N. K. Jeminsin Az ötödik évszak című fantasyje nyerte idén a Hugo-díjat regény kategóriában – jelentették be helyi idő szerint szombat este a MidAmeriCon II-n (és egyben WorldConon), Kansasben. A kategóriában rajta kívül még Ann Leckie, Neal Stephenson, Naomi Novik és Jim Butcher könyvei versenyeztek az első helyért. Az öt jelöltből négy magyarul is megjelent, vagy meg fog jelenni, a győztest az Agave Könyvek adta ki itthon a Könyvhétre. Egyébként szavazásunkon cikkünk megírásának pillanatában döntetlenre áll olvasóink szavazása a Hugo-díjról: Az ötödik évszak és Neal Stephenson műve, a Seveneves is 36-36 szavazatot kapott.
Az ötödik évszak egy olyan világon játszódik, amely elég instabil, periodikusan bekövetkező kataklizmák jellemzik történetét. Ebben a világban a lenézett, földet mozgatni képes csoport, az orogének egyik képviselője, Essun az eddigi legnagyobb katasztrófa után indul férje nyomába, aki megölte közös fiúkat és elrabolta lányukat: bosszút akar állni. Ezt írtuk a kötetről: „A remekül felépített világ és a történet tehát simán működhet egy konzervatív fantasy-rajongónak is, mert igazából vérbeli, sötét tónusú fantasyvel van dolgunk, ami mindenféle mondanivaló méricskélése nélkül is szórakoztat. A világ mellett pedig az okos narratíva és a könyvben megjelenő társadalmi problémák jelenléte tesz róla, hogy meglegyen az a plusz, ami kimozdít a komfortzónából.”