Megbarátkoztam a józan koncertre járással: Száraz November, 19. nap

Szombaton egész délután rituálisan kávéztam. Közben eszembe jutott az a barátom, aki a Száraz Novemberemre annyival reagált: „Jaja, én ilyet januárban szoktam és kávéval.” Beleborzongtam még a gondolatba is. A hónap elején azt hittem, hogy ha valamire jobban rá vagyok csavarodva az alkoholnál (bár azóta kiderült, hogy arról egész könnyen le lehet jönni), az a koffein. Mondjuk október 31-én még én sem sejtettem, hogy száraz novemberezni fogok, így az sem kizárt, hogy szilveszter este hirtelen felindulásból megfogadok majd egy koffeinmentes januárt...

Egyelőre viszont a hiányzó söröket is plusz kávékkal pótolom, így estére a koffeintől felspannolva kedvem támadt kimozdulni. Első utam az alkoholmentes erdingeres expat-kocsmába vezetett, ahol nem csak, hogy bukott száraz novemberezőkkel találkoztam, hanem a pár napja még rajtam röhögő pultosok is biztosítottak a támogatásukról. Majdnem elérzékenyültem ettől a kedvességtől, és megígértem, hogy december elsején feltétlenül náluk fogok berúgni.

Aztán valami koncert után néztem, nem akartam ugyanis belenyugodni szerdai élményembe, miszerint józanul a koncertre járás nem az igazi. És milyen jól tettem! A probléma nyitja csak annyi ugyanis, hogy jó koncertekre kell menni. És itt nem feltétlenül szuperigényes komolyzenei vagy jazz-nyünnyögésre gondolok. Meglepetésemre ugyanis a józanság egy idő után annyira részegít, hogy kólázva is nagyon jót röhögtem és remekül elszórakoztam örökzöld és/vagy épp aktuális slágerek etnorappelős áthangszerelésén is. Ilyeneken például.