Arra már volt példa évekkel ezelőtt, hogy kisebb fesztiválokra elvittük ezeket a bulikat is.

Az elején említettétek, hogy missziót teljesítetek a filmekkel és weboldallal. A bulival hasonló a helyzet, tehát egyfajta misszió ez számotokra?

MP: Abszolút. Már csak a visszajelzésekből is levonva, kijelenthető, hogy sokak szemében megváltozik a kereszténység megítélése. Nem csak egy templomba járó közeg ez, hanem igenis egy olyan közeg, ami – ha világiasan akarom kifejezni magam – képes olyan szolgáltatást nyújtania, amit a világ is elismer.

BÁ: Ha lesz valaki, aki emiatt értéket lát egy keresztény közösségben, akkor már megérte – azon túl, hogy mi tényleg szeretünk szórakozni.

***

És aki az interjú, valamint a korábbi buli beszámolja után kedvet kapott arra, hogy részt vegyen a Heaven's Gardenen, annak már nem kell sokat aludnia, ugyanis február 22-én újra emberként bulizhat a Trip hajón, estétől másnap hajnalig!