2010 gyenge év volt a válaszadók számát tekintve. Közülük Ian Watson, az amerikai sci-fi és fantasy-írókat tömörítő SFWA panaszbizottságának tengerentúli ügyekkel foglalkozó tisztviselője tudott a közlésről, ahogy tudott róla Jeff Carlson is, bár utóbbi nem kapta meg sem a megbeszélt összeget, sem a megbeszélt tiszteletpéldányokat. Carlson márciusi cikkünk után újra kereste a lapot, de egyelőre csak egy ígéretet kapott. Nem tudott a közlésről viszont Greg Mellor, az olasz Luigi Brasili és Robert Reed, aki már előző cikkünk nyomán is nagyon mérges lett egyszer a lapra. Most is keresetlen szavakkal illette a kiadót válaszlevelében, de hozzátette: jó szemmel szúrták ki a legjobb munkáit. Jelent még meg engedély nélküli írás a korábban említett Kij Johnsontól, Tanith Lee-től, Cordwainer Smith-től, Robert Heinleintől és Mike Resnicktől is.
De már 1985-ben sem volt rendben minden
2010 előttről egyre kevesebb biztos választ kaptunk: ügynökváltások, elveszett adatok, romló memória, lecserélt emailfiókok és halálozások sora nehezítette a szerzők és ügynökök visszaemlékezését. Kezdjük most is azokkal, akik engedélyt adtak a történeteik fordítására és megjelentetésére. Egyértelműen többen voltak egyébként ebben az időszakban, mint a későbbiekben: 2009-ből Theodora Goss, 2008-ból Daniel Keohane, Mark A. Rayner és Ruth Nestvold, a már említett Eugie Foster 2006-ból, illetve Kelly Link 2005-ből.
Ebben az időszakban is feltűnnek a szokásos nevek, akikről már tudjuk, hogy nem járultak hozzá a történeteik közléséhez: Richard Matheson (2009), Michael Swanwick (2005, 2006, 2007), Robert Reed (2007), Jack Williamson (2005, 2007) Jerry Oltion (2006), Stephen Baxter (2004, 2005, 2007, 2009), Nancy Kress, (2005, 2008), Kij Johnson (2009), Karen Jay Fowler (2009), Larry Niven (2005, 2007, 2008, 2009), Robert Heinlein (2007) és Bruce Sterling (2005). Rajtuk kívül is akadtak még azonban olyanok, akik tőlünk értesültek arról, hogy egy-egy írásuk magyarul is megjelent. Ilyen volt Bruce Bethke (2009); Robert Hood (2008), Ian McDonald (2006 és 2008), illetve 2007-ből James Stoddard, Bruce McAllister, Tim Pratt és Liz Hand; 2006-ból Walter Jon Williams, Nick DiChario, Colin P. Davies, Dale Bailey, 2005-ből Richard Foss, 2004-ből pedig John Kessel.
És most végül ugorjunk egy nagyot az időben, vissza húsz évvel. Többen rebesgették kommentekben, hogy a klasszikus Galaktika antológia Kuczka Péter keze alatt működő, 1972 és 1995 között futó számai során is legalább olyan szabadon kezelték a szerzői jogokat, mint manapság az új Galaktika szerkesztői. Ennek külön nem mentünk most utána, de afféle járulékos információként megtudtuk, hogy 1985-ben egy novella mindenképpen a szerző, Spider Robinson engedélye nélkül került a lapba.
Ebben a kis grafikában összeszedtük számszerűen is az eredményeket:
*
Tizenkét év Galaktikáinak áttekintése után tehát a következőket állapíthatjuk meg. Erős csúsztatás, sőt, egyenesen hazugság volt, mikor Burger István azt állította első cikkünk után két héttel kiadott közleményében, hogy „a magazin külföldi novelláinak egy részénél” nem jártak el „kellő alapossággal, körültekintéssel vagy éppen gyorsasággal”. Kutatásunk szerint a magazin első számától kezdve a novellák döntő többségénél merül fel probléma a szerzői jogokkal, ami nem az alaposság, a gyorsaság és körültekintés hiányáról árulkodik, hanem arról, hogy az engedély nélküli novellaközlés a lap alapvető üzleti modellje.
Ami ráadásul Burger állításai szerint még így, az írások jogainak megszerzése nélkül és 1200 forintos borítóárral sem profitábilis: a kiadó küldött az érintett ügynökségeknek egy angol nyelvű levelet, ami nagyjából megegyezik a fenti közleménnyel. Az egyik ügynökség rendelkezésünkre bocsátotta ezt az irományt, ami egy bekezdéssel hosszabb, mint a magyar változat. Ez áll benne: „A Galaktikánál évtizedes hagyomány, hogy a magyar olvasóknak ízelítőt adjunk a világ legjobb sci-fi és fantasy-írásaiból. Küldetésünknek tekintjük, hogy itthon is megismertessük az új szerzőket és hogy terjesszük az olvasás szeretetét a fiatalok között. Sajnos ez a küldetés manapság egyre nehezebb, mivel a nyelvi korlátok miatt kicsi a magyar piac, és a magazin nem termel profitot. Valójában a könyvkiadásból finanszírozzuk a magazint.”
