A szimuláció valóságai

„De mi is tulajdonképpen a valóság?” – tesszük fel egyre gyakrabban a kérdést a mindenható média által mindinkább meghatározott, érzékszerveinket folyamatos ingerekkel bombázó, tudatunkat multi-tasking módra átkapcsoló világunkban.

Hiába próbáljuk megválaszolni, csak újabb kérdések merülnek fel.

A valóság sokarcú, ezer és egy olvasata van, széttöredezett és ellentmondásos, virtualizálódott és kiterjedt, virtuális és kiterjesztett változata pedig összekeveredett egy harmadikban, hiperrealizálódott, elveszett, nincs többé, még sokáig folytathatnánk.

De ha ennyire megfoghatatlan, akkor mely rétegei, mikrorétegei vonatkoznak leginkább ránk?

Ezt a valóságnak nevezett posztmodern utáni zűrzavart próbálta áttekinteni a Kitchen Budapest (KIBU) és a PLACCC unikális és hiánypótló közös kezdeményezése, az egyhetes Reality Research Fesztivál.

Szimulakrumok – bólogathatnánk bölcsen, ám már nem az egy-másfél évtizede, a virtuálisvalóság-technológiák első nagy (és sikertelen) hulláma körüli, közvetlen utáni még logikusnak tűnő válasz a kulcs. Baudrillard szimulakrum-elmélete, posztmodernizmus a feje tetejére állt, és mind többen rebesgetik tudományos berkekben, sőt, amerikai bankok hivatalosan is vizsgálják: valóságunk egyes elemei, ezen elemek rendszere helyett már maguk az alapok is szimuláció termékei, mert a Homo sapiens az emberi lét kezdetei óta egy óriási szimulációban él, mint a Mátrixban.

E szimuláció jobb megértéséhez gyártanánk posztmodern és cyberpunk utáni, transzhumán technológiáinkat: virtuális valóságot, robotokat, mesterséges intelligenciát? Talán nem véletlen, hogy ennek a szimulációnak VR, kiterjesztett és kevert valóság, azok a valóságok a mércéi, amelyek lassanként – sokak szerint már most – valósabbak a fizikainál?

Ezt a szimulációt próbálták valóságként értelmezni a Reality Research Fesztivál kiállítói, előadói, elméletgyártói. Ennek az értelmezésnek adta szűk keresztmetszetét a Jászai Mari téri art-tech és makerbázist Neuro Gym, ahol főként magyar alkotók kevert közegei, mangákat és animéket idéző képfolyamai, labirintusban keresgélő robotjai sugallták erőteljesen: egyrészt tudomány, technológia és művészet, másrészt tény és fikció végérvényesen egymásba gabalyodott, az internet 3D-s metaverzummá válásával minden, még az ember és az intelligens szoftverágens (bot) közötti határ is elmosódik.

Az interaktív immerzióban már a virtuális robotok is valódibbak a valódiknál.