Ami engem kifejezetten szórakoztatott a regényben, az a játék különböző pályáinak leírása. Ahogy haladnak előre a játékosok, feltűnnek korszakonként az emberi történelem legnagyobb elméi, akik megpróbálják megoldani a háromtest-problémát, valami azonban mindig félremegy. Kifejezetten emlékezetes jelenet például, mikor egy kínai hadseregből raknak össze egy hatalmas „számítógépet”, hogy kiszámolják a napok pályáját.
Közben persze a való világban is szövődik az összeesküvés, vannak egész remek karakterek és érdekes motivációk, a kulturális forradalom időszakának leírása pedig felettébb izgalmas, további olvasgatásra ösztönöz a témában. Az egész történetet belengi egyébként egyfajta furcsa esetlenség és esetlegesség, mind magyarul, mind angolul – ebben nincs különbség a kettő között, és egyébként másban sem, amennyire beleolvasgattam, remek lett Pék Zoltán fordítása. Az esetlenség nem abból fakad, hogy Cixin Liu rossz író lenne, hanem leginkább abból, hogy egy, az európai/nyugati tradíciótól merőben eltérő történetmesélési hagyományból táplálkozik.
Máshol vannak a hangsúlyok, máshol vannak a nézőpontok, mást tart fontosnak az író, mint amire mi alapvetően gondolnánk vagy számítanánk. És ez pont azért jó, mert eltér azoktól a formuláktól, amelyekhez hozzá vagyunk szokva a főleg angolszász minták által dominált zsánerirodalomban. Elsőre persze kicsit furcsa, de könnyen belerázódik az olvasó, onnantól pedig simán csak szórakoztató néha észrevenni a jeleit.