Az első számtól kezdve nem volt rendben a Galaktika jogtisztasága, de ami még rosszabb: könyvet is adott ki engedély nélkül a Metropolis Media kiadó. Végignéztük a Galaktika összes 2004 óta megjelent számát, több tucat szerzőt, ügynökséget és örököst kerestük meg emailben, mire meg tudtuk állapítani: tizenkét éve folytatja a márciusi cikkünkben leírt kétes gyakorlatokat Magyarország egyetlen fantasztikus irodalommal foglalkozó lapja. Itt van a – reményeink szerint – utolsó cikkünk a Galaktika-botrányról.
For the English version click here!
*
2016 márciusában lapunk szerzőkkel folytatott levelezések hosszú sora után cikket közölt arról, hogy 2015-ben a science-fictionnel és fantasyvel foglalkozó Galaktika magazin egy sor olyan novellát publikált külföldi szerzőktől, amelyekre nem volt engedélye. Nem csak hogy engedélye nem volt, de a legtöbb esetben a szerzők egyáltalán nem is tudtak a publikálásról, honoráriumot, vagy legalább tiszteletpéldányt sem kaptak. A 2015-ben és 2016-ban érintett szerzőkről itt olvashat bővebben.
Két fő taktikát azonosítottunk: a Galaktikában jelentek meg a neten szabadon elérhető novellák, illetve előfordult, hogy egy-egy antológia novelláit közölte egyenként a magazin. Előbbi eljárás minősített esete volt, amikor a Popular Science felületén egy cikkben megjelent, neves szerzők által jegyzett mininovellákat közölte darabokban a kiadó. Volt egy sor olyan engedély nélkül közölt novella is, ami nem illett bele ezekbe a sémákba, de szerzői nem tudtak a közlésről. Burger István főszerkesztő akkor arról beszélt nekünk, hogy a szerzői jogok világa bonyolult. Mezei Péter szerzői jogi szakértővel viszont tisztáztuk, hogy azért annyira mégsem. Például attól, hogy egy novella ingyenesen elérhető az interneten, a szerzői jog még védheti, és a számos dühös szerző levele bizonyítja, hogy védte is, csak ezt a lap szerkesztői figyelmen kívül hagyták.
Ahogy akkor megígértük, nekiültünk és végignéztük az összes, 2004 óta megjelent Galaktika magazint, majd megpróbáltuk elérni az összes szerzőt, illetve elhunyt szerzők esetén az ügynökségeket, kiadókat és örökösöket. Nem mindenkit sikerült megtalálnunk, de kellő mennyiségű levelet kaptunk vissza ahhoz, hogy biztosan állíthassuk: a Galaktika indulása óta minden évben rengeteg novellát közölt a szerzők és ügynökségek tudta és engedélye nélkül, ráadásul hangsúlyozott állításaikkal ellentétben a könyvkiadással sem volt minden rendben.
*
A Galaktika rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a sci-fi, a fantasy és a horror kisebb és nagyobb klasszikus szerzőinek megjelentetésére, akár a tizenkilencedik századból is. Így volt ez az első számtól kezdve: 2004 novemberében olyan, jól ismert szerzők írásaival indult a lap, mint például Arthur C. Clarke, Stephen Baxter, Isaac Asimov, Robert Sheckley és Poul Anderson. Közülük Poul Anderson, Stephen Baxter és Arthur C. Clarke ügynökségeit sikerült elérnünk, akik azt közölték, hogy a Galaktikának nem volt joga közölni klienseik történeteit - nem csak erre a számra vonatkozóan, hanem úgy általában. (Közben elértük Robert Sheckley örököseit is, akik hasonlóképpen nyilatkoztak.) Az Asimov-hagyatékot kezelő ügynökség csak nemrég vette át a szerző írásainak kezelését, így nem tudott nekünk érdemben nyilatkozni. Azt viszont megtudtuk, hogy Asimov írásai körül éppen a váltás miatt évekig bonyolult volt a helyzet, így nem valószínű, hogy megjelentetésére jogot kapott volna a Galaktika.
