„Egyre több fiatal nyúl az SFF-hez” – Interjú a Gabo SFF szerkesztőivel

Korábban is voltak a Gabónak sci-fi és fantasy kiadványai, de 2013-ban külön SFF-sorozatot indított a kiadó. Miért pont akkor?

Roboz Gábor: 2012-ben döntött úgy a főnököm, hogy legyen egy szerkesztő, aki kifejezetten ezzel a területtel foglalkozik, engem ezért vett fel az év végén. Korábban csak esetlegesen voltak ilyen könyvek a kiadónál. Így indult a sorozat. Akkor látott a kiadó egy olyan piaci terület, ahová érdemes beszállni.

Ha jól láttam, ez nagyjából egy időben történt azzal, hogy Csilla átjött a szintén SFF-fel foglalkozó Ad Astrától. Beszélhetnénk kicsit erről is, mert a mai napig nem tiszta, mi történt ott pontosan. Ugye egy csomó szerző is jött veled együtt onnan.

Kleinheincz Csilla: Az Ad Astra speciális eset volt. Egy olyan üzletember indította, akinek a hard science-fiction, illetve a jövőkutatással és transzhumanizmussal foglalkozó non-fiction  irodalom a szívügye volt, és szeretett volna egy ezekkel foglalkozó kiadót alapítani. Úgy látta, hogy azok a könyvek, amelyek őt érdeklik, nem igazán jelennek magyarul. Én lényegében az SFmagon keresztül kerültem kapcsolatba a projekttel, és mivel éppen akkor akartam újra munkába állni, beszálltam. Az volt a cél, hogy a nulláról felépítsünk egy olyan kiadót, amelyik tíz évnél nem régebbi, sőt, lehetőleg három évnél nem régebbi science-fiction és fantasy könyveket adjon ki. Szerintem elég jól indult a dolog, de mint minden új cégnél, itt is jelentős tőkét kellett beletolni. A könyvkiadásnak ráadásul nagyon lassú a megtérülése: több év is eltelik, amíg egy könyv kiadása után visszajön a pénz.

Aztán történt a kiadó ügyén kívül olyan esemény, ami megváltoztatta a befektetés lehetőségeit. A kiadó nem tudott többé folyamatosan működni. Próbáltunk korrigálni, de nem lehetett tartani az eredetileg eltervezett tempót. Évente két-három kiadvány mellett pedig nekem sem lehetett ez állandó munkahelyem, ezért én is új lehetőségek után néztem. Felkerestem a Gabo kiadót, ahol a főnökünk nyitott volt arra, hogy bizonyos könyveket is átvegyen az Ad Astrától, illetve hogy engem is, mint szerkesztőt alkalmazzon. Örülök annak, hogy az Ad Astra jobb szerzői közül azokat, akik igazán a szívemhez nőttek, sikerült áthozni a Gabóba.

Akkor a szándékok tulajdonképpen jól összeértek.

RG: Igen, nekem is szimpatikusak voltak az Ad Astra kiadványai, sok az én ízlésemmel is rezonált.

Mi alapján kezdtetek könyveket válogatni?

RG: Szempont volt, hogy kortárs könyveket válogassunk, de nem kizárólagos szempont: az egyik korai fantasynk, a Mitágó-erdő egy nyolcvanas évekbeli klasszikus. Tehát az is benne volt a pakliban, hogy egy-egy régebbi szerzőt bevegyünk. De nyilván haladni kell a korral, így alapvetően mi is azok közül válogattunk, akik mostanság alkotnak és akikről mostanában beszélnek. A minőségi kritérium pedig a másik.  Mindketten nagyon szigorúak vagyunk, van egy szint, ami alá nem szeretnénk menni. Ennek az az ára, hogy néha olyan könyveket is megveszünk, amelyek nem érdekelnek tömegeket, nem bestseller-esélyesek. Fontos, hogy mind szövegileg, mind koncepcionálisan olyan könyveket válasszunk, amelyek nívósak, és nem csak a szakmának szólnak, hanem találnak olvasókat is.

