A felmérés során két csoporttól kérdezték meg ugyanazokat a kérdéseket. Az egyik tagjai okostelefonon használhatták a Google-t, a másiknak viszont az agyukban tárolt információkra kellett támaszkodniuk. Ezt követően újabb kérdések következtek, és mindenki szabadon választhatott, kell-e segédeszköz, vagy sem.
A korábban internetet használók nagyobb része ismét a világhálót vette inkább igénybe. Sokkal gyorsabban döntöttek mellette, mint a másik csoport bármiről is. Az első körben netezők, a másodikban emlékezetből válaszolók 30 százaléka viszont egyetlen kérdésre sem tudott feleletet adni.
„Megváltozik a memória. Kutatásunk kimutatta, hogy ha az internetet memóriánk támogatására és kiterjesztésére használjuk, egyre nagyobb mértékben támaszkodunk rá. Régebben magunktól próbáltunk emlékezni valamire, amivel most már nem törődünk” – nyilatkozta a kutatást vezető Benjamin Storm.