Amikor legutóbb leveleztünk, az Andersont (és tizenöt másik szerzőt) képviselő ügynökség tárgyalásban volt a kiadóval - erről cikkünk végén bővebben írunk. A Clarke-hagyatékot kezelő ügynökség elmondta: márciusi cikkünk után a Galaktika megkereste őket, és minden tartozásukat rendezték. „A szerzői jogi védelem rendkívül fontos, hogy ezek a történetek, illetve ez az egész ipar túléljen, és nagyon örülünk, hogy Magyarországon egy ilyen erős SF-közösség figyel erre” - írta lapunknak a cég képviselője, akinél egyúttal a Galaktika által kiadott Clarke-könyvekre is rákérdeztük. Kiderült, hogy az utólag rendezett tételek között a novellák mellett bizony legalább egy regény is volt – ennél többet azonban egyelőre nem sikerült megtudnunk. (Más forrásból úgy értesültünk, hogy a tavaly kiadott 2001: Űrodisszeiáról lehet szó.)
Visszatérve a Galaktika által sokat citált többi mesterre: Clarke, Anderson és Baxter mellett Terry Pratchett, Robert J. Sawyer, Theodore Sturgeon, Robert Heinlein, Nancy Kress, Jack Williamson, Michael Flynn, Kim Stanley Robinson, Hal Clement, Leigh Brackett, Cordwainer Smith, Philip José Farmer, Jack McDevitt, Robert Silverberg, Connie Willis, Jack Vance és Richard Matheson ügynökségei sem adtak engedélyt a közlésekre, ahogy Larry Niven sem tudott róla, hogy írásai megjelentek a lapban. Tudta és engedélye nélkül gyakori szerző volt a magazinban a Nebula-győztes, több díjra jelölt Michael Swanwick ismert. Ahogy Philip K. Dick és Tanith Lee örökösei sem. Csak ezeket a szerzőket nézve minden évben találunk olyan novellát, ami jogtalanul szerepelt a lapban. De ez csak a jéghegy csúcsa.
A tavaly elhunyt Tanith Lee egyébként fel is fedezte, hogy meglopták: a kiadó ekkor egy olyan taktikához nyúlt, amelyet másoknál is alkalmazott: a panaszkodó írótól elnézést kértek, fizettek neki, és felajánlották, hogy „jóindulatuk jeléül” még egy írást megvesznek tőle. Így jelent meg egy-egy 2006-ban és 2012-ben engedély nélkül közölt David D. Levine-sztori után egy harmadik 2014-ben, illetve egy-egy 2012-ben és 2013-ban közölt Ken Liu sztori után egy harmadik 2014-ben. Tanith Lee-nek egyébként azt írta a kiadó, hogy írásait azért közölték engedély nélkül, hogy „teszteljék”, mennyire tetszik a szerző a magyar közönségnek. Mondanunk sem kell, hogy ilyesmi hivatalosan nem nagyon létezik: ha ilyesmit akar csinálni egy lap, engedélyt akkor is kell kérni.
Maradjunk is 2014-nél,
és a zsánerek frissebb mestereinél. Ebben az évben is domináltak az interneten, illetve antológiákban elérhető novellák a lapban. Helena Bell novellája a Clarkesworldon jelent meg, nem tudott a magyar közlésről. Nnedi Okorafor Palm Tree Bandits című története a Strange Horizons-ban jelent meg, szintén engedély nélkül fordították magyarra. Carrie Vaughn a Lightspeeden, Dale Bailey a Tor.com-on, Genevieve Valentine a Futurismic-en, Damien Broderick a Subterranean Press-en, Vylar Kaftan saját oldalán, Moshin Hamid pedig a Financial Times-on jelentette meg novelláját, ami később felbukkant a Galaktikában.
Nem tudott két novellája megjelenéséről ebben az évben még Jane Yolen, aki korábban kereste is a kiadót, de választ nem kapott; aztán Ray Cluley, Ellen Kushner, Karen Jay Fowler, illetve a már emített Larry Niven, Richard Matheson, Robert Silverberg, Jack McDevitt, Philip José Farmer, Joe Haldeman, és Michael Swanwick. Rajtuk kívül szerepelt még a lapban Kij Johnson: neki egy novelláját kétszer, 2014-ben és 2015-ben is közölte a lap, másik három novellája 2009-ben, 2010-ben, 2014-ben jelent meg. Johnson márciusi cikkünk nyomán értesült az ügyről, ügyvéd útján kereste meg a lapot. Az évben 2015-höz hasonlóan több novella jelent meg a There Won’t Be War és a Year’s Best SF ‘14 antológiából: például Kathleen Ann Goonan, Jeff Vandermeer és Paolo Bacigalupi művei. Ezekről bővebben a fent linkelt cikkben olvashatnak.
2013: engedély nélküli novellák és kamuinterjúk
2013-ban is szívesen szemezgetett a kiadó az internetről, például a Strange Horizonsból (L. J. Daly, Elizabeth A. Lynn), a New Yorkerből (Thomas Pierce, Zadie Smith), vagy a Tor.com-ról (Rachel Swirsky). Swirsky és Smith lapunknak is megerősítette, hogy nem tudtak a közlésről, utóbbi azon is meglepődött, hogy egyáltalán sci-finek nézték az írását. Madeline Robins novelláját júniusban közölték tudta nélkül: az amerikai szerző válaszlevelében azt írta nekünk, hogy ugyan nagyon örülne több tengerentúli megjelenésnek, azt viszont egyáltalán nem méltányolja, ha erről ő nem tud. A már említett Larry Niven (két novellával), Poul Anderson, Michael Swanwick, Jack Vance, Ken Liu, Tanith Lee (két novella), Richard Matheson, Nancy Kress (négy novella), Connie Willis, Jack McDevitt, Robert J. Sawyer, Theodore Sturgeon, és Jane Yolen novellái is ismét feltűnnek: egyikük sem tudott erről.
De nem tudott a közlésről például Mary Robinette Kowal, Greg Bear és Mike Resnick sem: utóbbinak két novellája is megjelent a lapban ebben az évben, de jelent meg tőle írás 2005-ben, 2008-ban és 2010-ben is – ezekre sem adott engedélyt. Fadz Johanabast is meglepetésként érte, hogy eredetileg Ausztráliában megjelent novelláját magyarra fordították. Küzdhetett a fordító Steven Brust novellájának címével, hiszen a magyar származású szerző Valóság and Élet című írásának címe angol környezetben idegennek hatott, magyarul viszont talán pont emiatt nem működött volna: így lett Werkelijkheid és Leven - a szerző tudta és persze belegyezése nélkül.
Gyanúsan egyező passzusok
Nem novella, de érdemes ennél az évnél egy pillanatra kitérni egy sor interjúra, amelyet a titkozatos „Kantum Linda” készített a legnevesebb hollywoodi filmrendezőkkel. Egymás után jelent meg interjú Steven Spielberggel, James Cameronnal és Ridley Scottal. Ez nagy szó lenne egy kis magyar laptól, ezért is válik rögtön gyanússá a dolog. Kantum Linda persze nem létező személy (talán a lapigazgató Mund Katalin nevének anagrammája), és pár Google-keresés nyilvánvalóvá teszi, hogy nem ült le beszélgetni a fent nevezett úriemberekkel: az állítólagos Spielberg-interjú egyes részletei itt olvashatóak angolul, míg az egyik kérdés egyenes fordítása ennek a videónak. Ridley Scott esetében ugyanez a helyzet: ebből és ebből az interjúból vannak például egy az egyben lefordítva részletek.
„A novellám végülis egy kereskedelem-mentes világról szól”
Már előző cikkünkben is írtunk Lily Yuról, aki 2011-ben adott le a Galaktikának egy írást, ami a tudta nélkül jelent meg végül 2012-ben. Ebből az évből rajta és a már emíltett Swanwicken, Baxteren, Levine-on és Clarke-on kívül Aliette de Bodard, N. K. Jemisin, Charles Stross, Hayden Trenholm, Jim Aikin, George Saunders, Kathryn Cramer és Bruce Sterling jelezte, hogy nem tudtak a közlésről. Utóbbi ironikusan hozzátette, hogy egyébként nincs meglepve: a szóban forgó története egy kereskedelem-mentes, ajándékrendszeren alapuló világról szól.
2011-ből találtuk az első olyan szerzőket válaszadóink közül, akiket megkeresett a kiadó. Az azóta elhunyt Eugie Foster özvegye írt nekünk vissza: levele alapján Foster mind 2011-ben, mind 2006-ban közölt novellájáról tudott, sőt: honoráriumot is kapott érte. Ez a helyzet Lavie Tidharral is, akinek Héberpunk-történeteiért fizetett a kiadó. Nem számolhatott be viszont ilyen jó hírekről Steve Rasnic Tem, John Jakes, Lawrence M. Schoen, Jim Gardner, Daniel H. Wilson, Bruce McAlister, Cordwainer Smith, David Langford, Benjamin Rosenbaum és Piers Anthony.
2010 gyenge év volt a válaszadók számát tekintve. Közülük Ian Watson, az amerikai sci-fi és fantasy-írókat tömörítő SFWA panaszbizottságának tengerentúli ügyekkel foglalkozó tisztviselője tudott a közlésről, ahogy tudott róla Jeff Carlson is, bár utóbbi nem kapta meg sem a megbeszélt összeget, sem a megbeszélt tiszteletpéldányokat. Carlson márciusi cikkünk után újra kereste a lapot, de egyelőre csak egy ígéretet kapott. Nem tudott a közlésről viszont Greg Mellor, az olasz Luigi Brasili és Robert Reed, aki már előző cikkünk nyomán is nagyon mérges lett egyszer a lapra. Most is keresetlen szavakkal illette a kiadót válaszlevelében, de hozzátette: jó szemmel szúrták ki a legjobb munkáit. Jelent még meg engedély nélküli írás a korábban említett Kij Johnsontól, Tanith Lee-től, Cordwainer Smith-től, Robert Heinleintől és Mike Resnicktől is.
De már 1985-ben sem volt rendben minden
2010 előttről egyre kevesebb biztos választ kaptunk: ügynökváltások, elveszett adatok, romló memória, lecserélt emailfiókok és halálozások sora nehezítette a szerzők és ügynökök visszaemlékezését. Kezdjük most is azokkal, akik engedélyt adtak a történeteik fordítására és megjelentetésére. Egyértelműen többen voltak egyébként ebben az időszakban, mint a későbbiekben: 2009-ből Theodora Goss, 2008-ból Daniel Keohane, Mark A. Rayner és Ruth Nestvold, a már említett Eugie Foster 2006-ból, illetve Kelly Link 2005-ből.
Ebben az időszakban is feltűnnek a szokásos nevek, akikről már tudjuk, hogy nem járultak hozzá a történeteik közléséhez: Richard Matheson (2009), Michael Swanwick (2005, 2006, 2007), Robert Reed (2007), Jack Williamson (2005, 2007) Jerry Oltion (2006), Stephen Baxter (2004, 2005, 2007, 2009), Nancy Kress, (2005, 2008), Kij Johnson (2009), Karen Jay Fowler (2009), Larry Niven (2005, 2007, 2008, 2009), Robert Heinlein (2007) és Bruce Sterling (2005). Rajtuk kívül is akadtak még azonban olyanok, akik tőlünk értesültek arról, hogy egy-egy írásuk magyarul is megjelent. Ilyen volt Bruce Bethke (2009); Robert Hood (2008), Ian McDonald (2006 és 2008), illetve 2007-ből James Stoddard, Bruce McAllister, Tim Pratt és Liz Hand; 2006-ból Walter Jon Williams, Nick DiChario, Colin P. Davies, Dale Bailey, 2005-ből Richard Foss, 2004-ből pedig John Kessel.
És most végül ugorjunk egy nagyot az időben, vissza húsz évvel. Többen rebesgették kommentekben, hogy a klasszikus Galaktika antológia Kuczka Péter keze alatt működő, 1972 és 1995 között futó számai során is legalább olyan szabadon kezelték a szerzői jogokat, mint manapság az új Galaktika szerkesztői. Ennek külön nem mentünk most utána, de afféle járulékos információként megtudtuk, hogy 1985-ben egy novella mindenképpen a szerző, Spider Robinson engedélye nélkül került a lapba.
Ebben a kis grafikában összeszedtük számszerűen is az eredményeket:
*
Tizenkét év Galaktikáinak áttekintése után tehát a következőket állapíthatjuk meg. Erős csúsztatás, sőt, egyenesen hazugság volt, mikor Burger István azt állította első cikkünk után két héttel kiadott közleményében, hogy „a magazin külföldi novelláinak egy részénél” nem jártak el „kellő alapossággal, körültekintéssel vagy éppen gyorsasággal”. Kutatásunk szerint a magazin első számától kezdve a novellák döntő többségénél merül fel probléma a szerzői jogokkal, ami nem az alaposság, a gyorsaság és körültekintés hiányáról árulkodik, hanem arról, hogy az engedély nélküli novellaközlés a lap alapvető üzleti modellje.
Ami ráadásul Burger állításai szerint még így, az írások jogainak megszerzése nélkül és 1200 forintos borítóárral sem profitábilis: a kiadó küldött az érintett ügynökségeknek egy angol nyelvű levelet, ami nagyjából megegyezik a fenti közleménnyel. Az egyik ügynökség rendelkezésünkre bocsátotta ezt az irományt, ami egy bekezdéssel hosszabb, mint a magyar változat. Ez áll benne: „A Galaktikánál évtizedes hagyomány, hogy a magyar olvasóknak ízelítőt adjunk a világ legjobb sci-fi és fantasy-írásaiból. Küldetésünknek tekintjük, hogy itthon is megismertessük az új szerzőket és hogy terjesszük az olvasás szeretetét a fiatalok között. Sajnos ez a küldetés manapság egyre nehezebb, mivel a nyelvi korlátok miatt kicsi a magyar piac, és a magazin nem termel profitot. Valójában a könyvkiadásból finanszírozzuk a magazint.”
Burger arról is írt április elején, hogy „ami a jogdíjakat és honoráriumokat illeti, teljesen rendezett a státusza” a kiadó könyveinek – ez akár igaz is lehetett akkor, hiszen az egyetlen általunk ismert problémás könyv helyzetét a szerző hagyatékát kezelő ügynökség szerint márciusi cikkünk után nem sokkal rendezte a kiadó. Hamisnak tűnik viszont Németh Attila A. G. Carpenternek adott válasza, amely szerint ő személyes problémák miatt másra bízta a jogok megszerzésének intézését, így ő is márciusi cikkünkből értesült a problémáról. Hacsak ez a „másra bízás” nem 2004-ben történt, akkor nem állja meg a helyét ez az állítás.
A Galaktika kiadó nevében Mund Katalin lapigazgató is csúsztatott, mikor az SFWA-t vezető Cat Rambo kérdésére azt írta, hogy egy-egy Galaktika csak két hónapig érhető el az újságárusoknál. Ez ugyan lehet igaz, de Galaktika honlapján az első számtól kezdve rendelhető a magazin összes valaha megjelent száma a mai napig, a Dimagon pedig 2011-től érhetőek el a lapszámok digitális formátumban. A Strange Horizons szerkesztői írták nekünk, hogy már több levélben is kérték: legalább az ő szerzőiktől ellopott novellákat tartalmazó lapszámokat tegyék elérhetetlenné a Galaktika képviselői – egyelőre sikertelenül.
Amit zárásképp elmondhatnánk, azt tulajdonképpen már ebben a publicisztikában elmondtuk. A Galaktika jelenlegi készítői 2004-ben egy jól bejáratott, magyar SFF-körökben legendás márkanév égisze alatt kezdték el a fantasztikus novellák közlését, azonban korábbi, illetve mostani, utolsónak szánt cikkünkkel bizonyítottuk, hogy ezt a küldetést a szerzői jogok visszaélésszerű, többszörös és durva megsértésével teljesítették. Eközben a régi Galaktika nevét és örökségét is leginkább arra használták, hogy különböző projektekre pénzeket gyűjtsenek be, például arra, hogy példányonként 400 ezer forintért digitalizálják a '95 előtti lapszámokat
Cikkünk befejezése után kaptunk levelet a több érintett szerzőt is itthon képviselő Kátai & Bolza irodalmi ügynökségtől. Ebben arról tájékoztattak minket, hogy az egyik külföldi ügynökséggel kapcsolatban álló tizenhat szerző ügyében küszöbön áll egy közös megegyezés a kiadóval a jogosulatlan közlések rendezéséről. Reméljük létrejön ez a megállapodás, és a többi érintett szerzőt is hasonlóképp kárpótolják.
Frissítés (2016. 07. 15.):
Időközben újra írt nekünk Ray Cluley és Steve Rasnic Tem: mindkettejüket kifizette a kiadó, és tiszteletpéldányt is kaptak. Egy másik szerző azonban nem volt ilyen szerencsés: neki a kiadó válaszlevelében azt írta, hogy mivel a novellája 2010-ben jelent meg, nem tudnak már neki fizetni. Idézzük: „A novelláját 2010-ben publikáltuk, ami több mint öt éve volt. A kérelme tehát elévült. Ezen felül ebben az időszakban változott a lap tulajdonosi struktúrája is. Tehát nem tudunk fizetni önnek ezért a novelláért. De ha van másik novellája, amit kiadhatnánk, többet fizetnénk érte, mint amennyit egyébként szoktunk.”
A levélből a következő derül ki: a Galaktika 10-20 dollárt, azaz olyan 3000-6000 forint közötti összeget szokott fizetni a novellákért, a panaszkodó szerzőnek azonban most 30 dollárt, azaz 9000 forintot ajánlottak, ha még egy novella közléséhez hozzájárul. Hozzátették: „Jogos, hogy kompenzációt követel, de ne feledje el, hogy a magyar piac sajnos sokkal, sokkal kisebb mint az angol. Ráadásul ez nem egy első közlés, hanem másodközlés fordításban.”
Pontosítás (2016. 08. 26.):
A cikk eredeti verziójában a 2014-es év kapcsán feltüntettük George R. R. Martint is, mint olyan szerzőt, akinek novellái engedélye nélkül jelentek meg a lapban. Ezt az egyik külföldi ügynökség közlése alapján tettük, akik több szerzőt is képviselnek. Nemrég azonban tudomásunkra jutott, hogy George R. R. Martin 2014-ben, a Galaktika 288. számában közölt négy írása valójában jogszerűen jelent meg a lapban, így cikkünket, illetve az infografikát ennek megfelelően javítottuk.
*
Pintér Bence történészként végzett az SZTE-n és az ELTE-n. 2012 óta a Mandiner újságírója, a Mandiner.sci-fi főszerkesztője, emellett pedig A szivarhajó utolsó útja című alternatív történelmi kalandregény (társ)szerzője. A cikk nem jöhetett volna létre egyrészt Peregi Tamás, másrészt a Galaktika alapos bibliográfiájának segítsége nélkül.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