KCS: A maximalizmusnak vannak hátrányai is. Mind a ketten nagyon olvasottak vagyunk a külföldi science-fiction és fantasy terén, és egy idő után ez némi csömörrel jár. A mi ingerküszöbünket is olyan könyvek tudják átütni, olyan könyvekért fogunk lelkesedni, amelyek rizikósak. Nagyon szűk rétegnek szólnak, akik mögött olyan olvasottság van, mint mögöttünk. Ezeket sajnos nem mindig tudjuk bevállalni. Vannak olyan kedvenceink, akikért rajongunk, de látjuk, hogy nem lennének még piacképesek Magyarországon.

Ha már itt tartunk: hogy látjátok ma a hazai fantasztikus irodalom helyzetét? Nagy az eltolódás a külföldi trendek és az itthoniak között?

RG: A piac méretéhez képest nagyon jól le van fedve ez a terület. Ha megnézed az Amazon bestseller-listáit ezekben a kategóriákban, kevés olyan könyvet találsz az elsők között, ami nem jelent meg magyarul. A legnagyobb nevek, a legjobban forgó szerzők többnyire itthon is képviselve vannak. Nyilván azért, mert ők a mainstream, ők jelennek meg legerősebben a médiában. Van három-négy-öt kiadó, akik figyelmesen monitorozzák ezt a területet, és most van néhány nagyobb kiadó, akik nem ilyesmivel foglalkoznak, de elkezdtek érdeklődni a fantasztikus műfajok iránt. Nyilván sok olyan könyv van az angolszász piacon, amiről itthon még nem is hallott senki, nekik nincs esélyük. Erről beszéltünk az előbb. Itthonról a jéghegy csúcsa látszik.

KCS: Azt is érdemes megnézni, hogy a nagyobb zsánerdíjakkal, a Hugoval, a Locus-szal, a Nebulával, a World Fantasy-vel kapcsolatban egyre többször fordul elő, hogy nem csak a nyertesek jelennek meg magyarul, hanem a jelöltlista másik öt vagy hat könyve is. Ez sokkal nagyobb lefedettség, mint ami korábban előfordult. Akik jelenleg a zsánerben könyvkiadással foglalkoznak, azok értik és figyelik, hogy mi történik kint, és elég gyorsan reagálnak.

RG: Sokszor megkapjuk, hogy mindig csak a díjra jelölt, díjat nyert könyvek jönnek, és ezek adott esetben inkább a szakmának szólnak. Ezzel lehet vitatkozni, de tény, hogy ezek kerülnek inkább előtérbe. Amelyik könyv felkerül egy ilyen listára, az sokaknak felkerül a radarjára, könnyebben megtalálják az olvasók. Ezt nem lehet kikerülni. Persze ettől még nem lesz jó egy könyv, csak jobban észrevehető.

Ann Leckie-t a díjeső előtt, vagy a díjeső után szemeltétek ki?

KCS: Ha arra vártunk volna, hogy nyer-e díjat a szerző, akkor valaki régen lecsapott volna rá. Ann Leckie regényét a megjelenés után nem sokkal kértük be, és mind a ketten úgy láttuk, hogy van benne potenciál. Nehéz meghatározni, hogy mi az, ami egy mű díjazását előrevetíti, de ebben a könyvben érezhető volt, hogy beszélni fognak róla és jelölni fogják díjakra. Ebben az esetben ez be is igazolódott, bár igazából minket is meglepett, hogy mennyi díjat kapott végül a könyv.

Elégedettek vagytok a sorozat eddigi darabjaival?

RG: Igen. Szerintem nagyon heterogén az eddigi válogatás, van military sci-fitől kezdve urban fantasyn át krimi-sci-fi, epikus fantasy, romantikusabb fantasy, mesés fantasy, még horrorparódia is. Szempont volt, hogy ne csak két-három irányvonalra álljunk rá, hanem próbálkozzunk több alműfajban is.

