Zsirai-Vida párosinterjú: így kerültek az irodából a szőlőbe

Tokaj és Szekszárd is a legnépszerűbb borvidékek között van, a Bortársaság szerint Szekszárd az első, míg Tokaj a negyedik Villány és Dél-Balaton mögött a népszerűségi rangsorban, a saját eladásaik alapján. Mi most a legfontosabb üzenete a borvidéknek? Milyen Tokaj Szekszárdról nézve?

Ifj. Vida Péter szekszárdi borász: Szekszárdról nézve úgy tűnik, a száraz furmintban látja a borvidék a kiugrási lehetőségét. A legutóbbi Furmint Február kóstolón – talán a fajta sokszínűsége miatt –, nekem nem tűnt még egységesnek a furmintok stílusa, és így nehéz lesz a fajtát kommunikálni. Ez nekem egy megoldandó feladatnak tűnik kívülről nézve. Emellett ott vannak az igazán különleges édes borok, ahol viszont a világtrend nem kedvező. Persze mindenki ismeri a tokaji nevet, de kevesen fogyasztják.

Összeadva mindent, ami a tokaji borvidéken megvan, már rég a világ egyik leghíresebb borvidékének kellene lennie, és biztos vagyok, hogy hamarosan oda is kerül. Nekem Tokaj maga a csoda. Nem véletlen, hogy még nászutunkon is Mádon voltunk feleségemmel. Egyébként akármerre járunk is a világban, szokásunk, hogy megmásszuk a legmeredekebb dűlőket is. Mád környékén is igyekeztünk a történelmi dűlőket bejárni.

És Szekszárd Tokajról nézve?

Zsirai Kata tokaji borász: Nekem az egyik, ami feltűnik a sajtóból és a visszajelzésekből, hogy Szekszárdon van egyfajta összefogás, és az nagyon ritka borvidéki szinten. Szerintem Tokajnak az a legnagyobb problémája, hogy túl nagy, és nagyon nehéz összefogni egy ekkora borvidéket. Szerintem példaértékű, amit Szekszárdon csinálnak és külső szemmel nézve ez működik. Ott mindenki felfogta, hogy csak úgy lehet előre lépni, ha közösen gondolkoznak és közösen tesznek valamit a borászok. A borokat nézve pedig az látszik, hogy frissebb, gyümölcsösebb borokat készítenek Szekszárdon, ami szerintem nagy előnye a borvidéknek Villányhoz képest.

V.P.: Örülök neki, ha így látod!

Saját szemmel, mi az, amit szeretne a két borvidék kommunikálni?

V.P.: Idén a Szekszárd-palackot kellene megismertetnünk az emberekkel. A közös palackba kékfrankos, kadarka, bikavér kerülhet, és most ezt az évet kommunikációban ennek szánjuk, ezt húzzuk alá minden rendezvényünkön. Azt hangsúlyozzuk, hogy Szekszárdon ez a három a kiemelt fajta.

A tokaji borvidéknek mi az üzenete?

Zs.K.: Szerintem Tokajnak konkrétan nincs egyetlen üzenete, inkább a falvaknak van, egyelőre falukoncentrációt lehet megfigyelni. Én csak Mádról tudok beszélni, mert ott lakom és ott van a birtokközpontunk. Mádon a száraz furmint pozíciójának megerősítése, az aszúk bemutatása külföld felé és marketingje az elsődleges cél. Nem csak Mádon figyelhető meg, hanem egész Hegyalján szerencsére, hogy egyre inkább jellemző a dűlők hangsúlyozása. Mindenki elkezdte felismerni a saját adottságait, területeit.

Mindkét borvidéknek van saját palackja, de teljesen máshogy alakult ki. Tokajban van egy palack, ami egyre inkább elfogadott, és bárki megvásárolhatja, tölthet bort bele, míg Szekszárdon egy bírálóbizottság dönti el, hogy a kiemelt fajtákból kinek a bora kerülhet a palackba. Milyen tapasztalatitok vannak eddig, milyen marketingértéket képvisel a közös palack?

Zs.K.: Az első évjárat, amikor használtunk a száraz borokhoz való tokajis palackot, 2013 volt. Úgy gondoltuk, hogy a minőséget is hangsúlyozzuk, így csak olyan borok kerültek ebbe a palackba, amiről mi úgy gondoltuk, hogy magasan a legjobb, amit mi készíteni tudunk. Nagyon pozitív visszajelzés volt, hogy sokan már a palack alapján be tudták azonosítani a borvidéket, és minőséget társítottak mellé. Én úgy gondolom, hogy a fogyasztók megismerték, és a tokaji palack egy jó dolog. Nekünk több külföldi kereskedőnk is már kéri azt, hogy ilyen palackba palackozzunk.

Volt ilyen kérés a külföldi kereskedőitektől, hogy olyan bor is tokaji palackba kerüljön, amit itthon nem tesztek abba?

Zs.K.: Konkrétan még nem volt ilyen, csak utaltak rá, hogy jó lenne, ha nagyobb mennyiséget töltenénk a tokaji palackba, nem csak 350-et, hanem a birtok furmintunk is abba kerülne. Egyelőre ez egy marketingértéket képvisel, hogy a palackkal még inkább megkülönböztetjük azt a bort, amit dűlőszelektáltként hozunk ki. Ez eddig bejött, meglátjuk, hogyan tovább.

Szekszárdon mi a tapasztalat fél-háromnegyed év után?

V.P.: Saját borászatunkban még csak most kezdünk a szekszárdi palackkal dolgozni. Öreg tőkék kadarkája, Hidaspetre Kékfrankos dűlőszelekciónk új évjárata, és bikavér borunk is ebbe a palackba került. Mint borvidék, az országban több sikeres rendezvényünk volt már, ahol közös szekszárdi asztalon jelentünk meg a saját palackkal és kóstoltattuk ezeket a borainkat. Talán az említett minőségi és stílusbeli szűrőnek köszönhetően is, én csak jó visszajelzéseket hallottam. Persze a borvidéken belül különböző stílusok vannak, de szerintem egyre inkább látják az emberek, hogy mi fekszik jól Szekszárdnak.

Egy márkánál – márpedig ebben az esetben a szekszárdi bort, mint egyedi márkát kell nézni – fontos, hogy könnyen azonosítható és megkülönböztethető legyen. A szekszárdi palack ezt a célt jól szolgálja: egységes arculatot ad a szekszárdi boroknak és a többi borvidéktől megkülönböztetni önmagát. Ha bármit akarunk csinálni, ez az „a” betű az abc-ben, de még nagyon sokat kell ehhez az „a” betűhöz írni.

Melyik az a dűlő, amiket mindenképpen megmutatnátok Szekszárdon, Tokajban, vagy esetleg a világban? Melyik a kedvenc területetek?

V.P.: Akármerre jártam is a világban, még olyan tájat – ahol szőlő van – nem láttam, ami ne lett volna szép! Szekszárdiként persze a Virághegy-dűlőnket mutatnám meg, az a nagy kedvenc most. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sok munkával mit alakítottunk ki. Ez egy zseniális terület, de nagyon sokáig csak bozótos volt, mert nem volt lehetőségünk telepíteni. Aztán 2011-ben kitisztítottuk és eltelepítettük. Kitettsége miatt nagyon jól jár a levegő. Nyáron napközben, ha lemész a domb aljára, semmi légmozgás. Ha fent vagy a dűlőben, mindig mozog a levegő.

Az elmúlt 5-6 év nálunk igen kemény, sokszor erőnkön felüli és tudatos munkával telt. Gyakorlatilag a teljes birtokméretünkön felújítottuk és újratelepítettük dűlőinket. Így most olyan fajtaszerkezettel, klónokkal, és ültetvényekkel tudunk dolgozni, amit mi megálmodtunk magunknak. Szerintem ez lassan látszik borainkon és azok stílusán is.

Zs.K.: Nekünk nagyon sok klassz területünk van, kilenc különböző dűlőben tevékenykedünk Mádon és annak környezetében is, ezért nehéz kiemelni egyet.

V.P.: Én nem is tudom, hogy azt hogy lehet így fejben összetartani.

Zs.K.: Nehéz, de nem műveljük még mindet. Én nagyon sokat harcolok mostanában a Középhegy-dűlőért, ott van a legnagyobb és az egyik legszebben karbantartott területünk. Nagyon klassz gátrendszereket alakítottak ki apuék, amikor betelepítették a parlagon lévő részeket. Mivel nagy a terület, nagyon változatos a dűlőnek a talajadottsága is. Dűlőn belül is lehetne majd parcellaszelekciót készíteni és megfigyelni, hogy feljebb, a nagyon köves részeken mit tud a furmint, vagy a lentebbi, síkabb, kevésbé köves részen milyen bort lehet készíteni. Ezek a tervek.

Ezen kívül van még egy nagyon érdekes dűlőnk, de az nincs még betelepítve. A Thurzó, illetve a Szil-völgy határában van egy fennsík, ami jelenleg egy nagy bozót. Szerintem 2013-ban voltam ott először, amikor végigjártam, hogy milyen területeket örököltünk. Kérdeztem a borászunkat, Tóth Csabát, hogy mi ez, erről még sosem hallottam. Azt mondta, hogy ott még ő sem volt, mióta apu megvette, menjünk fel. Mikor felértem és körbenéztem, láttam egész Tokajt, Tarcalt, mindent. Nagyon szép terület és rájöttem, hogy apa miért vette meg. Az a következő projekt, remélem ,egyszer mi is eljutunk oda, hogy kiírtjuk, ami ott van és betelepítjük szőlővel.

Mindketten közgazdász végzettségűek vagytok. Használjátok ezt a tudást a borászatban? Jelent előnyt vagy nehézséget a borászkodásban, a pince körüli teendőkben ez a szemlélet?

V.P.: Valóban, én teljesen más területről jövök. A Közgázon végeztem, utána első munkahelyem Dublinban volt, majd később egy nemzetközi reklámügynökségnél dolgoztam itthon Budapesten. Lassan pedig hat éve, hogy borászatunkban dolgozok. Először csak az értékesítési és marketing ügyeket vittem, aztán behúztak a csőbe, most már a borkóstolót is én tartom sokszor. Fokozatosan láttam, hogy nem elég, ha csak bizonyos szintig mélyülök el ebben az egészben. Lassan eljutottam én is arra a szintre, hogy be kell iratkozzak szőlész-borászképzésre. Most végeztem a tanulmányokkal, és elkészült a vizsgaborom is. Szép lassan egyre több folyamat mellett szeretnék ott lenni, és valahogy egyre jobban belefolyni ebbe az egészbe. Fel kell kötnöm a nadrágot és minél többet édesapám mellett lennem és figyelni, mi történik.

Eddig nem válaszoltam meg a kérdést, hogy segít-e a korábbi tapasztalat. Szerintem egy idő után már nem tudod, hogy mi az, ami tudás. Ezek készségszintté válnak, a mindennapjaidnak a gondolkodását úgyis befolyásolják. Nem is érzed, hogy a döntéseidet mi alapján hozod, ez készséggé válik.

Zs.K.: Szerintem a közgazdaságtan nem üti ki a borászatot. Mikor a gimnázium végén ki kellett találnom, hogy mit szeretnék csinálni, ha nagy leszek, nyilván nem tudtam. Az egyetlen dolog, amit imádtam az iskolában, az a matematika volt. Apa – aki egyébként villamosmérnök volt – azt mondta, kitagad, ha elmegyek matematikatanárnak, úgyhogy azért választottam a közgázt, mert ez állt a legközelebb hozzá. Apa azzal a beleegyezéssel hagyott békén és nem erőltette rám a szőlész-borászt, hogy végülis, ha belegondolunk a pincészet vezetéséhez is kell majd közgazdaságtan.

Egyébként én nem használom ki azt a tudást, amit az egyetemen magamra szedtem, mert egyelőre szívből-lélekből csinálom azt, amit csinálok, és nem akarok foglalkozni a háttérinformációkkal. Amíg egy családi vállalkozásban ezt megengedik, addig ezt megtehetem. Az ilyen jellegű dolgok a nővéremre és az anyukámra hárulnak. Én egyelőre csak borászkodom.

Melyik a kedvenc időszakotok, legyen szó borkészítésről, szőlészetről?

V.P.: Én egyelőre a szüretben találtam meg magam. Apán látom mindig, hogy mielőtt elkezdődik a szüret, ő már olyan, mint a vadászkutyák vadászat előtt, igazából már nem lehet vele beszélni normálisan. Az egészet végigélni, a szüretnek a folyamatát, mikor, hogyan, hány nap alatt, mit tudunk szedni, milyen minőségben, és az egész logisztikája, nagyon izgalmas időszak. Abban én most lubickoltam otthon, alig várom a következő szüretet is.

