Te is átaludtad a fizikaórákat? Segítünk!

Ha annyi pénzem lenne, ahányszor egy bölcsész büszke volt rá, hogy nem ért a matematikához; vagy ahányszor egy reáltagozatos megkérdőjelezte a filozófia értelmét úgy általában, valószínűleg gazdag lennék. Gimnazista koromban nálunk reál-, matek- és humán osztályok voltak, az ennek megfelelő kiemelt óraszámokkal, és hát ebben az útkereső korban mindenki szereti magát meghatározni valamivel, vagy valamivel szemben. A matek gyűlölete talán a legáltalánosabb, de reálos érdeklődésű fiatalok számára nyilván az irodalom tűnik felesleges időtöltésnek. Pedig.

Nyilván nem én vagyok az egyetlen „bölcsész”, aki aztán élete egy későbbi szakaszában döbben rá arra, hogy – bár ez a középiskolai órákon nem derült ki – a reáltudományok nem hogy érdekesek, de kifejezetten fontosak. Főleg akkor, ha az ember science fictiont olvas, ahol gyakran fut bele matematikai/fizikai/biológiai spekulációkba, és hirtelen azt sem tudja, hogy mit kezdjen ezekkel a fogalmakkal. Most már nincs visszaút az iskolapadba, hogy elsajátítsuk az alapokat. És nem egy reálos érdeklődésű kollégát ismerek, aki a filozófia tanulmányozását sokáig romkocsmában merengő hippiskedésnek látva döbben rá arra, hogy ez a tudományág bizony nem csak a világ alkoholmámoros hajnali megfejtését takarhatja, hanem alapvető és súlyos befolyással van az ő szeretett tudományágára is.

Szóval ez alakalommal szeretnénk felszólalni a szakbarbárság ellen, és ezzel együtt útmutatót adni a reáltudományokhoz a science fiction néha ijesztő tájain kóborlóknak, akiknek hozzám hasonlóan sokkal jobb dolguk volt, minthogy figyeljenek a természettudományos órákon. A Moly népét kérdeztük arról, mit érdemes a kezünkbe venni, ha (viszonylag) könnyedén meg akarjuk érteni a tudományos világ különböző szakágainak mai állását.

Játékok a végtelenekkel

Kezdjük talán a matematikával, mivel legalább annyira alapvető minden más tudományág szempontjából, mint az imént említett filozófia. Egy hozzászóló kedvesen Obádovics Gyula klasszikus Matematika című tankönyvéhez irányított minket, de van egy olyan érzésünk, hogy nem a nyolcszász oldalas terjedelem fogja meghozni az ódzkodók kedvét a számokhoz. Sokkal inkább kedvcsinálónak tűnik Péter Rózsa Játék ​a végtelennel című kötete, amit kifejezetten „nem matematikus érdeklődésű intellektuális embereknek” szánt.

A sci-fik nagy részénél talán leginkább releváns tudományág a fizika. Laikusként, alapozásnak talán érdemes menni egy kört A ​fizika kultúrtörténete c. munkával Simonyi Károlytól, illetve a szintén történelmi szemléletű A ​fizika világképe című művel John D. Barrow-tól. Aztán jöhet is a Hét ​rövid fizikalecke Carlo Rovellitől, ami tényleg egészen rövid: relativitáselmélet, kvantumfizika, fekete lyukak, az univerzum szerkezete csupán száz oldalon.

Ez az első olyan találat a Big Bang keresőszóra, ami nem egy fiúbandát mutat

És ha már relativitáselmélet: azt mindenki tudja, hogy E=mc², de vajon miről is szól pontosan a huszadik század meghatározó elmélete? Valaki egyenesen a forráshoz irányít minket, és azt mondja, olvassuk el egyenesen a kiötlő Albert Einstein könyvét a témában. Aki azonban további magyarázatra vágyik, nyugodtan fordulhat Thomas Bührke E=mc² című könyvéhez. Angol nyelven érhető el, de szintén ehhez a témához nyúlt Kip Thorne Black ​Holes and Time Warps-ben, amit a fülszöveg egyébként Stephen Hawking szintén megemlítendő Az idő rövid története című munkájához hasonlít, kiemelve, hogy Thorne egy fokkal lassabb tempóban, kétszer annyi oldalon esik neki az univerzumnak.