Kleinheincz Csilla

Több zsánerkiadó van, mint akár tíz éve. Az olvasótábor is nőtt?

KCS: Mihez képest? Ha egy idősebb olvasót kérdezel, aki még a rendszerváltás előtt olvasott science-fictiont, akkor rá fog mutatni, hogy akkor 40-50 ezer példányban fogytak el ezek a könyvek. Ezt ma egy kiadó sem tudja elérni. Ha csak a rendszerváltás utáni időszakot nézzük, akkor azt látom, hogy talán többen hajlandóak kezükbe venni sci-fi és fantasy műveket, első sorban a fiatalok közül. A rendszerváltás előtti olvasók kezdenek kiöregedni, a mostanában megjelenő könyvek túlnyomó része nem is nekik szól. Egyre több fiatal nyúl viszont ezekhez a művekhez. 

Ez nem csak azért van, mert frissebb, pörgősebb nyelvezetű könyvekről van szó: én ebben elismerném a YA-fikció (young adult – a szerk.) érdemeit is. Hihetetlen mértékben és példányszámban jelennek meg ifjúsági sci-fik és fantasyk - bár tudjuk, hogy ezeknél a fantasztikus elemek inkább csak díszletként szolgálnak. Nem igazán mennek bele a világépítésbe, ha kicsit megkaparjuk, a legtöbbnek összeomlik a szerkezete. De mégis: kapuolvasmányként szolgálnak a komolyabban átgondolt művek felé.

Akkor lássuk ennek a másik felét. A sorozatban megjelentek Asimov művei is. Van még olyan klasszikus szerző, akit ti kiadnátok?

RG: Nekem J.G. Ballard nagy szerelmem, de Magyarországon nem lenne esélye. Esetleg ha jönne egy olyan film, ami nagyon közérthető formában dolgozza fel. Néha szóba kerül egy-egy klasszikus szerző, de mindig arra lyukadunk ki, hogy túl nagy rizikó. Volt egy-két név, akivel kapcsolatban majdnem úgy döntöttünk, hogy belevágunk, de túl könnyű ezzel pofára esni. Hiába jelent meg odakint a Sci-fi Masterworks vagy más sorozatban, ennek itthon nincs relevanciája, főleg a sci-finél, ami sok esetben rosszul öregszik. Nem fognak egy hatvan évvel ezelőtti könyvet sokan elolvasni, csak azért, mert külföldön nagy klasszikus.

KCS: Ami friss science-fiction megjelenik, az a régi klasszikusok vállán nyugszik. Visszafelé olvasva nem biztos, hogy működnek olyan ötletek, amelyeket egy kortárs szerző feldolgoz más formában. Én örülnék, ha több klasszikus lenne elérhető magyarul, hiszen nem mindenki olvas angolul, de ez inkább kultúrmisszió-jellegű tevékenység lenne, mint üzleti.

RG: Fura kivétel a Mitágó-erdő. Egy harminc éves könyvről beszélünk, ami egyáltalán nem poros: különleges, és még ma is frissnek hat.

KCS: Egy erdőben játszódik, a pszichoanalízis egy válfajára épít, érthető, hogy nem öregedett el.

RG: Igen, ez egy ilyen zárvány. Asimov felújítása egyébként arra vezethető vissza, hogy a jogok a Gabónál voltak. Ő nyilván egy olyan név a zsánerben, mint Shakespeare: mindenki ismeri, aki hallott már a sci-firől. Még ma is eladható szerző, mindig vannak új olvasói.

Asimov egyébként szép új borítókat kapott. Hogy készülnek a borítóitok?

KCS: A külföldi borítót akkor vesszük meg, ha nagyon tetszik nekünk, látjuk hogy vonzza a szemet, érdekes. Az árulás csókjánál például megvettük.

RG: Ez nagyon hamar el szokott dőlni: még aznap, mikor eldöntjük, hogy megvesszük a könyvet.

