Gerendai Károly jogosnak nevezte a koncert rövidsége miatti felháborodást, hiszen Rihanna fél órával később kezdett. „Komoly csalódás volt ez számunkra, mert a fellépők általában igyekeznek kihasználni a rendelkezésükre álló időt, hiszen számukra is fontos referencia egy-egy ekkora koncert” – tette hozzá. A főszervező szerint a Rihanna-koncert tanulsága az lehet hogy a Szigeten nincs szükség minden áron ilyen problémás világsztárokra, akiknek a közönsége sem igazán passzol a Szigethez.
Gerendai Károly az idei fesztiválról a Muse, Noel Gallagher és Manu Chao koncertjének profizmusát emelte ki, és megemlítette, hogy a közönség jól fogadta Siát is, aki kicsit furcsa módon szinte videoklipjeit adta elő a színpadon. „Az idei Sziget talán kicsit nehezen indult, hiszen a mínusz egyedik napon találtak egy elhagyott gyanús csomagot, utána esett az eső, és másnap volt a Rihanna-koncert, ami előtt az egyszerre, egy időben érkező közreműködők és tiszteletjegyesek ezrei a pénztáraknál nagy sorokat voltak kénytelenek kivárni és időnként tumultuózus jelenetek alakultak ki. Ezt követően viszont szinte zökkenőmentesen ment minden. Jól sikerültek a zenei és nem zenei programok is, remek lett a hangulat” – tette hozzá a főszervező.
Az ördög a részletekben rejlik
Gerendai megjegyezte, hogy a Sziget elérte kapacitása határait, az elkövetkező években már nem lehet jelentősen növelni a látogatószámot. Ehelyett inkább a részletekre fognak koncentrálni, arra, hogy a fesztiválra érkezők minél jobban érezzék magukat.
Gerendai Károly szerint idén jól vizsgázott a személyi azonosításra épülő, a korábbinál szigorúbb biztonsági rendszer, hiszen a megnövelt személyi kapacitás miatt nem lett lassabb a bejutás, és jelentősen visszaszorultak a korábbi években előforduló hamis jegyek is. A jegyekhez kapcsolódó személyi azonosítás miatt érezhetően nőtt a biztonságérzet, a lopások és egyéb bűncselekmények egyaránt visszaszorultak.