Itt az első részlet az új Rolling Stones-lemezről!

Hadd higgyem már el, mert valószínűleg tényleg az az igazság, hogy Jagger Miskáék egy ideje már nem a pénz miatt csinálják azt, amit. Bizonyítéka örömjátékuknak a nyűhetetlen formájuk, na meg a muzsikájuk, amit produkálnak. Ha kell élőben koncerten, ha igény van rá lemezen. Virulnak az öregek. És hogy hazafelé is osszak egy kis észt, a mi portánkon is söprögessek: bizony, erősen hiszem, hogy a magyar pop-rock szakma "nagy öregjeinek", a sokadik búcsúlemezük gázsiját zsebre vágó masztodonoknak, a kufártévéken idétlenkedő hajdani sztároknak akad tanulni valójuk a Kövektől. Úgy szakmailag, mint emberileg. De hát ez csak amolyan kesernyés, fanyar megjegyzés volt. Ne vegye magára akit nem illet. Viszont az új Rolling Stones albumnak örülök. Montenegróban láttam őket, pár évvel ezelőtt a budvai strandon koncerteztek. Még az olasz partokról is százszámra érkeztek jachtok, gliserek, amiken az öböl vizén potyán lehetett nézni a showt.

Látom, zenekedvelő, értő emberhez van szerencsém, jó napot kívánok! A bejegyzése első bekezdésével maradéktalanul egyet értek. 80 évesen tényleg fölösleges szaltózni, ropni a táncot. A székely táncházban is külön mese a legényes verbunk, külön az öreges lassú. Azt viszont nehéz elvitatni Jaggeréktől, hogy fél évszázad alatt leraktak valamit az asztalra, volt és még most is akad bennük spiritusz. A kommentjének további része, a megállapításai helytállóak. Clapton valóban egy ripacs, és a többi nagyságról alkotott sommás véleménye is tűpontos. Hazabeszélve, ha már blues. Habár a magyar blues nem a HBB munkásságával kezdődött, hisz előttük egy pár feledett nagy név már a hetvenes évek szomorúan feszesre húzott zenei világában is megvillantotta a néger gyökérzene adta lehetőségeket (Baksa Soós pl.), az kétségbevonhatatlan tény, hogy Földes, Póka meg a többiek helyezték be a magyar köztudatba, emelték az akkor engedett többi stílus mellé. 1985-ben vettem meg a szabadkai NORK áruház zenei osztályán a Vadászat dupla kazettájukat. Egyszerre három párat is elvittem. Akkoriban nekünk, jugoszláviai szinten filléreknek tűnt az ára, gimnazista srácként zsebpénzből kifizettem. Igaz, azon a hétvégén nem kellett diszkóbelépőt fizetnem, ha jól emlékszem buliba mentünk Ludasra, egy parasztházba. (Kicsit elkalandoztam, ejnye. Elhülyíti az embert a nosztalgia.) Szóval a kazetták. Tudtam mit veszek, mert előtte az egyetemista szobatársam – Géza – már beszerezte a Vadászat dupla lemezt. Zenebuzik lévén párszor meghallgattuk közösen. Csettintgettünk, szentségeltünk: ez igen! A kazettákat azóta is őrzöm. (A másik két példányt elajándékoztam, persze.) HBB viszont azóta nem hallgatok. Ott megállt a tudomány. Szerintem az volt a csúcs. Igen, tudni kell abbahagyni.

Amióta a nejem mellett hajtom a legyeket (most számolgatom, a pávatánc+házasság= összesen 25 éve, atyaúristen!) gyakorlatilag minden évben ugyanoda járunk nyaralni. Crna Gorába, a Kotori-öbölben van a kedves anyósomék nyaralója, Herceg Novitól nem messze. Úgy vélem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy abban a kis halászfaluban pertuban vagyok jó hosszú ideje mindenkivel, lévén vagy 600-an lakják. Jóformán második otthonomként tekintek az öbölre, s bár a poros síkon bácskai magyar valék, az ottaniak teljesen befogadtak. Hogy miért, és mennyire azt most nem taglalnám, ne érjen a nagyképűség vádja. Szemléltetés képen legyen elég annyi: a falu bármelyik bárjában, tengerparti pizzázójában, kerthelységében vagy klubjában (van dögivel, nyáron ezerszám jönnek a turisták) bármikor ehetek-ihatok kedvemre, fizetnem nem kell, nem zavarásznak a cechhel. Fölíratik, oszt' majd lerendeztetik. Akkor-amikor. Sosem csinálunk problémát ilyesmiből. Gyorsan teszem hozzá: vissza sem élünk vele. Egyszer lehet elgurítani a becsületet. Szóval ezzel a montenegrói kompániával, tucatnyi cimborával mentünk el a koncertre, négy kocsival és csak a sofőrök maradtak józanok. Kozna staza (kozná sztázá): így hívják az olyan baromira riasztó hegyi ösvényeket, amin leereszkedtünk a koncert miatt. Találó a név: kecske járat. Hát: a kőszáliaknak vélhetően nem okoz gondot az efféle kaptatókon csámborogni, de tizenkét (nem dühös hanem) részeg embernek módfelett izgalmas volt támolyogva visszakecmeregni. Azért, van az a pénz, amiért ennyi év után is újráznám az egész történetet. :)

Engem aztán nem érdekel kit hányszor iktattak be valami nóbelcsontba - amúgy is ha valakinek nem (úgy) tetszik mint neked, attól az az értékítélet még van, fül által alkotott, tehát létező, hús vér ember alkotja: én Amúgy ezt az Eric Claptonos vitát sokszor lejátszottuk már barátaimmal, mit mondjak fify-fifty alakult ki, ebből is látszik hogy van mögöttem minimum 100 ember. Amúgy az a listád (a listák mindig hülyék, mert baromi szubjektívek)szar, mert nem látok rajta Alvin Lee-t, Pat Methenyt, Neil Youngot és Steve Winwoodot. Az lehet, hogy pl. utóbbi kettő nem virtuóz, de olyan lélekkel teli gyünyörű gitárszólokat a te listaembereid nem bírnak csinálni mint ők.Egy 40 perces Clapton szólón már az első percben elalszok, Neil Young fajtából csúcsra járatódok. Azt mondod a zenéhez nem értek. Milyen zenére gondolsz? Ipari zenére? A Cream is azért oszlott fel (valószínűleg) mert Clapton már csak lélektelenül össze vissza tekert unalmasan és a Blind Faith-el kapcsolatban is bevallotta, hogy ott Winwood volt a fő szám, nélküle nem lett volna Blind Faith Clapton egy műanyag zene. Nincs benne lélek. Az, hogy a világ legnagyobb zenészeivel játszott együtt, csak bizonyítéka annak, hogy ő is érezte, kell mellé valaki akiben van valami igazi zene is. Uff.