Autonóm csónakrajok az amerikai haditengerészetben

2016. december 20. 08:30

Ember nélküli autonóm csónakokból álló rajt fejleszt a U.S. Navy. A botok járőröznek, észreveszik az ismeretlen vízi járműveket, megállapítják róluk, hogy ártalmatlanok vagy kártékonyak.

2016. december 20. 08:30

Az amerikai haditengerészet kutatási hivatala (ONR) szoftver-, radar- és szenzortechnológia segítségével alakított ki felfújható kemény és más kicsi autonóm csónakokból álló rajt. Önálló csoportként járőröznek, az emberi beavatkozás pedig mindössze abból áll, hogy az operátor távolról felügyeli őket.

„A korábbi munkák értékes hajók autonóm védelmére összpontosítottak, most viszont a kikötőre fókuszáltunk” – nyilatkozta Luis Molina, az ONR katonai parancsnokhelyettese.

A cirkalmas nevű Vezérlő Architektúra Robotikus Ágensirányításra és Érzékelésre technológia olcsó komponensekből áll, ráadásul elég sokoldalú ahhoz, hogy a tengerészeket és tengerészgyalogosokat különféle küldetések kivitelezésében is támogassa.

Egy idei bemutatón az ember nélküli csónakoknak nyílt vízen, nagyobb területen kellett járőrözniük. Amikor ismeretlen hajó tűnt fel a rájuk bízott területen, a rajbotok közösen eldöntötték, melyik csónaknak kell megközelítenie, és megállapítani, hogy ártalmatlan vagy kártékony, majd kommunikálnia a raj többi tagjával, és esetleges támogatást kérni.

„A technológiával az ember nélküli U.S. Navy csónakok felül tudnak kerekedni az ellenségen” – összegez Molina.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2016. december 22. 22:42
Az embereknek lassan nem is lesz már más dolguk, mint az utcán rappelni, meg a sikátorok sötét sarkaiban belőni magukat...
Dénia
2016. december 22. 08:44
Gépek fogják megállapítani emberekről, hogy ártatlanok, vagy kártékonyak?
rojtos
2016. december 21. 03:28
"a rajbotok közösen eldöntötték, melyik csónaknak kell megközelítenie, és megállapítani, hogy ártalmatlan vagy kártékony" Ja, és akár egy migránst felismerő szoftvert is beépíthetnének, ahol csak a kártékony működne.
térdfigyelő kamera
2016. december 20. 22:35
Úgy látszik a tecnológiát meg kell fosztani minden orosz vonatkozásától. Így lett a robotból bot? Van persze olyan is, amikor a "nyűtt vonóbul" lesz bot. Hogy a "rajbot" mi a frász lehet? Csak nem a botok királya?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!