Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban. A következő hetekben jelentkezünk a válaszokkal. Ez a beköszönő.
Több mint egy éve izzítottuk be a Mandiner.sci-fi rakétáit, ha szabad élnem ezzel a rossz szóviccel. A célunk az volt, hogy egy olyan hírportált hozzunk létre, ahol professzionálisan, naprakészen, nem csupán hobbiból foglalkozunk a hazai és a külföldi fantasztikus irodalmi élet legfontosabb történéseivel – kiegészítve ezt a több ponton is kapcsolódó képregényes, filmes és tévés hírekkel. Arról, hogy ezt a célt sikerült-e elérnünk, már megkérdeztük olvasóinkat, ahogy arról is érdeklődtünk, hogy mi változhatna az oldalon.
Izgalmas évet zártunk az indulástól számítva: írtunk a friss fantasy-, sci-fi- és horrorcímekről, beszámoltunk a temérdek futó és induló tévésorozat egy részéről, a mozikban debütáló zsánerfilmekről, jártunk a bécsi Comic Conon és a hazai HungaroConon, emellett csináltunk egy sor interjút magyar szerzőkkel. Igyekeztük lekövetni a Hugo-díj körüli külföldi vitákat, de arról sem hallgattunk, mikor a vita tárgya az volt, hogy érdemes-e még itthon klasszikus műveket kiadni. A legnagyobb vitát pedig talán az hozta, amikor több cikkben feltártuk, hogy a magyar fantasztikum zászlóshajójának tartott Galaktika rendszerszerűen és módszeresen lopta el külföldi szerzők novelláit.
A diskurzus a fejlődés eszköze
Ez utóbbi ügy érdekes módon nem a hazai SFF-életben, hanem külföldön kavarta fel az állóvizet, és ösztönözte változtatásra annak szereplőit. Az amerikai sci-fi- és fantasy-írók szövetsége, az SFWA ügyről szóló közleménye után a szervezet elnöke, Cat Rambo arról írt posztot, hogy a Galaktika-ügy fényében át kell gondolniuk néhány dolgot a működésükkel kapcsolatban. Például hogy kiterjeszthetnék az SFWA-t Amerika határain túlra, vagy valahogy összehozhatnák a szerzőket fordítóikkal, hogy ezzel is segítsék elkerülni a hasonló szituációkat. Vagy lesz változás, vagy nem, de az ügyről vita van, ami akár pozitív változáshoz is vezethet.
A magyar fantasztikumban folyton arról hallunk, hogy egymás mellett elbeszélő szekértáborok vannak, hogy régi sérelmek, sértődések és viták szabdalják azt az egyébként is szűk kört, akik keretet, formát és működő intézményrendszert (magazinokat, kiadókat, díjakat, találkozókat, szervezeteket) adnak, vagy adhatnának a közegnek. Vitát generálni: talán ez az, amiről úgy gondoljuk a Mandinernél, hogy a legfontosabb dolog – nem csak a fantasztikum világában, hanem mindenhol. Vita nélkül sosem volt mozgás, fejlődés; vita nélkül egy helyben áll a történelem. Kevés ilyen cikket tudunk említeni a közegből, talán ilyen volt Kánai András cikke a képzeletbeli magyar fantasztikus íróhoz, vagy éppen a Zsoldos Péter-díjról szóló jelentés.
Ezért írtunk egy kérdéssort
Ezt szem előtt tartva első születésnapunk alkalmából írtunk egy kérdéssort, amit aztán kiküldtünk mindenkinek, aki csak eszünkbe jutott: íróknak, bloggereknek, blogoknak, portáloknak, fanzinoknak, kiadóknak, rajongóknak és olvasóknak. Olyanoknak, akik a nyolcvanas-kilencvenes évek óta követik a magyar zsánerirodalmat, és olyanoknak, akik csak tíz-húsz éve, vagy mostanság kezdtek foglalkozni vele. A fő kérdés: hogy áll a magyar fantasztikus irodalom ma, 2016-ban?
A legtöbb helyről kaptunk választ a kérdéseinkre, néhány helyről azonban nem. Ezt csak azért fontos kifejtenünk, mert így teljes a kép. A többszörös Zsoldos-díjas Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) például azt írta, hogy tavaly volt épp harminc éve, hogy először beesett egy sci-fi klubba, idén harminc, hogy elment az első országos rendezvényre, és jövőre harminc, hogy egy fanzinban elsőként megjelent írása. Így – talán érthető módon – belefáradt az elemezgetésbe.
Fonyódi Tibort (Harrison Fawcett) is kerestük, talán egy már nem élő email-címen, mivel választ nem kaptunk – reméljük, így elér majd hozzá a dolog. Továbbra is kíváncsiak vagyunk a válaszaira, bár az SFmagnak sok olyan témáról beszélt, amelyeket kérdéssorunk is érint. Nem kívánt részt venni a sorozatban a Galaktika szerkesztősége; ezen kívül nem kaptunk választ az Avana Egyesülettől és a Delta Visiontől – tőlük továbbra is szívesen fogadjuk a válaszokat, ha mégis eljut hozzájuk a sorozat híre.
A fent jelzetteken kívül azonban sok-sok válaszlevél érkezett sok helyről, amit a következő hetekben sorban közölni fogunk. A cikksorozat „A magyar fantasztikum helyzete”-címke alatt lesz elérhető a rendszerben, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Frissítés
Csodálatos dolog az internet, Fonyódi Tibort sikerült is elérnünk. És ami még jobb hír: fog is írni nekünk!
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
A BLM beleépült a francia kultúrába, az egykor hangosan ünnepelt filmrendező pedig inkább ennek tesz eleget, mikor a sokadik apokalipszissel rémiszti meg a filmnézőket.
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Megszólalt az ügyben a magyar külügy is, alapos és gyors vizsgálatot követelnek Karim Khan ügyében.
Justin Trudeau bőkezűsége légvédelmi rendszerek képében jelenik meg.