KCS: Van olyan is, amikor a külföldi borítót nagyon bonyolult megszerezni: túl drága, vagy nem fér bele az időbe, hogy megkeressük a grafikust, mert nem válaszol hónapokig. Ilyenkor muszáj lépnünk. Szerencsére a kiadó, és ezen belül az SFF-szekció sok magyar grafikussal és tipográfussal dolgozik. A borító vonzereje azon is múlik, hogy mennyire bízunk meg a szakemberben. Van, ahol a szerkesztő, vagy a kiadótulajdonos úgy gondolja, hogy sokkal jobban ért az esztétikumhoz, mint a grafikus. Ez általában nem vezet jó eredményre. Vannak grafikus barátaim, akiktől sok történetet hallok a problémákról az ő oldalukról nézve, ezért próbálom elkerülni, hogy nehéz és bonyolult megrendelő legyek. Próbáljuk rájuk bízni a dolgot: általában kapnak egy rövid leírást a történetről, a főbb hangulati elemekről, esetenként részletet is kapnak. Olyan művész is van, aki az egész könyvet elkéri, ez plusz pont, de nem jellemző és nem is szükséges.

RG: Olyan ritkán van, hogy konkrétan kérjük, hogy mi legyen a borítón. Inkább csak támpontokat adunk. Nem akarjuk beszorítani a grafikust, ez egy kreatív meló, az a jó, ha elengedi magát.

KCS: Bár ilyen is előfordul, például Brian Staveley-nek A császár pengéi című könyvénél. Ott konkrétan leírtuk, hogy néz ki a szereplő, akit a borítón akarunk látni. Ritka nálunk, hogy szereplő kerül a borítóra, persze ennek az epikus fantasyben hagyománya van. A grafikus egyébként általában több vázlatot ad le, de egyet mindig szoktunk kérni. Az alapján még tudunk módosítást kérni.

RG: Nem tudom, kívülről ez hogy látszik, de én úgy látom, hogy elég különbözőek a borítóink. Nem érzem azt, hogy egy irányt lőttünk volna be az évek során. Mindig a könyvön múlik, ahhoz igyekszünk igazodni, hogy melyik borító szolgálná legjobban az adott kötetet. A szépirodalom sokkal nagyobb teret enged a kísérletezésnek, ezeknél a kötött műfajoknál sokkal egyértelműbb vizuális kódokkal kell fogalmazni. Én nagyon szeretem a minimalista borítókat.

KCS: Én is! Meg azt, amikor nincsen semmi grafika, csak a tipográfiával hoznak bele valami új csavart. De ezek nem működnek a zsánerben.

Friss borítók

Beszéljünk a könyvfesztiválos megjelenésekről.

KCS: Konkrétan a fesztiválra két könyvet időzítettünk, mert ez egy nagy kiadó, és a nyomda nem csak az SFF-könyveket nyomja ki. Két kötetet ezért márciusban hoztunk ki, de valójában ezeket is a Könyvfesztiválra szántuk. Ezek A holtak küldöttei és a Tizenegyes állomás. Az utóbbi nem az SFF-sorozatban jelent meg, de hozzánk tartozik, mi vagyunk a gazdái.

RG: A holtak küldötteiről már ti is írtatok kritikát. (Valóban, itt olvasható – a szerk.) Adam-Troy Castro sorozata három részes, de trilógiának nem nevezném. Ez a könyv önmagában is megállja a helyét. Egy különleges, henger alakú állomáson játszódó krimi, egy műfaji keverék. Nagyon szarkasztikus stílusú nyomozónő derít fel egy kettős gyilkosságot, eközben pedig megismerjük az állomást fenntartó mesterséges intelligenciát, és a viszonyukat az állomás lakóihoz. Egy komor, de fordulatos sci-fi. 

KCS: Mindenkinek ajánljuk, akiben lakik egy kis mizantróp.

RG: Dr. House az űrben. Annak fog tetszeni, aki vevő erre a gonosz humorra, vagy szereti, ha nagyon traumatizált egy főhős és nem zárkózik el attól, ha valami sötét.

