Történelmünk a tarokkon keresztül: Ablonczy vs Béndek

Visszatérő vendégei vagyunk a Párbeszéd Házában a jezsuitáknál tanyázó Eötvös Csoportnak és el kellett ismernünk, jó döntés volt előző alkalommal az olimpiáról értelmiségi vitát rendezniük.

Annál szkeptikusabbak voltunk viszont a szerdai nemzettudat-konferenciájukkal kapcsolatban: vajon hányszor rágják le még ezt a csontot a közéleti lövészárkokban a) a nacionalizmus ekézésével b) mélymagyar siralmakkal? 

Szerencsére Ablonczy Balázs történész gyorsan megnyugtatta a közönséget: ezúttal egy „pszichedelikus alkalomra kell számítani, amelyben a magyar tarokk elemei keverednek a sejtbiológiával”. És valóban, a mostanában Trianon körülményeit kutató történész elhagyta a nemzetkarakterológiai, eszmetörténeti kategóriákat, és helyette inkább nemzettudatra jellemző „markereket” sorolt fel; azokat, amelyek szerinte a nemzeti identitás legfontosabb alkotóelemei. 

„Itt van például a Magány” – húzta elő az első tarokk-kártyát. Ott lebeg felettünk a herderi jóslat a kis nemzetekről, az egyedüllét tudata pedig bizonyításra sarkall. Annyira, hogy még „egy angol nyelvű fikázódó videó mellett sem tudunk úgy elmenni, hogy jól oda ne kommenteljünk valamit a védelmünkben” – érvelt az MTA munkatársa a maga anekdotikus stílusában.

A közöny, mint a tolerancia zsíros-ázsiai módja

Pedig valójában „mi is olyanok akarunk lenni, mint ők”, loholunk a nyugati minta után, ez a történelmen átívelő Terv.

Eközben az Erő, a nagy politikai nemzet bűvöletében élünk, miközben „saját nemzetiségeinkhez asszimilációs szándékkal, sőt néha kirekesztően állunk”. A Délibábok, a magyar illúziók tára hatalmas erre vonatkozóan a nemzeti nagylét álmától a magyar etnikai tér elméletig – érvelt Ablonczy, aki új könyvében a turanizmus témáját járta körbe. 

„Traumatizált nemzet vagyunk” – folytatta egyre pesszimistább hangvétellel. A két legnagyobb Seb – a trianoni és a holokauszté – kizárólagos sokunk számára, mintha csak vagy az egyik, vagy a másik létezhetne egyedül.

A mások traumájával szemben így „a Közöny ural minket, amelyet tétlen szemlélésként vagy a tolerancia egy sajátos, »zsíros-ázsiai« módjaként is megélhetünk”.

A történelmet – különösen a 20. századot – Rablások sorozatának éljük meg, hiszen a háborúk, „a Horthy- és a Rákosi-korszak során alig volt olyan, akitől ne vettek volna el valamit”. A tarokk-kártyákkal illusztrált nemzetkritikát a Felkelés szimbólumával zárta Ablonczy Balázs: a függetlenségi retorikában erősek vagyunk és mindig is azok voltunk.

Béndek: A függetlenségünk emészti fel a modernizációt

És éppen ez okozta a nemzet szembefordulását a társadalommal – vette át a szót Béndek Péter politikai filozófus. Nálunk ugyanis „a nemzetet a függetlenségi nacionalizmus hozta létre, míg nyugaton ez sokkal inkább a protestantizmus és polgárosodási folyamatként írható le, amelynek célja nem a függetlenség, hanem a modernizáció” – tudtuk meg.

A folyamatos függetlenségi beszédmód az 1000 A Mi Hazánk szerzője szerint ellenségképeket kreált a nemzet számára: külső ellenfél volt korábban az antant, az orosz, most pedig az EU, belső ellenfeleinket a nemzetiségek, a kommün, a zsidóság jelentették, manapság pedig a civil társadalom. „Elég csak számba venni Orbán Viktor öt pontját a szuverenitásról, s láthatjuk, hogy a külső és belső ellenfeleink konkrétan pár napja is összeálltak ellenünk, a függetlenségünket tehát ma is meg kell védenünk” – következtetett ironikusan a Polgári Konzervatív Párt egykori elnöke.

