124 éve mutatták be az első magyar filmet – ma van a magyar film napja

Április 30-án számos helyszín és intézmény egyetlen céllal vetít filmeket vagy éppen szervez előadásokat és beszélgetéseket. Ez pedig nem más, mint a magyar film napja.

Tárgyal Denis Villeneuve-vel a Dűne-reboot rendezéséről a regény jogait felvásárló Legendary – írja a Variety. A rendezőt, aki korábban azt nyilatkozna, hogy szívesen rendezné meg a Dűnét, most csak az első filmhez próbálják megnyerni, mivel többet terveznek, és persze sorozatban is gondolkoznak.
Az idei filmek közül az egyik legnagyobb sikernek számító Érkezést és a jövő évi Szárnyas fejvadász-folytatását is rendező Denis Villeneuve alig pár hónapja beszélt arról, hogy szívesen gyártana filmet Herbert Frank klasszikusából, a Dűnéből. Így váljon valóra minden álom: a Variety cikke szerint a rendező már tárgyal a regény jogait felvásárló Legendaryvel a dologról.
A Dűnéből ugye több elkészült, de nem kedvelt, illetve el sem készült feldolgozás készült már. Az igazán szórakoztató az, hogy ennek ellenére mindegyik projekt elért valamiféle kultstátuszt, hiszen Lynch filmjének ugyanúgy vannak hívei, mint Jodorowsky el sem készült gigaprodukciójának. A Legendary a kor szellemének megfelelően most nem egy filmre tervez, és a filmek mellé sorozaton is gondolkoznak. Anyag van hozzá bőven.