Zack Snyder visszalép, Joss Whedon fejezi be Az Igazság Ligáját

2017. május 23. 06:13

Családi tragédia miatt egy időre visszavonul Zack Snyder, így Joss Whedon végzi majd el Az Igazság Ligája utómunkálatait. Ez a vágáson és az egyéb munkákon kívül például még néhány pluszjelenet leforgatását is jelenti. Whedon így a Bosszúállók után a másik nagy képregényes univerzum legfőbb szuperhőscsapatának filmjét is rendezheti.

2017. május 23. 06:13

Családi tragédia miatt nem tudja vállalni Az Igazság Ligája utómunkálatait Zack Snyder rendező. Eddig titokban tartották, de márciusban öngyilkosságot követett el húsz éves lánya, Autumn. Snyder arról írt, hogy először azt gondolta: jó lesz beletemetkezni a munkába, de aztán kiderült, hogy a film befejezése túl sokat követel. Ezért ő, illetve a filmen producerként dolgozó felesége is visszalépett – írja a Hollywood Reporter.

Batman, Wonder Woman és a többiek történetét így nem ő, hanem Joss Whedon (képünkön) fogja befejezni. Az már korábban kiderült, hogy Whedon a Marvel-unvierzum sikeres felépítése után a DC-hez igazolt: ő fogja rendezni a Batgirl-filmet. Így viszont még érdekesebb a történet: bár csak az utómunkálatokba, tehát a vágásba és néhány plusz, általa írt jelent leforgatásának levezénylésébe kapcsolódik be, mégis igaz lesz, hogy Whedon mindkét nagy képregényes univerzum legfőbb szuperhőscsapatának nagy filmjén dolgozott rendezőként.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Az Igazság Ligája novemberben debütál, itt pedig elérhető az első előzetese.

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!