A fesztiválra konkrétan pedig Az árulás szíve és a Rengeteg érkezik.

KCS: Tavaly ősszel jelent meg az első rész Mary E. Pearson sorozatából. Egy-két kivételtől eltekintve nem nagyon voltak ifjúsági könyveink a sorozaton belül. Ez a könyv azért tetszett meg nekünk, mert sok YA-regénytől eltérően a szerző itt láthatóan komoly gondot fordított arra, hogy felépítse a könyvében szereplő birodalmak kultúráját és viszonyrendszerét. A birodalmak történelme kihatással van a karakterek jelenlegi kalandjaira. Ifjúsági regény, mert a szereplők fiatalok, a szerző pedig igyekszik kerülni a durva jeleneteket: nincs öncélú erőszak, nincsenek explicit szexjelenetek. Nagyon erős a főhős, egy olyan női karakter, akiről úgy gondoltam, hogy példaképként is szolgálhat. Egyrészt amiatt, ahogy a férfi karakterekhez viszonyul, másrészt pedig a nagy igazságérzete miatt. Természetesen van a történetben romantika, ez a trilógia első sorban lányoknak szól, de férfiak is olvasták egyébként, tőlük is hallottam, hogy meglepte őket. Azt gondolom, hogy egyáltalán nem ad alább a minőségből és nem nézi le az olvasóit. Messze az egyik legnépszerűbb kiadványunk.

A másik könyvünk a Rengeteg, Naomi Novik új regénye. Ez egy önálló könyv, sok évnyi töprengés és munka van benne. Érezhetően szerelemregény: látszik rajta, hogy nagyon sok kedvvel és szeretettel írta meg. Lengyel és egyéb szláv népmesei elemeket tartalmaz. Ez a regény hangulatában, motívumaiban érhető tetten, leginkább utalás-szinten. A könyv maga kezdetben egy újragondolt Szépség és szörnyetegnek tűnik, ahol a lányt elragadja a pokróc és nehezen megközelíthető varázsló, de később kiderül, hogy neki is van szíve. Ez az ismerős történet aztán teljesen átalakul. A könyv címe azért Rengeteg, mert a főhősnőn és a varázslón kívül a harmadik legmarkánsabb szereplő  egy erdő. Egy olyan mágikus, rosszindulatú rengeteg, amely el akarja pusztítani az emberi birodalmakat. Ez az erdő elleni küzdelem jelenik meg a könyvben. Nagyon jó leírásokkal és humorral operáló könyvről beszélünk, ahol megfelelő helyen jönnek a fordulatok. Nagyon-nagyon szerettem. Külföldön is jó kritikákat kapott, és ebből is lesz film.

RG: Szintén a Könyvfesztiválra, de a sorozaton kívül jelenik meg Lauren Beukes thrillere, a Torzók. Magyarországon ő az Ad Astránál lett ismert, mint fantasztikus szerző. Nálunk a Tündöklő lányok című könyve jelent meg, ami tartalmaz ugyan fantasztikus elemet, de alapvetően egy sorozatgyilkosos thriller. A Torzók is az, és fantasztikus eleme is van, de nem akartuk betenni a sorozatba, félrevezető lenne fantasztikus regénynek titulálni. Egyébként ez egy baromi okos könyv, aminek stílusa is van, nem egy teljesen panelekből, unalmas metaforákból építkező thriller, amit a vonaton két óra alatt elolvasol. Látszik, hogy az írónő nagyon érzi a detroiti közeget, ahol a történet játszódik, és jól meg tudja ragadni a pusztulást. Mind a három-négy fő karakterrel lehet menni, mindegyikük érdekes 

Van még pár olyan könyvünk, amit nem sci-fiként vagy fantasyként pozicionálunk, de mégis érintkeznek ezekkel a műfajokkal. Ilyen a Tizenegyes állomás, vagy tavaly Graham Joyce-tól A katicák éve. Lesznek még ilyenek. Ezek rizikós könyvek, könnyen két szék között a pad alá lehet velük esni. Aki nagyon elzárkózik a fantasztikumtól, meg fog lepődni némelyiken. De bízom benne, hogy az eddig válogatott kötetek egyik tábort sem idegenítik el. Graham Joyce-t nagyon szeretjük, de ő pont egy ilyen műfajok között álló szerző, akivel nehéz mit kezdeni kiadóként.

