„Poole életet és utóéletet egyaránt ígér könyve címében – 296 oldalra ez kifejezetten vakmerőnek tűnik, tekintve, hogy Lovecraftnak csak az életét Joshi két vaskos kötetben foglalta össze az előbb nevezett művében. A jelen bejegyzésben ismertetett könyv három fejezetéből kettő foglalkozik Lovecraft életével, a fennmaradó egy pedig a továbbélését taglalja. Az életrajzi blokk tartalmilag egyértelműen legjellegzetesebb vonása az, hogy szerzőnk kimagasló hangsúlyt helyez a nők szerepére Lovecraft életében, méghozzá összességében vitathatatlanul pozitív végkicsengéssel. Ha a „Lovecraft és a nők” téma felmerül, azt hiszem, a rajongók túlnyomó többsége Sonia Greene-re asszociál, akit csak kevéssel lemaradva követ Lovecraft édesanyja, Sarah Susan Phillips. Ez a hangsúlyelosztás Poole könyvében is megvan.
Szembeszökő, hogy a szerző összességében pozitívnak értékelte Lovecraft anyjának és feleségének az életében játszott szerepét. Susan Phillips általában megkapja – közönségtől és kutatóktól egyaránt –, hogy elnyomó természete és a Lovecraft külsejére tett megjegyzései torzították az író személyiségét, hozzájárultak ahhoz, hogy túlzottan visszafogottá vált, és emiatt képtelen volt önállóan megállni a helyét az életben. Ezzel összefüggésben szokás megemlíteni azt a Joshitól származó, jól ismert értékelést, hogy Lovecraft számára az anyja halála egyszerre volt lesújtó trauma és felszabadulás. Poole ezzel szemben arra helyezi a hangsúlyt, hogy abban a társadalmi környezetben és élethelyzetben Susan kifejezetten elismerésre méltó módon támogatta egy szem gyermekét. Susan társadalmának terméke volt, egy viktoriánus neveltetésű asszony, ezért voltak „stiklijei”, amelyek egyszerűen annak az időszaknak a felfogásával és szocializációjával jártak. Helyzetét nem könnyítette férje 1893-as megőrülése és 1898-as halála, melyet egyes feltételezések szerint szifilisz okozott, márpedig ezt a betegséget az emberek többnyire a viktoriánus családeszménnyel nem kimondottan összeegyeztethető magatartással szedtek össze, és ez rányomta bélyegét a beteg hozzátartozóira is. Ezek mellett és ezek dacára Susan megadott minden szabadságot és támogatást a kis Howardnak, ami korlátozott anyagi lehetőségei között rendelkezésre állt. Poole kiemel olyan dolgokat, mint hogy Susan nem akadályozta Lovecraftot abban, hogy egy komplett kis laboratóriumot hozzon létre a padláson, nem egyszer otthonuk felgyújtását kockáztatva. És egyáltalán: szó nélkül megvásárolta neki a kis készletet. Hasonlóképp nem erőltette, hogy az ateista öntudatát megdöbbentően korán kibontakoztató kis Howard kihagyja a vasárnapi iskolát. Ezek a mikrokörnyezeti hatások meghatározó jelentőségűnek bizonyultak az író érett személyiségének, világnézetének, önazonosságának kifejlődésében. Ha Susan bigottabb, korlátoltabb lett volna, könnyen elképzelhető, hogy ma nem volna lehetőségünk ismerni azt a Lovecraftot, aki legelemibb horrorélményünket szolgáltatta.”