Burger arról is írt április elején, hogy „ami a jogdíjakat és honoráriumokat illeti, teljesen rendezett a státusza” a kiadó könyveinek – ez akár igaz is lehetett akkor, hiszen az egyetlen általunk ismert problémás könyv helyzetét a szerző hagyatékát kezelő ügynökség szerint márciusi cikkünk után nem sokkal rendezte a kiadó. Hamisnak tűnik viszont Németh Attila A. G. Carpenternek adott válasza, amely szerint ő személyes problémák miatt másra bízta a jogok megszerzésének intézését, így ő is márciusi cikkünkből értesült a problémáról. Hacsak ez a „másra bízás” nem 2004-ben történt, akkor nem állja meg a helyét ez az állítás.
A Galaktika kiadó nevében Mund Katalin lapigazgató is csúsztatott, mikor az SFWA-t vezető Cat Rambo kérdésére azt írta, hogy egy-egy Galaktika csak két hónapig érhető el az újságárusoknál. Ez ugyan lehet igaz, de Galaktika honlapján az első számtól kezdve rendelhető a magazin összes valaha megjelent száma a mai napig, a Dimagon pedig 2011-től érhetőek el a lapszámok digitális formátumban. A Strange Horizons szerkesztői írták nekünk, hogy már több levélben is kérték: legalább az ő szerzőiktől ellopott novellákat tartalmazó lapszámokat tegyék elérhetetlenné a Galaktika képviselői – egyelőre sikertelenül.
Amit zárásképp elmondhatnánk, azt tulajdonképpen már ebben a publicisztikában elmondtuk. A Galaktika jelenlegi készítői 2004-ben egy jól bejáratott, magyar SFF-körökben legendás márkanév égisze alatt kezdték el a fantasztikus novellák közlését, azonban korábbi, illetve mostani, utolsónak szánt cikkünkkel bizonyítottuk, hogy ezt a küldetést a szerzői jogok visszaélésszerű, többszörös és durva megsértésével teljesítették. Eközben a régi Galaktika nevét és örökségét is leginkább arra használták, hogy különböző projektekre pénzeket gyűjtsenek be, például arra, hogy példányonként 400 ezer forintért digitalizálják a '95 előtti lapszámokat
Cikkünk befejezése után kaptunk levelet a több érintett szerzőt is itthon képviselő Kátai & Bolza irodalmi ügynökségtől. Ebben arról tájékoztattak minket, hogy az egyik külföldi ügynökséggel kapcsolatban álló tizenhat szerző ügyében küszöbön áll egy közös megegyezés a kiadóval a jogosulatlan közlések rendezéséről. Reméljük létrejön ez a megállapodás, és a többi érintett szerzőt is hasonlóképp kárpótolják.
Frissítés (2016. 07. 15.):
Időközben újra írt nekünk Ray Cluley és Steve Rasnic Tem: mindkettejüket kifizette a kiadó, és tiszteletpéldányt is kaptak. Egy másik szerző azonban nem volt ilyen szerencsés: neki a kiadó válaszlevelében azt írta, hogy mivel a novellája 2010-ben jelent meg, nem tudnak már neki fizetni. Idézzük: „A novelláját 2010-ben publikáltuk, ami több mint öt éve volt. A kérelme tehát elévült. Ezen felül ebben az időszakban változott a lap tulajdonosi struktúrája is. Tehát nem tudunk fizetni önnek ezért a novelláért. De ha van másik novellája, amit kiadhatnánk, többet fizetnénk érte, mint amennyit egyébként szoktunk.”
A levélből a következő derül ki: a Galaktika 10-20 dollárt, azaz olyan 3000-6000 forint közötti összeget szokott fizetni a novellákért, a panaszkodó szerzőnek azonban most 30 dollárt, azaz 9000 forintot ajánlottak, ha még egy novella közléséhez hozzájárul. Hozzátették: „Jogos, hogy kompenzációt követel, de ne feledje el, hogy a magyar piac sajnos sokkal, sokkal kisebb mint az angol. Ráadásul ez nem egy első közlés, hanem másodközlés fordításban.”
Pontosítás (2016. 08. 26.):
A cikk eredeti verziójában a 2014-es év kapcsán feltüntettük George R. R. Martint is, mint olyan szerzőt, akinek novellái engedélye nélkül jelentek meg a lapban. Ezt az egyik külföldi ügynökség közlése alapján tettük, akik több szerzőt is képviselnek. Nemrég azonban tudomásunkra jutott, hogy George R. R. Martin 2014-ben, a Galaktika 288. számában közölt négy írása valójában jogszerűen jelent meg a lapban, így cikkünket, illetve az infografikát ennek megfelelően javítottuk.
*
Pintér Bence történészként végzett az SZTE-n és az ELTE-n. 2012 óta a Mandiner újságírója, a Mandiner.sci-fi főszerkesztője, emellett pedig A szivarhajó utolsó útja című alternatív történelmi kalandregény (társ)szerzője. A cikk nem jöhetett volna létre egyrészt Peregi Tamás, másrészt a Galaktika alapos bibliográfiájának segítsége nélkül.