A legtöbb ajánlást egyértelműen az Akkord kiadó Talentum Tudományos Könyvtár-sorozata kapta a hozzászólóktól, úgy egy-egy könyv esetében, mint általában, sorozatként. Michio Kaku A ​lehetetlen fizikájában azt vizsgálta, hogy mennyire válhatnak elérhetővé a spekulatív művek technológiái a következő évtizedekben vagy évezredekben. Külön ajánlást kapott Lee Smolin két könyve, a húrelmélettel foglalkozó Mi ​a gubanc a fizikával? és a beszédes című Az ​idő újjászületése. Szintén a húrelméletről szól Brian Green Az ​elegáns univerzumban, A ​kozmosz szövedékében pedig a tér és idő mibenlétét vizsgálja.

Az időutazással foglalkozott Paul Davies Hogyan ​építsünk időgépet? című könyvében, amiből kiderül: a jövő meglátogatásához semmi egyébre nincs szükségünk, mint egy kis segítségre a gravitációtól, és egy űrhajóra, amely közel fénysebességgel képes haladni. Martin Rees pedig azt bizonyította könyvében, hogy miként határozza meg csupán hat, a Nagy Bummba vésett szám a fizikai világegyetemet. és ha visszajövünk egy kicsit az űrből, akkor Chris Hadfield asztronauta elmondja nekünk, hogy mit tanult űrrepülései alatt az Egy ​űrhajós tanácsai földlakóknak című memoárjában. A könnyed oldalról ajánljuk még Randall Munroe Mi ​lenne, ha? című könyvét, amelyben a szerző komoly, tudományos megalapozottságú válaszok abszurd hipotetikus kérdésekre

A fajok eredete, kémiai mítoszok és az orvoslás jövője

Ami a fizikának Einstein, az a biológiának Charles Darwin, csak egy évszázaddal korábban. Az evolúcióval kapcsolatban a roboraptoros Pintér Máté kollégám tanácsa szerint egyértelműen érdemes visszanyúlni az ősforráshoz, és elolvasni A fajok eredetét. A témában manapság megkerülhetetlen a harcos ateizmusáról is ismert Richard Dawkins munkássága, de ott van Jared Diamond A ​harmadik csimpánz felemelkedése és bukása című munkája is. De az evolúciót, illetve ezen belül az örökletes információ tárolását vizsgálta Szathmáry Eörs és John Maynard Smith A ​földi élet regénye című műben.

„Őrült tudós”

Szintén biológiai témában Sepsi László, a Pinky szerzője ajánlotta figyelmünkbe Jeffrey Lockwood The ​Infested Mind című könyvét, ami azt vizsgálja, hogy miért is félünk pontosan a rovaroktól. Kevés nevezőnk érkezett a kémia területéről, de érdekes olvasmánynak tűnik a négy szerző által jegyzett Száz ​kémiai mítosz. A holisztikus szemléletet erősíti a Majdnem ​minden rövid története Bill Brysontól, amely elsősorban nem is arról szól, hogy mi az, amit tudunk, hanem, hogy honnan szereztük tudásunkat a kémia, a részecskefizika és a geológia terén.

Mindenképpen ide kívánkozik még az ökológiai témájú Néma tavasz Rachel Carsontól, aki „elsőként kiáltotta világgá, majd könyvében példák sorával bizonyította, hogy a növényvédő szerek esztelen használata visszafordíthatatlan pusztítást okoz a növény- és állatvilágban”. És meg kell említenünk még Meskó Bertalan eredetileg angolul megjelent könyvét is, Az ​orvoslás jövőjét, amiből például az is kiderül, hogy lecserélik-e vajon a robotok és algoritmusok az orvosokat.

Ha pedig mindezen túl vagyunk – jegyezte meg valaki – már bátran nekieshetünk az ausztrál Greg Egan Diaszpóra című, híresen nehéz hard sci-fijének.