Hiába, az élet egy álom, az álom egyfajta őrület
A kertember néha (gyakran) úgy véli, hogy a tudás a nem tudás. És hogy ez a be- és felismerés akár előnyt is jelenthet az emberré válás rögös útján.
Több lap szerint is sikerült a mintegy kétezerötszáz jelentkezőből kiválasztani az új, fiatal Han Solót játszó színészt, aki nem más lesz, mint a képen látható Alden Ehrenreich. A fiatal csempész kalandjairól szóló előzményfilm 2018-ban kerülhet a mozikba, de a karakter akár már az idén év végén debütáló Zsivány Egyesben is feltűnhet.
Több lap szerint is megvan a befutó a fiatal Han Solo szerepére. A stúdió a több ezer jelentkező közül Alden Ehrenreichet tválasztotta ki, ő játszhatja el a Harrison Ford által ikonikussá tett csempészt a 2018-ban mozikba kerülő Star Wars-spinoffban, sőt, egyes hírek szerint már az idén debütáló Zsivány Egyesben is feltűnhet.
A Star Wars 2019-ig két évenként mozikba kerülő új trilógiája mellett a közbeeső években előzményfilmekkel tartja fenn az érdeklődést: idén jön a Zsivány Egyes, ami a harmadik és a negyedik rész között játszódik; majd érkezik 2018-ban a Han Solo-előzményfilm, amit 2020-ban egy Boba Fett-mozi követ.