Roboz Gábor

Tavaly decemberben egy sor idei megjelenést nyilvánosságra hoztatok. Mi az, amit különösen vártok?

KCS: Haladunk a sorozatokkal, Leckie-vel, Campbellel. Brian Staveley sorozatának második kötete a Könyvhétre jön majd ki. Eléggé monster könyv, éppen most szerkesztem. Az egyik általam nagyon várt könyv év végén Katherine Addison The Goblin Emperor című könyve lesz, ami valószínűleg Koboldcsászár néven fog megjelenni magyarul. Addison nem új író, ő Sarah Monette néven írt korábban fantasyket. Valószínűleg azért választott álnevet, mert ez a könyv teljesen más stílusú fantasy, mint amilyeneket eddig írt. Nagyon sokan szerették ezt a könyvet, amikor megjelent. Olyan fantasy volt, ami a szakmát is teljesen elbűvölte.

Mostanában a grimdark fantasy előretört, részben a Trónok harca miatt. A Koboldcsászár más vonalon indult el, borzasztóan szerethető főhőssel operál. Egy császári udvaron belül játszódik a történet és egy olyan fiatal fiúról szól, aki a tündék császárságában félkoboldként kerül a trónra, miután teljes családját kiirtják egy merényletben. Mikor korábban az SFmagon írtam a könyvről, a főhőst a fantasy Bartlett elnökének neveztem: végig megőrzi az integritását, nagyon erős empátiával, igazságérzettel rendelkezik és a tünde császári udvar bonyolult intrikái között is megállja a helyét. Lassú folyású történet, kis nüanszokkal dolgozik. Remélem, hogy itthon is lesznek rajongói. Ez a könyv visszaadja az ember hitét abban, hogy pozitívan gondolkodva is lehet győzni.

RG: A Könyvhétre Brian Staveley-n kívül még két könyvvel készülünk. Az egyiket már sokan várják, ez Ben Aaronovitch sorozatának harmadik kötete. Szellemes, kalandos urban fantasy és krimi, aki az eddigieket szerette, ezt is szeretni fogja. A másik egy régi-új szerzőnk, Paolo Bacigalupi, aki az Ad Astránál debütált A felhúzhatós lánnyal. Nálunk egy YA-thrillere, A kételygyár jelent meg. Új regénye, a The Water Knife, magyarul A vízvadász sem az SFF-sorozatban fog megjelenni, mert ugyan öko-SF-nek is lehetne nevezni, de igazából thriller. Egy olyan közeljövőben játszódik, ahol a világban már szinte nincsenek vízforrások, aszály sújtja a történet helyszíneit. Rajongott érte Scalzi és Kim Stanley Robinson is. Baromi izgalmas és profi könyv, látszik, hogy a szerző mögött sok tapasztalat van. 

Sci-fi vonalon pedig nagyon várom ősszel az Égtörés című könyvet Al Robertsontól. Ez sokak szerint a tavalyi év legjobb debütálása volt. Nekem az volt sokkoló, hogy mennyire érett a próza és a világ is, mintha húsz év tapasztalata lenne a szerző mögött. Egy olyan háború után játszódik, ahol egy fellázadt mesterséges intelligenciával folytatott harcban az emberiség veszített igazán. A főhősnek két komoly problémája van: az egyik az, hogy árulóként könyvelték el és mindenki utálja; a másik pedig, hogy az elméjébe egy mesterséges harci intelligenciát telepítettek, ami mint egy gonosz kis tudatalatti, mindig beledumál mindenbe, ráadásul hamarosan át fogja venni az uralmat az elméje felett.

