„Az idei kiírás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. Zene és sport szorosan kapcsolódik egymáshoz, mindkettőnek erős közösségteremtő ereje van. Idén arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, milyen a városi sport zenéje” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a hétfői budapesti sajtótájékoztatón. A szervezők felkérését Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire fogadta el, ők valamennyien részt vettek a bejelentésen. A dalokat tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.
Mint elhangzott, a tavalyi első kiírásra több mint száz pályamű érkezett Budapest dalára, a közönségszavazáson több százezren vettek részt. Joós István, a CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatója, a zsűri elnöke kitért arra, hogy a tavalyi számok letöltési/lejátszási száma 145 ezer volt, a Budapest tematikájú dalok a rádiókban 7265 alkalommal hangzottak el, az elkészült klipek mintegy 1,7 milliós nézettséget hoztak. 2018-ban Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című száma kapta.