„Mindeközben Lázárék mára odáig ragadtatták magukat, hogy törvényi úton próbálnak a legpitiánerebb módon revansot venni a Heinekenen, sőt a Transindex szerint az Igazi Csíki Sör mögött álló magánvállalkozásnak, egy Romániában működő cégnek akar a magyar kormány állami támogatást nyújtani. Másrészt belengették, hogy segítenek a hazai kézműves sörfőzdéknek, de attól tartok, hogy ez utóbbi kapcsán előbb-utóbb kiderül, hogy Ráhelke vagy Pénztáros Lőrinc éppen most vásárolt be sörfőzdéből.
Bárhogyan is alakul ez a történet, a jelenlegi ismereteim alapján büszke lennék arra, ha sok volna az olyan magyar startup, amelyik néhány év leforgása alatt olyan sikeressé tudna válni, mint a Csíki Sört gyártó erdélyi cég.