Nem lesz többé Igazi Csíki Sör

2017. március 27. 19:56

Elhagyja az Igazi Csíki Sör nevéből az „Igazit” a Csíki Sör Manufaktúra a Heineken Romaniával történt megállapodást követően, és csak Csíki Sörként forgalmazzák italukat. Lénárd András szerint ez zavarhatta a Heinekent, mivel úgy tűnhetett, hogy az ő sörük nem igazi.

2017. március 27. 19:56

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán. Ebben közölték, hogy az elmúlt időszakban folytatott konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.

Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra vezetője a Maszol.ro-nak elmondta, a megegyezés részeként elhagyják az Igazi Csíki Sör nevéből az igazi jelzőt, és Csíki Sörként fogalmazzák a terméküket. „Úgy gondolom, hogy ez zavarhatta őket, mert arra engedett következtetni, hogy az ő sörük nem igazi, ha a mienk az” – magyarázta a vállalkozó. Lénárd András azt is elmondta, hogy a két cég közötti részletes megállapodást az elkövetkező 30 napban dolgozzák ki.

(MTI)

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik