Ezekben a csak példának hozott esetekben azt látom, hogy tehetséges íróinknak remek ötletei vannak, és vérbeli zsánerszerzőként ezekre koncentrálva, a magyar vonatkozásokat bátran, de maximum díszletként használják, amivel egy kicsit közelebb hozzák a magyar olvasóhoz a történéseket. Nem céljuk ezeknek a műveknek, hogy a mindennapjainkról, a sajátosan hazai létezésről/szemléletről/élményről, ne adj’ Isten politikáról, társadalomról mondjanak valamit, legfeljebb nagyon metaforikusan, áttételesen. Ezzel nincs semmi probléma, hiszen remekül megírt sci-fik és fantasyk születnek, remek ötletekkel. Az Odakint sötétebb azonban valóban más élményt nyújt.
Hogy András fenti gondolatát egy kicsit továbbvigyem: lehet, hogy a sci-fi és a bármilyen alzsánerű fantasy valóban nem a legjobb elbeszélési mód vagy műfaj arra, hogy Magyarországról beszéljünk. Az alternatív történelem már egy erősebb versenyző lehet ilyen tekintetben, nehéz nem észrevenni például, hogy az Egyenlítői Magyar Afrika miről szól; és A szivarhajó utolsó útjával nekünk is voltak hasonló szándékaink. Jó példa még Lőrinczy Judit könyve, az Ingókövek is, ami mondjuk nem a magyar múltról, hanem Sztálingád ostromáról mesél a fantasztikum eszközeivel. És Veres Attila könyvével az is kiderült, hogy a weird irodalom is tökéletes terepe lehet ilyen kísérleteknek.
Az Odakint sötétebb fejezeteleji idézetei remek görbe tükröt mutatnak Magyarországnak, a politikának a társadalomnak, az egész közbeszédnek 1983-tól napjainkig. Eközben, ahogy a kritikában írtam is, a szöveg remekül kapja el a magyar vidék mindennapjait. De a szerzővel készült interjúnkból is bőven átjön, hogy tudatosan használta a hazai hátteret ahhoz, hogy a lehető legjobban átélhetővé tegye a borzongás élményét; illetve tudatosan, a magyar közeget átgondolva építette fel a cellofoidák megjelenésének történetét. A történet így implicit módon ugyan, de beszél az elmúlt évtizedeinkről, jelenlegi állapotainkról.
Végső soron ugyanaz a kérdés merül fel bennem a magyar fantasztikum, mint a hazai történelmi filmek kapcsán. Mindkettő remek eszköz lehetne ahhoz, hogy a képzelet eszközeit használva beszéljünk valóban fontos, egyértelműen minket érintő múltbéli és jelenbeli kérdésekről. Utóbbi esetben persze elvárás lenne a realista megközelítés, és főleg a jól eltalált témaválasztás jelenti a kérdést; a fantasztikus művek esetében azonban a spekulatív fikció teljes eszköztára a rendelkezésünkre állna, és még milliárdos költségvetéssel sem kell számolni, mint egy kosztümös film esetében.
*
Kövess minket Facebookon és Molyon, és olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről!