Hat oldalon át tokajozik a legfontosabb német bormagazin

„A borkedvelők többsége a Tokaj szóról a mai napig egy Magyarországról származó édesborra gondol. Jó, ez nem teljesen hülyeség. Csakhogy mára már csak féligazság” – ezzel a felütéssel indítja a legnagyobb német nyelvű bormagazin, a Vinum júliusi lapszámában megjelent hatoldalas, Tokaj-Hegyaljáról szóló cikkét Darrel Joseph. A szakíró szerint a borvidék ma már nem csupán az aszúkról szól, helyet kapnak benne a kimagasló száraz borok és a furmint magas savtartalmának köszönhetően a pezsgők is.

A dicső múlt

Joseph hosszasan taglalja Tokaj-Hegyalja történelmét. Rögtön azzal kezd, hogy megemlíti: ez a borvidék volt az első a világon, amely első-, másod- és harmadosztályba sorolta be dűlőit. Megmagyarázza a királyok bora, a borok királya szlogent is, hogy hozzátegye: ez nem véletlen, hiszen a tokaji édesborok hihetetlenül komplex ízvilággal rendelkeznek a mézédes baracktól, a nektarinon és gyömbéren át egészen a fahéjig. A vulkanikus talaj adta ásványosság-érzetről és az egyensúlyhoz szükséges élénk savakról nem is beszélve.

A szerző elmeséli, hogy Tokajnak sem jutott hálásabb szerep a szocializmus évtizedei alatt, mint a többi borvidéknek: a borkombinátban cukrozott aszúkkal látták el a KGST országait. Az akkori, „futószalagon előállított borok” szerinte túlságosan oxidáltak és banálisan édesek voltak. A korszak jelképe szerinte a magasabb fekvésű, teraszos területek művelésének feladása volt, hiszen a gépek nem tudtak oda feljutni.

A sürgősen szükségessé vált minőségi váltást a rendszerváltás és a piacgazdaságra való átállás hozta el, írja Joseph, velük együtt a külföldi befektetők megjelenése a borvidéken. Disznókő, Royal Tokaji, Oremus: sorolja őket a szerző. Külön megemlíti Szepsy István és a hozzá hasonló helyi borászok munkásságát:

„Bár a szocializmus évei alatt ők is az állami szövetkezet előírásai szerint készítették a bort, senki nem ismerte náluk jobban az egyes dűlőkben rejlő lehetőségeket. Így kerültek a tokaji aszúk az elmúlt húsz évben ismét a világ a legjobb édesborai közé, és ezért vesszük ma őket egy kalap alá minőségben az osztrák és német trockenbeerenauslésékkel, valamint a sauternes-i borokkal” – áll a cikkben.

De ez még nem minden

Tokaj ma az új borok és új ötletek olvasztótégelye, állapítja meg szlogenszerűen a Vinum szerzője, merthogy van itt minden: nemzetközi mintára készülő borok és pezsgők, bioszőlő, de még biodinamikus és „természetesboros” próbálkozások is. Tokaj fő terméke azonban még mindig az aszú, írja Darrel Joseph, és ezt az aszút minden termelő a maga értelmezése és borászati filozófiája szerint készíti el. Példaként megemlíti a Disznókő csúcsborának, a Kapi-aszúnak az 1995-ös, 2005-ös és 2011-es évjáratait, melyek szerinte hihetetlen mélységről és pontosságról árulkodnak.

Az aszúk kapcsán Joseph beszámol arról, hogy a puttonyszám feltüntetése már csupán az 5 és 6 puttonyos aszúk kapcsán lehetséges, a korábbi hipermarketcsászár 3 és 4 puttonyos aszúkat ugyanis a 2013-as évjárat piacra dobását követően már nem lehet ebben a termékkategóriában forgalomba hozni. A szerző szerint az új aszús előírások – az aszúbor 18 hónapos hordós érlelése, és szüretet követő harmadik évben való forgalomba hozatala – lehet, hogy első blikkre bonyolultnak tűnnek az olvasó számára, ám még mindig jóval könnyebb megérteni őket, mint a korábbi szabályokat.

