Megnyílt a Közel-Kelet első jelentős természettudományi múzeuma

2018. július 02. 12:48

A Noé bárkájára emlékeztető múzeum hétfőn nyílt meg Tel-Avivban.

2018. július 02. 12:48

A világ minden tájáról származó növény- és állatfajok 5,5 millió példányát mutatja be a hétfőn Tel-Avivban megnyílt Steinhardt Természettudományi Múzeum, hangsúlyozva a Szentföld és a Közel-Kelet sajátos élővilágát – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. 

A Tel-Avivban, az egyetemi negyedben felépített múzeum az evolúció elméletének hangsúlyozásával is szolgálja a tudományos ismeretterjesztést, noha az intézményben bemutatott tanok ellentmondásba kerülhetnek a szélsőségesen vallásosok vélekedésével a világ teremtéséről – írja a hírportál.

A Noé bárkájára emlékeztető, és negyvenmillió dollárba (több mint 11 milliárd forintba) került intézmény nagyrészt Michael Steinhardt amerikai zsidó milliárdosnak, Izrael egyik legnagyobb adományozójának a jóvoltából épülhetett meg. Steinhardt arról is ismert, hogy egzotikus állatokat tart Manhattan északi részén lévő birtokán.

A Közel-Kelet egyetlen jelentős természettudományi múzeumának célja a környezettudatosság növelése, a három szárazföld (Európa, Ázsia és Afrika) határán fekvő Izrael ökológiai sokszínűségének bemutatása, és a figyelem ráirányítása a modern fejlődés okozta pusztításra. 

Az ötemeletes épület majdnem 10 ezer négyzetméteres terében kilenc kiállítóhelyet alakítottak ki, és a színfalak mögött tizenkét kutatólaboratóriumot is berendeztek. A látogatók 76 vásznon hatvan filmet is megtekinthetnek.

Hatalmas föld alatti parkoló várja a kocsival érkezőket, majd a bejáratnál kitömött madarak fogadják a belépőket. Ezzel a fogadtatással a költözőmadarak Izraelben évente megfigyelhető, Európából Afrikába, majd vissza történő áthaladására emlékeztetnek, utalva a térség kontinensek közötti sajátos összekötő szerepére. 

Az épületben különlegességek is helyet kaptak, köztük az utolsó, 1916-ben megölt szíriai medve, s az 1911-ben lelőtt utolsó ázsiai gepárd. Kitömve került a múzeumba az utolsó izraeli krokodil is, pedig az egyik, a Karmel-hegy déli nyúlványánál a Földközi-tengerbe tartó folyót máig Krokodil-folyónak nevezik az egykor nagy tömegben ott élt állatokra emlékeztetve. Az ország területéről kihalt állatok a helyi élőhelyek pusztulására figyelmeztetik a vendégeket. 

Földrajzi fekvése okán Izraelnek rendkívül sokszínű az állat- és növényvilága, egymástól teljesen eltérő élővilágú tengereiben - a Földközi-tengerben, a Vörös-tengerben, a Holt-tengerben, illetve az olykor tengernek nevezett Galileai-tóban - gyökeresen más állatok és növények élnek. A sivatagban, az oázisokban, illetve a mediterrán éghajlaton is teljesen eltérő az állat- és növényvilág. Ezért például háromféle sün él néha egymás mellett az országban, gyakran a városok utcáin is, miközben Európában csak egy fajuk honos – hangsúlyozta a különleges adottságokat a The Times of Israel című angol nyelvű újságnak Tamar Dajan, a múzeum igazgatónője. 

A múzeumot 1961-ben kezdték el tervezni, s eleinte csak a régebbi gyűjtemények megőrzését tűzték ki célul. Az új, nagyszabású, a világ nagyvárosaiban található hasonló múzeumokkal versengő koncepció kidolgozása után is húsz évig tartottak a munkálatok, és ennek nemcsak pénzügy okai voltak, hanem az is, hogy az evolúció elmélete Izraelben sokak számára a zsidó tradícióba ütköző vallási kérdést jelent. 

Az ultraortodox hívők jelentős része elutasítja az élővilág fejlődésének, alakulásának elméletét, mert szigorúan, szó szerint értelmezik a Biblia teremtéstörténetét. Ezért Darwin 19. században megalkotott, és azóta uralkodóvá vált tudományos elméletét nem tanítják állami finanszírozású iskoláikban, amelyek az izraeli iskolák 23 százalékát teszik ki.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2018. július 02. 17:41
Ezek? Építenek is. Minden erővel a Terv ideológiai elfogadásáért. A gójnak fontos a csomagolás.
afterall33
2018. július 02. 14:04
Ha jól veszem ki, akkor egy elmélet (Darwin) illusztrálására épült egy múzeum. Akkor építhetnek még jó párat. Elméletekben u.i. nincs hiány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!