J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

„A történet egy szappanopera. Ha fogjuk a cselekményt, átrakjuk egy másik, hasonló világba, másik karakterekkel, akkor sem működött volna. Egy mondat erejéig sem volt izgalmas, a főgonoszt meg egy olyan csavarral rakták be, ami abszolút hülyeség. Amikor kiderült, én már csak a fejem fogtam, mert nem tudtam elhinni, hogy tényleg ezt olvasom.

Ez a könyv egy fanservice. Alapvetően ezzel nem is lenne baj, ha nem akarnának minden párosítást belerakni, amiről valaha fanfic íródott (jó, oké, a Ron/Voldi párosítás, amit letagadok, hogy írtam még évezredekkel ezelőtt poénból nincs benne, de majdnem minden igen). Az elején még bájos, hogy lehet shippelni Scorpiust meg Albust, akik egyébként teljes mértékben csak barátok, de ennek ellenére az volt a legjobb a könyvben, hogy vártam, mikor jönnek össze, viszont amikor a sokadik szeretett karakteredet hozzák be, és rontják el teljesen, kezdesz aggódni. Arról nem is beszélve, hogy amíg a fanfictionökben azért működhetnek az alapvetően fura párosok (pl. Hermione/Piton), mert úgy van megírva, egy ilyen a kánonban nem fog működni, akkor sem, ha párhuzamos dimenzióba utaznak.

Azt meg már csak teljesen mellékesen említem meg, hogy a két főszereplő (Scorpius és Albus) gyanúsan sokat tudnak Harryről. Mármint Harry Albus apja, úgyhogy gondolom mesélt sztorikat, de ez még nem magyarázza meg, Scorpius honnan tud arról, hogy Piton szerelmes volt Lilybe. Harry írt egy memoárt, ami a hét könyvnek felel meg, esetleg esti mesének leírta milyen remek érzés volt, amikor Voldemort újra testet öltött?

Néha meg ellentmond a saját szabályainak. Olyan dolgokat csinálnak, ami elvileg nem lehetséges. Ki lehet magyarázni, és próbálják is, de akkor is az egész egy nagy baromság marad. Például: Sziszegést hallanak, persze mindenki egyből tudja, hogy ez párszaszó volt. Harry közli, hogy nem tud párszaszóul, amióta Voldemort meghalt, majd lefordítja az elhangzott sziszegést, és válaszol is rá.”