Ma száztizenöt éve, 1902. április negyedikén született Stanley G. Weinbaum, aki ugyan csak rövid ideig alkotott, de annál nagyobb hatással volt a sci-fire. A zsidó családból származó Weinbaum Kentuckyban született, majd Milwaukee-ban járt iskolába. Első írása egy romantikus regény volt, ami női álnéven jelent meg folytatásos formában.
Második publikált írásával aztán hatalmasat húzott: az A Martian Odyssey 1934-ben jelent meg a Wonder Stories című ponyvamagazinban, és rögtön hatalmas sikert aratott. A történet szerint az első marsi expedíció egyik tagja zuhan le a bázistól elég messze, majd megmenti egy marsi lény, Tweel életét, ezután pedig közös kalandokba keverednek a furcsa marsi tájon, furcsa marsi élőlényekkel. Isaac Asimov szerint a novellában Weinbaum úgy írt az idegen léynekről és tájakról, mint addig senki, Tweel pedig az egyik első olyan idegen lény volt, aki intelligens, viszont gondolkodása teljesen eltér az emberekétől.