A száraz szamorodni reneszánsza

Létezik egy teljesen más tokaji stílus is Hegyalján: a szamorodni. Abból is a száraz. Igen, Darrel Joseph tényleg a száraz szamorodniról zeng ódát a Vinumban: „Hosszú időkig kihalófélben lévő fajnak számított a műfaj. Tokaj legjobb termelői azonban elkezdték feléleszteni ezt a bortípust. Miért? Mert a száraz szamorodnit lazán oda lehet tenni egy friss, elegáns, ízletes Manzanilla-sherry mellé, hiszen a bor ugyanúgy élesztőhártya alatt érlelődik.” A szerző Samuel Tinon, az Obzidian Bormanufaktúra és a Barta Pince borait emlegeti példaként, Tinonnak a franciaországi Jura borvidék által inspirált tételeire külön kitérve, lecsengésüket és egyensúlyukat dicsérve.

És ezzel a gondolati ívben meg is érkezünk a száraz tokajiakhoz, melyek megjelenését a szerző az édesborok eladási problémáival magyarázza elsősorban. Magát a furmintot sokan a rajnai rizlinghez hasonlítják savszerkezete, termőhelyi és érett gyümölcsös jegyei, valamint hosszú érlelhetősége miatt, írja: „Nem csoda, ha a fajtának javarészt nagy hatást kiváltó borai jelennek meg a piacon, legyenek ezek fiatalok vagy érettebbek. Minden jel arra utal, hogy a furmint egy nagy és fontos korszak kezdetén áll.”

A száraz furmintok közül Joseph a Sauska 2012-es Medvéjének ásványos, citrusos illatát, körtés, zöldfűszeres, lime-os, sós-ásványos „íztűzijátékát” emeli ki. Tetszik neki a Dobogó Pincészet 2006-os furmintja, itt az érett birs és barack, némi alma és a vajas-körtés jelleg ragadta meg, némi puskapor kíséretében, nem vicc, tényleg ezt írta. Lelkes kommentárt kapott Demeter Zoltán 2011-es pezsgője is a szakírótól. Mivel tokaji borkóstolók megkoronázásakor eszenciát szokás bontani, a cikk végén Darrel Joseph is így tesz, megjegyezve, hogy ilyen csodára csak a furmint képes.

Ezeket a borászatokat ajánlja a Vinum

Darrel Joseph cikkét számos egyéb infó kíséri, javarészt olyan pincékről, akikhez érdemes elmenni a magazin szerint egy Tokaj-túra alkalmából. Az öt hektáron gazdálkodó tokaji Dobogó Pincészet kapcsán a Becsek-, a Szent Tamás- és az Úrágya-dűlőkről készült borokat emelik ki. Külön kiemelték Samuel Tinont a száraz szamorodnijaival. Demeter Zoltánról azt írják, újító és mégis tradicionalista: „Varázslatos száraz borokat állít elő, de ragyogó az aszúja is.” Szerelmi-dűlője kapcsán külön megemlítik, hogy azt a szőlőjét Demeter Zoltán lóval műveli. A mádi Barta Pince is kap pár elismerő szót, borászukat, Homonna Attilát varázslónak titulálva: „Egyediség a legtisztább formában.”

Egy kis keretes cikkben külön megemlékeznek Szepsy Istvánról: „A modern tokaji pápája. Ez a terroirbolond, kockázatvállaló és világhírű guru nem csupán az egyedülálló tokaji dűlők jobb megértéséhez járult hozzá, de nagy szerepe van a modern, frissebb és pontosabb borstílus kialakításában is.” Megemlítik még a Gróf Degenfeld szőlőbirtokot, a fantasztikus pincészetként jellemzett Disznókőt, az Oremust, a Royal Tokajit és az új generáció képviseletében Balassa István, Homonna Attila és az Árpád-hegy Pince elérhetőségét is közli a lap. Olvasnánk ilyeneket máshol is. Gyakrabban is.