És, ha már említettük korábbi posztját, ne menjünk el Béndek Péter ars politicája mellett sem. „Én nem vagyok nacionalista, hanem konzervatív vagyok, nem úgy, ahogy ebben az országban folyik a konzervativizmus. Liberális konzervatív vagyok. Ez pedig egészen más, mint a rendes konzervatív, aki nem tudja mi a különbség Lennon és Lenin között” – humorizált Béndek.  

Aztán feltette égető kérdését: „Miért szolgálja a nemzet a közrosszat? Hát mert a társadalmi kompetenciáink a modernizáció hiányában egyre gyengébbek” – válaszolta meg magának. A World Economic Forum is megmondta: intézményrendszerünk minősége a legrosszabb az EU-ban, márpedig, ha gyenge a kormányzás, nem lehet modernizálni – idézte a közgazdasági statisztikákat Béndek Péter, lévén maga is gazdasági tanácsadó. „Fel kellene adnunk saját kollektív identitásunkat, hogy a függetlenségi nemzettudatot modernizációsra cseréljük, ami önmagában is inkoherens elvárás” – zárta beszédét letargikusan.

Bolgár: Dzsémszbondiánus a magyar nemzettudat

A nemzettudat temetéséhez Bolgár Dániel történész is hozzátette a magáét. A szocialista kurzust kárhoztatva elmondta: Kádárék „elültették fejünkbe a dzsémszbondiánus világképet, amelyben a vasfüggöny két külön világot definiál”. Emiatt a magyar elutasít mindent, ami „keleti”, beleértve saját magát is, és mindenre vágyik, ami nyugati. És a szomorú hír az – zárta felszólalását az ifjú kutató – hogy „a legújabb kutatások igazolják: még a rendszerváltás után születettek fejében is  – tévesen – az van, hogy Prága keletebbre esik Bécstől”. Tehát a nemzettudatra annyira rányomta bélyegét a kommunizmus, hogy még az új generáció is keleti és nyugati blokkban gondolkodik – vonta le a következtetést Bolgár.

Kollégája, Ablonczy Balázs nem volt meggyőződve arról, hogy ez kádári egyediség lenne. „Ahogy mi is leegyszerűsítjük a Nyugatot, a francia médiában is úgy jelenik meg a Kelet-Európa, mint roma koldusok, bajuszos építőipari munkások és skinheadek hazája” – érvelt a Párizsi Magyar Intézetet évekig vezető történész. Aztán finoman odaszúrt egyet a modernizálást hiányoló Béndeknek is: „Nem véletlenül olyan sikeres a modernizáció-fogalom. Mindenki azt ért rajta ugyanis, amit akar.”

Ablonczy: Túl sokat emléktáblázunk

A hallgató kérdésekre válaszolva is egyértelműen Ablonczy vitte el a show-t. Elismerte, Hobsbawn-nak részben igaza van abban, hogy a történész az a nacionalizmus számára, mint a pakisztáni máktermesztő a heroinistának: ő szállítja a piacra az alapvető nyersanyagot. „De attól, hogy a nemzettudat részben történészi konstrukció, nem lett rosszabb vagy jobb ez a fogalom.” 

Arra a felvetésre pedig, hogy mennyire skizofrén dolog Tisza István szobrára tekinteni a Kossuthról elnevezett, Rákóczi szobrával megfejelt téren, leszögezte: alapvetően teljességgel szobor- és emléktábla-ellenes.

Márpedig a magyar társadalomban az emléktábla állítás egyfajta rítusnak számít, hiszen például a Corvin moziban 27 darab emléktáblát lehet összeszámolni, bár ettől még nem emlékeznek többen '56-ra. „A kutatások szerint Budapesten több az emléktábla, mint Párizsban és Londonban együttvéve!” – zárta szavait Ablonczy Balázs.

Az Eötvös József Csoport olyan közéleti személyiségekből áll, mint Sólyom László volt államfő, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök vagy Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere. A csoport célja, hogy rendszeres összejövetelekkel olyan intellektuális és értékelvű közösséget teremtsen, amelyben közéleti kérdések színvonalas és őszinte megvitatására kerülhet sor.