Ötvenkét alkotás versenyez a Bujtor István Filmfesztiválon

2019. augusztus 03. 10:38

Ötvenkét alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlét augusztus 17. és 20. között tartják Balatonszemesen.

2019. augusztus 03. 10:38

A tizedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán valamilyen titokkal, bűnüggyel, rejtéllyel, humorral és kacagással, az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni – olvasható a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kitértek arra, hogy a seregszemlét a Latinovits Emlékmű Alapítvány, az Aktor Produkció, a myspace produkció, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Latinovits Művelődési Ház, valamint a balatonszemesi önkormányzat szervezi és az elmúlt egy évben készült, vagy még be nem mutatott játékfilm, dokumentum- és ismeretterjesztő film, animációs, fikciós és kísérleti rövidfilm, továbbá versfilm kategóriában hirdette meg filmes alkotók és alkotóközösségek számára. A nyilvános vetítésre kerülő filmeket százhat alkotás közül választották ki.

A vetítések között rövid beszélgetésekre kerül sor a készítőkkel, a Janisch Attila, Kalász József, Kiss László, Wiegmann Alfréd rendezők, továbbá Pindroch Csaba és Verebes Linda színművészek alkotta zsűri pedig értékeli a beválogatott filmeket, majd dönt a kategóriák győzteseinek járó Bujtor István-díj odaítéléséről – tették hozzá.

Kiemelték: a fesztivál számos érdekességet tartogat az érdeklődőknek, például a balatonszemesi kikötőből induló Bujtor-hajók kirándulni viszik a családokat, a művelődési háznál kézműves vásárra, ugyanott és a szemesi sétányon Bujtor István kedvenc ételeinek kóstolójára várják a látogatókat.

Az Ötvös Csöpi-filmeket sorrendben lehet megnézni, vászonra kerül A Pogány Madonna, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Csak semmi pánik – jegyezték meg. Hozzáfűzték: Bujtor István emlékek előtt kiállítással is tisztelegnek, amelyen a közönség megtekintheti a Pogány Madonnát, az Ötvös Csöpi-filmek első darabjának szimbólumát.

A szervezők jelezték, hogy a fesztivál programját színházi előadások, koncertek, slam poetry-előadás, tűzshow és egyebek mellett tűzijáték is színesíti.

Az eseményről bővebb információk a Bujtor István Filmfesztivál Facebook-oldalán olvashatók.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. augusztus 06. 12:10
Számomra az intellektuális, a "szemüveges" Bujtor István, de még a Verne: Sándor Mátyásaként szereplő Bujtor is, többet jelentett, mint a Balaton körül izompacsirtaként ügyködő Ötvös Csöpi Bujtora. Ill. talán azt szerettem volna, ha Ő B.I. Örvös Csöpi MELLETT(?!) a régi, intellektuális szerepeiben is látható legyen. Olyanban, mint pl.: amint volt Simó Sándor: Szemüvegesek.c, filmjében.
Pelso j.
2019. augusztus 03. 16:33
Ha Füreden jártok, ott a szobra a kikötőnél. Sokan visznek oda virágot.
patópál
2019. augusztus 03. 15:40
Végtelenül sajnálom ezt az embert, vele a gyerekkorom egy darabja szállt sírba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!