KCS: A világról annyit kell tudni, hogy ez is egy űrállomáson játszódik, mivel a háborúban a Föld lakhatatlanná vált és a Hold is megszenvedte a harcokat.

RG: Most nagyjából azokról a könyvekről beszéltünk, amelyeket már lelepleztünk a molyon tavaly év végén, de persze ezzel nem fedtük le az egész évet. Van olyan meglepetés, ami remélhetőleg nagyot fog szólni, de erről még nem beszélhetünk.

És young adult-vonalon?

KCS: Scott Sigler Alive című könyvét fogjuk kiadni, de arról semmit nem szabad elárulnunk. Komolyan. Nagyon erősen épül a könyv a csavarokra. Egy tipikus fehérszoba-problémával indít: a főhősünk egy koporsóban ébred, kinőtt ruhákban és semmire nem emlékszik 11 éves kora utánról, viszont 17 éves testben van. Más koporsókból is hasonló amnéziával kerülnek elő a társai. Egy olyan épületrendszerben vannak, amiről semmit nem tudnak. Érdekes YA-történet, amiről tényleg nem szabad többet mondani azon kívül, hogy ősszel fog megjelenni. Elég pörgős, egy nap alatt olvastam el: nem mert olyan rövid, hanem mert nagyon olvastatta magát. 

A másik ifjúsági könyvünk pedig Leslye Waltontól a The Strange and Beautiful Sorrows of Ava Lavender. Bűbájosan szép történet. Ifjúságinak pozicionálták, mert a főhős egy fiatal lány, de valójában én nem érzem annak. Egy különleges család történetét meséli el a nagyszülőktől kezdve, ahol a főszereplő lány szárnyakkal született. Olyan hangulata van a könyvnek, mintha Joanne Harris Csokoládéját összekeverted volna a Carnivale-lal. Van benne bizarr, szürreális beütés, de valójában egy tüneményes, szívhez szóló könyv.

Tavaly hatalmas kritikai sikert ért el Moskát Anita Horgonyhely című fantasyje. Hogy álltok idén a magyar szerzőkkel?

RG: Közönségsiker is volt, ahogy az olvasói visszajelzéseket figyeltük.

KCS: Szakmailag is sikeresnek tartjuk. A Litera is cikkezett róla, ami ritka egy zsánerkönyv esetében. Nem tudom, Anita mikor fogja leadni a következő könyvét. Tudjuk, hogy dolgozik rajta, és meg tudom előlegezni, hogy valószínűleg kiadjuk. Persze továbbra is van egy minőségi küszöb, de gyanítom, hogy Anitának ez hátrakötött kézzel és behunyt szemmel is menni fog. Most épp nincs magyar kéziratunk, amin dolgozunk.

RG: Egyébként nálunk abszolút nyitva vannak az ajtók. Szoktunk kapni kéziratokat. Szívesen felkarolnánk tehetséges szerzőket, de ismert, hogy mi a baj általában a beküldött kéziratokkal. Ugyanazzal szembesülünk, mint a többi kiadó.

És ha már a szerzővel szemben ülök, muszáj rákérdeznem: készül az Ólomerdő folytatása?

RG: Mondtam, hogy nem úszod meg.

KCS: Dolgozom a harmadik köteten, szeretném idén befejezni. Gábor nyárra adott határidőt, de ezt természetesen nem fogom tudni tartani.

RG: Nem vagyok diktátor. Sajnos.

KCS: Hajlamos vagyok újraírni, kidobni és újra belekezdeni, amíg úgy nem érzem, hogy sikerült. De dolgozom rajta, remélem, hogy idén sikerül befejezni. Megint két történet lesz, egy kisregény és egy nagyobb. Én is szeretek ülni egy kéziraton, és a szerkesztési folyamat sem gyors, szóval nagyobb az esélye, hogy jövő évre marad.

RG: Ha esetleg mégsem, akkor annál nagyobb meglepi.

KCS: Az még engem is meglepne.