Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Három nap alatt több mint tíz előadást nézhetnek meg az érdeklődők az RS9 Színházban, a független társulatoknak létrehozott fesztivál keretén belül április 28-tól 30-ig.
Az RS9 egy kicsi és független színház a VII. kerületben a Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatt. Egy hetven fős kamaraszínpadon és egy majdnem ugyanekkora teremben a Vallai Kertben az utca túloldalán lesznek láthatóak az előadások. A fesztivál célja egy olyan háromnapos színházi szemle létrehozása 2017. április 28-30. között, melynek keretében független társulatok mutatkozhatnak be, kaphatnak fellépési lehetőséget, illetve részesülhetnek díjazásban összesen egymillió forint értékben. Bárki jelentkezhetett társulattal, erre a fesztiválra résztvevőként és az RS9 színház vezetősége döntött róla, hogy bekerülhet-e a produkció a fesztiválra.
Három fős szakmai zsűri fogja eldönteni, hogy kinyeri meg a 2017-es RS9 OFF díjait és pluszban a nézők is szavazhatnak, hogy ki kapja meg a 100.000 forintos közönségdíjat. Három nap alatt tizenkét előadást fognak játszani a fesztivál keretén belül, ahol az első helyezett elviheti a félmillió forintos fődíjat. Az egységes jegyár kétezer forint előadásonként és az aznapi előadásra el nem fogyott jegyeket a maesteszinhaz.hu oldalán lehet 1250 forintért megvenni.
