Origo: Kitette a kormány a MÁV Szimfonikusokat a próbatermükből

2016. június 16. 16:58

Ortodox egyházhoz kerül az az épület, amelyben 65 éve próbál a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az együttes az Origótól tudta meg, hogy a kormány kirakja őket Múzeum utcai központjukból.

2016. június 16. 16:58

Az Origótól tudta meg Ledvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója, hogy az együttest kitette a kormány a Múzeum utca 11.-ből, vagyis abból az épületből, ahol már 65 éve próbálnak. A Károlyi-palota ugyanis 2017 június végétől a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyar Ortodox Exarchátusa kezelésébe, majd később tulajdonába kerül egy kormánydöntésnek köszönhetően. Az indok az, hogy az ortodox egyház közfeladatot lát majd el, de az nem tudni, hogy milyet, és erről hiába érdeklődött az Origo is.

A döntés nem csak a zenekart, hanem további öt lakót is érint, akik szintén nem kaptam még hivatalos értesítést a lépésről.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. február 28. 19:04
Úgy tudom, hogy a Nemzeti Múzeum kapja meg.
Válasz erre
8
3
anegy_
2017. február 27. 22:21
Na, egy újabb libsi-bolsi rágóka! Hiába erőlködik most az Origo is, a lényegen, hogy a kerék előre forog, ők sem fognak változtatni!
Válasz erre
6
7
cutcopy
2016. július 15. 20:35
Semmi gond a hangszerek és a tudás nincs odaragasztva..
Válasz erre
7
6
valmue2,5
2016. június 22. 13:00
Mint ahogy te,szájjal orbán valagához.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!