Zs.K.: Nekem a szüret a legstresszesebb időszak, azért nem szeretem. Az a tipikus magyar szüret eltűnt az életemből, amikor kimentünk a családdal, megebédeltünk, szalonnázgattunk. Nekem arról szól a szüret, hogy mindig rohanni kell. Ezt nem szeretem, ezért nekem szőlőmunkálatokban a tavaszi időszak a kedvencem. Amikor nagyon pici hajtások vannak, imádom azokat kipöckölni. Jó móka egyedül kint lenni. A metszést is nagyon szeretem, egyedül metszegetek, mert lassabban haladok, mint a fiúk. Illetve én a virágzást szeretem, csak pár nap, de az nagyon különleges és ritka dolog. Most, hogy ott élek, ezt folyamatosan megtapasztalom, és ez nagyon jó.

Mivel tudnátok meggyőzni valakit, hogy a borász pályát válassza?

V.P.: Álláshirdetésekben szokott szerepelni, hogy szeresse a kihívásokat a jelölt. Na, itt kihívás van minden nap. Soha nem ugyanaz két év. A szőlészet-borászat egy nagyon szép és komoly szakma. Édesapám szokta mindig mondani: ha egy életen át csinálod, akkor sem jössz rá mindenre, sőt, egyre inkább arra jössz rá, hogy mennyi mindent nem tudsz még. A bor egy élőlény, a szőlő is az. Apa szokta mondani, hogy sétál az ember a sorok között és beszél hozzá a szőlő. Valaki vagy érzi, érti ezt a nyelvet, vagy nem.

Kata, te érted már ezt a nyelvet? 18 évesen még nem akartál ezzel foglalkozni.

Zs.K.: Bízom benne, hogy egyre jobban. Másfél évig pénzügyi asszisztensként dolgoztam Pesten. Én pezsgőt bontottam és ujjongva rohangáltam végig az utcán, mikor beadtam a felmondásomat, mert tudtam, hogy vége annak az időszaknak, mikor én egy irodában ülök és gépet nézek egész nap. Nem hittem el anno, mikor apa mondta, hogy ez nem az én világom, de nagyon igaza volt.

Azt hiszem, most megtaláltam magamat, így szabad vagyok, a saját dolgomat csinálom, ez a legjobb szerintem a világon. Én nagyon szeretem a természetet, imádok kint lenni a szőlőben. Inkább a szőlőben vagyok, mint a pincében. Annyira nem vagyok még jó, hogy szőlőkkel suttogok, de sok mindenre rájön az ember, ha akar, ha nem. Nagyon sok információ, impulzus ér a borvidéken, a borászunktól, a szőlők között, ezért folyamatos a tanulás. Még ha nem is akarok, akkor is tanulok, de szerintem ez a legjobb dolog. Minden évjárat más, minden szőlőfajta más, minden dűlő más. Szerintem egy élet is kevés ahhoz, hogy ezt mind átlásd, mindent tudj erről.

Melyik most a kedvenc saját borotok?

Zs. K.: Nekem most rengeteg van. A 2015-ösök nagyon szépek. 2013-ban én találtam ki, hogy egy furmintunk és egy hárslevelűnk készül majd dűlőszelektáltan. Szerintem ezt a tavalyi évjárattal rúgom fel és már három olyan bor is van, amit dűlőszelektáltként szeretnénk kihozni. Nagyon jó évjáratunk volt a tavalyi, nem volt könnyű, de az eredménye megvan, a ’15-ösök nagyon-nagyon verik az eddigi borainkat.

V. P.: Nekem a ’13-as bikavér borunk a kedvencem, ami most jelenik meg. Azért szeretem ezt a bort, mert úgy érzem, hogy stílusban most kezdünk ott lenni, ahová el szerettünk volna jutni. Hidaspetre Kékfrankos borunk után ennél a bornál érzem azt, hogy ezt szeretném hosszútávon, és ez az, amiről édesapám mindig is beszélt: elegancia és egyensúly.

Mi az az egy bor, amit egy szigetre vinnél, ha életed végéig azt kellene innod?

V. P.: A szekszárdi borok kifejezetten jó ivásúak, nem lennék szomorú, ha azon kellene, éljek. Esetleg száraz furminton.

Zs. K.: Én is száraz furmintot vagy egy jó pezsgőt vinnék, mert az feldobja a kedved.