Mikor megy szavazni az önvezető autó?

Eljárt az idő Asimov törvényei felett

A robotjogok és általában a robotetika Isaac Asimov óta rendkívül népszerű téma. Az író 1940-ben fogalmazta meg először a három híres törvényt, amelyeket egyébként még az ő képzeletbeli robotjai sem tartottak be mindig:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lény utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznek.
3.  A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

A törvények addig szépen hangzottak, amíg a sci-fi kategóriába tartoztak, az elmúlt 10-15 év fejlesztéseivel a robotika viszont eljutott addig, hogy manapság inkább csak tudományosról beszélünk, „fantasztikus” jelző nélkül. Nem tartunk még ott– egyelőre Japán és Dél-Korea sem –, hogy a pontos szabályozásnak különösebb jelentősége lenne, de sokak szerint nem árt felkészülni a robotizált, majd robottársadalomra. A mostani indoklás szerint elsősorban azért, mert ezek a gépek már nemcsak futószalag mellett, az embertől elkülönítve dolgoznak, hanem a közelünkben is feltűnnek: mentési műveletek résztvevőiként, rendőrségi, katonai munkába besegítve, egyes ázsiai országokban idősekre vagy gyerekekre vigyázva stb.

Minél közelebb kerülnek hozzánk, annál jobban látszik, hogy Asimov törvényei kivitelezhetetlenek, a problémára viszont felhívták a figyelmet, tudományos-technológiai diskurzusok tárgyává tették.

Szabályozási javaslatok

„Ha a mesterséges intelligencia megvalósul és széles körben elterjed, ha a gépek képesek lesznek önmaguk reprodukálására és tökéletesítésére, felmerülhetnek az emberi jogok robotokra történő kiterjesztését szorgalmazó javaslatok is” – prognosztizálták egy évtizede brit kutatók.

Dél-Koreában 2007-ben dolgoztak ki egy robotetika chartát, idén februárban pedig az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) engedélyezte a Google kérvényét, és ezentúl a szövetségi gépjármű-biztonsági törvények alapján a cég önvezérlő autója – robotautója – mögötti mesterségesintelligencia-rendszer tekintendő a jármű „sofőrjének.”

A charta szerzői szerint valamikor a 21. század folyamán a robotok komoly intelligenciával fognak rendelkezni, és ezt az intelligenciát már nem intézhetjük el lesajnáló kézlegyintéssel. Nem véletlen, hogy Dél-Koreában fogalmazták meg, ahol Daejon városában, a katonai robotika központjában összegyűltek a szakterülettel foglalkozó nagyobb cégek, és fejlesztettek például ellenséges célpontokat azonosító, követő és megsemmisítő, emberi beavatkozás nélkül is működő, teljesen automata gépágyút. De ki tanítja meg ezeknek a robotkatonáknak a hadviselés szabályait?

Az utóbbi években egy halom hasonló fegyvert és harci drónt építettek. A kutatásfejlesztések azt követően indultak be igazán Amerika- és világszerte, hogy a Pentagon 2005-ben bejelentette: a katonákat autonóm robotokkal tervezik helyettesíteni.

Mi történik a két Korea határán?

Kétségtelen tény: a koreai kutatóműhelyekből hatékony masinák kerülnek ki. A rendőrségi munkába már bekapcsolódtak, 2020-ra pedig minden háztartásra legalább egy jutna belőlük.

Az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határ őrzésében szintén részt vesznek. De mit tegyenek akkor, ha mozgást érzékelnek a közeli bokorban, és az esetleges határsértő a figyelmeztető lövést követően sem adja meg magát? Ha lelövik az illetőt, és a humán járőrök megérkezése után a tizenöt éves kislány áldozatról kiderül, hogy tiltott határátlépési szándék nélkül, csak tűzifát gyűjtögetett?

Ha katona lenne, felelősségre vonnák. Egy robotot viszont etika charta ide, szabályozás oda nem lehet felelősségre vonni. Vagy ha mégis, a büntetésből egyelőre semmit nem érzékelne. Pedig az NHTSA már kimondta, hogy ők az önvezető autók sofőrjei…

Koreai szakértők másként látják. Szerintük ez még csak a kezdet, és a gépekre igenis lehet felelősségteljes munkát bízni: rendőröknek segédkezhetnek, idősekre vigyázhatnak, háborúban vehetnek részt. Idővel egyre több feladatot végeznek el, köztük olyanokat, a melyeket még az ember is komoly agytornával old meg. És, ha így lesz, az érvelési logikát követve, jogaikat és kötelességeiket jobb előbb, mint később szabályozni.

Mennyire terjesszük ki a jogokat? Mondjuk, 50 év múlva ugyanúgy szavaznának parlamenti képviselőkre, mint mi? És ha gépképviselőt jelölnek?

Elméleti viták helyett azonban érdemesebb lenne konkrét kérdésekre, például a robotfegyverekkel kapcsolatos problémákra és a környező kaotikus világra összpontosítani.